Népsport: Albert Flórián volt a karmester, élen az FTC

A csapatok a központi irányleveknek megfelelően Tatán alapozással kezdték az 1964-es évet. Talán mondani sem kell, a futballisták berzenkedtek, a Labdarúgás havi lap meg is említette, hogy a felkészülésnek voltak ellenzői, mégis „már az első bajnoki fordulók igazolták a tatai alapozás módszerbeli helyességét. A játékosok és a csapatok teljesítményén észre lehetett venni, melyik végezte lelkiismeretesen a kiszabott feladatokat.” A Képes Sport is úgy vélte, javult a bajnoki mérkőzések színvonala. Ezzel nem feltétlenül értett egyet Volentik Béla, aki április végén vette át az MTK irányítását. Szerinte: „A magyar játékosok technikai és taktikai tudása nem megfelelő, s erőnléte is elmarad a nemzetközi élvonalban szereplők mögött.” Ugyanakkor nem tagadta, futballistáink túlterheltek, ezt alátámasztandó megemlítette, hogy az MTK fél év alatt 42 találkozón lépett pályára, nem egyszer nagy hőségben.

A 14 csapatos NB I-ben az idény felénél, 13 fordulót követően a Ferencváros állt az élen, Mészáros Józseffel a kispadon. Az edző az első tíz fordulóban tíz győzelmet aratott csapatával, négy ponttal állt a Bp. Honvéd és öttel Kléber Gábor Tatabányája előtt. Ám az erőviszonyokat jól jellemzi, hogy a tavaszi utolsó körben az FTC a Népstadionban a mesternégyest szerző Albert főszereplésével 6:1-re mosta le a Bányászt. A csapat középcsatára ekkor 19 gólnál járt, aztán július 5-én Komlón a 3:0-s győzelem során súlyosan megsérült, hónapokig nem léphetett pályára (szeptember 6-án Tatabányán foglalta el a helyét), Az együttes tavasszal csupán egyszer kapott ki (a Vasastól 2:1-re), s egyszer döntetlenre végzett (a címvédő Győr ellen 2:2).

Semmi sem utalt arra, hogy a Ferencváros kikap a Vasastól. Május 10-én Debrecenben 3:0-ra győzött, Albert két gólt tett a közösbe, május 17-én a Népstadionban 70 ezer néző előtt 2:1-re győzött a Bp. Honvéd ellen, a Népsport szerint: „Remek, nagy iramú, izgalmakban bővelkedő, színvonalas játékot, igazi rangadót láthattak a szurkolók.” Tíz nappal később az Újpesti Dózsa elleni rangadót „csupán” 60 ezer néző látta, a Fradi 4:1-re nyert Albert mesterhármasával. Nem véletlen, hogy „a harmadik ferencvárosi gól után zúgott a vastaps a Népstadionban”. Az FTC centerének játékától a lap mégsem volt elájulva: „Igen gólveszélyesen játszott, néhányszor azonban holtbiztos helyzetben hibázott.”

Május 31-én vette el a Vasas a zöld-fehérek veretlenségét, ez azt jelentette, hogy a mezőnyben már nem volt makulátlan együttes. A 2:1-es vereség oka: „Géczi nagyon rossz napot fogott ki, merev volt, határozatlan, tőle több gólt is kaphattak volna. (…) Ludas volt mindkét gólban. (…) Bizonytalanságai kizökkentették a Ferencvárost megszokott nyugalmából.” Továbbá: „A Ferencváros néhány perces fellángolásoktól eltekintve, erőtlenül, ötlettelenül játszott, a csatárok nagyon keveset mozogtak, a fedezetek hosszú percekre el-eltűntek a mezőnyben és a védők sokszor egészen kezdetleges hibákat követtek el.”

A vereségben az is jócskán közrejátszott, hogy Varga Zoltán visszaesett, Albert pedig keveset vállalkozott. Puskás Lajos két góljára csak Novák Dezső válaszolt 11-esből. A Népsport elismerte, ez a meccs izgalomban messze felülmúlta a Fradi–Dózsát. Veresége ellenére a Fradi négy ponttal állt a Tatabánya, öttel a Honvéd előtt. Senki sem gondolta, hogy az éllovas a következő fordulóban is pontot veszít – ráadásul a Győr–Ferencváros presztízsmérkőzésnek számított. A találkozó 16 ezer drukker előtt 2:2-re végződött, Albert góljával ismét megtette a magáét, 1:1-re egyenlített, bár tudósító kritikusan fogalmazott: „A keveset mozgó Albertnak csak fellángolásai voltak.” A döntetlenért a vendégeknek kellett kapaszkodniuk, Novák Dezső tizenegyesével lett 2:2 nem sokkal a vége előtt. A győri edző, Hidegkuti Nándor edző jó taktikát dolgozott ki, megfogta a Ferencvárost.

Mondjuk, a vereség és a döntetlen felpaprikázta az FTC-t, a 13., a tavaszi utolsó fordulóban – a bajnokság félidejében – 6:1-re lemosta a Tatabányát. S mivel ugyancsak a Népstadionban táblás ház – 70 ezer néző – előtt a Honvéd Tichy Lajos pazar játékának és három góljának köszönhetően 5:3-ra jobbnak bizonyult az MTK-nál a kispestiek a tabellán helyt cseréltek a Bányásszal.

Remekül működött a Fradi támadó gépezete: az első, a második, az ötödik és a hatodik gól Albert nevéhez fűződött, Fenyvesi II József és Varga Zoltán volt még eredményes. A vendégek becsületgólját Menczel Iván lőtte 25 méteres bombából. Népsport: „A Ferencváros támadói korszerű csatárjátékkal rendre átjátszották a nem elég szilárd és mélyen formája alatt szereplő bányászvédelmet.” Hozzátette: „A támadósor valamennyi tagja dicséretet érdemel, főleg Varga, Albert és Rátkai, de Fenyvesi dr. is lendítője volt ennek a sornak.” Ezt leszámítva Albert négy góljáról – a tények leírásán kívül – egy szó sem esik…

A 13. fordulóban 29 gól esett, erre nemcsak 1964-ben, hanem később sem volt példa. Átlagban 4.1 gól jutott egy-egy mérkőzésre. Mégis, az addigi 2.1-ről csupán 2.4-re emelkedett gólátlag.

A bajnokság 14. fordulóját július 4-én rendezték, a sportlap így vezette fel a szünetet: „Túl a 6:1-gyen, az 5:3-on, s más mérkőzéseken, a figyelem most már Madrid, Barcelona, a Nemzetek Európa Kupájának küzdelmei felé fordul.” Volentik Béla megjegyzéséhez a túlterheltségről csupán annyit érdemes hozzátenni, hogy válogatottunk a 13. fordulót követően tulajdonképpen felkészülés nélkül utazott el Spanyolországba, ahol az Eb elődjének számító tornán a harmadik helyen végzett. Június 17-én 2:1-re kikapott a spanyoloktól, 20-án 3:1-re legyőzte a dánokat.

Július 4-én pedig folytatódott a bajnokság.