Hertha: Nem ragaszkodom a kispadhoz, csak kisegítek – Dárdai

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 15:55
null
Dárdai Pál Herthája jelenleg sereghajtó a Bundesligában (Fotó: Getty Images)
Lehetséges búcsúzást vetítette előre Dárdai Pál vezetőedző, miután az általa irányított Hertha BSC szombaton 5–0-ra kikapott a címvédő Bayern München vendégeként a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 3. fordulójában.

 

A nulla ponttal sereghajtó berliniek magyar trénere önkritikusan és némi sértődöttséggel nyilatkozott a súlyos vereséget követően.

„A Hertha valószínűleg régóta keres egy nagy edzőt. Pál kicsi edző, kedves edző, aki kisegít, ameddig kell. Ha ideérkezik egy nagy edző, akkor Pál rögtön visszatér az U16-os csapathoz, és csinálja tovább azt, amit korábban – jelentette ki a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál.Nem ragaszkodom a kispadhoz, csak kisegítek. A nyáron sem arról volt szó, hogy mindenképpen maradok. Az igazolásokat pedig nem én intéztem, az nem az edző feladata.”

A 45 éves szakember közölte, napirendre tud térni afölött, ha hamarosan véget ér a vezetőedzői karrierje a klubnál.

A Hertha vezetősége egyelőre nem reagált Dárdai szavaira, egy mérkőzés utáni tévéműsorban Carsten Schmidt ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy nincs veszélyben az edző pozíciója.

„Pál kivívta a bizalmunkat, és abban is bízunk, hogy képes garantálni azt, amire most a legnagyobb szükségünk van, ez pedig az összetartás” – jelentette ki hozzátéve, hogy az első két fordulóban elszenvedett vereségek alkalmával hiányosságok voltak a csapat taktikájában és az elszántságában is.

Arne Friedrich sportigazgató közösségi portálján azt írta, hogy a müncheni teljesítmény nem ismétlődhet meg, és a válogatott szünetben levonják a megfelelő következtetéseket.

A Hertha a 4. fordulóban, szeptember 12-én az újonc Bochumhoz látogat.

NÉMET BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Bayern München–Hertha BSC 5–0 (2–0)

München, Allianz Arena. Vezette: Sven Jablonski
Bayern München: Neuer – Stanisic (Sarr, 81.), Upamecano (Nianzou, a szünetben), Süle, Davies – Kimmich, Goretzka – Musiala (Sané, 61.), Th. Müller (Chupo-Moting, 81.), Gnabry (Coman, 67.) – Lewandowski. Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Hertha: Schwolow – Mittelstädt, Boyata, Stark, Zeefuik (Richter, 60.) – Tousart, Ascacíbar – Lukebakio (Belfodil, 60.), S. Serdar (Darida, 78.), Jovetics (Dilrosun, 20.) – Selke (Klünter, 60.). Vezetőedző: Dárdai Pál
Gólszerző: Th. Müller (6.), Lewandowski (35., 70., 84.), Musiala (49.)

Az állás
1. Bayer Leverkusen3219–2+77
2. Bayern München3219–3+67
3. Freiburg3215–3+27
4. Borussia Dortmund3219–6+36
5. 1. FC Köln3217–5+26
6. Mainz3214–2+26
7. Wolfsburg223–1+26
8. Hoffenheim31118–5+34
9. RB Leipzig2114–1+33
10. Bochum3123–3 03
11. Arminia Bielefeld332–2 03
12. VfB Stuttgart3127–8–13
13. Union Berlin223–3 02
14. Eintracht Frankfurt3213–6–32
15. Mönchengladbach2111–5–41
16. Greuther Fürth3122–9–71
17. Augsburg3121–8–71
18. Hertha332–10–80
Legfrissebb hírek

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
1 órája

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

Német labdarúgás
2 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
6 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
7 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
9 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06
Ezek is érdekelhetik