Bundesliga: megvan a második edzőmenesztés Kovacé után

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.09. 14:39
null
Menesztette a Köln Achim Beierlorzert (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdrúgó-bajnokságban szereplő 1. FC Köln  hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal menesztette Achim Beierlorzert, a csapat vezetőedzőjét. Ő a második távozó edző Niko Kovac után ebben az idényben a Bundesligában. 

Az 51 éves szakember mindösszesen 13 mérkőzést tölthetett a csapat kispadján, ezeken pedig három győzelem mellett egy döntetlent és kilenc vereséget jegyzett.

Az utolsó csepp a pohárban a pénteki, Hoffenheimtől elszenvedett 2–1-es vereség volt, ami azt jelenti, hogy ha a Paderborn pontot szerez, akkor az utolsó helyen zárja a 11. fordulót a kölni csapat.

Az irányítást André Pawlak és Manfred Schmid veszi át, egyelőre nincs meg Beierlorzer biztos, hosszú távú helyettese. Német sajtóhírek szerint áprilisban Dárdai Pált is megkereste az akkor még másodosztályú csapat, ám a magyar tréner visszautasította a megkeresést. Könnyen lehet, hogy ismét szóba jön mint lehetséges új edző.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
19 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
22 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
2025.03.03. 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Edzője szerint Kleinheisler László egy „hihetetlenül ösztönös” labdarúgó

Légiósok
2025.03.01. 15:18
Ezek is érdekelhetik