A kardos doktor, avagy a magyar kard úttörője

Apját is úttörőnek tartották a szakmájában: Fuchs Zsigmondról, a Pallas nyomda főgépmesteréről az a hír járta, hogy nincs, aki nála jobban értene a többszínű nyomáshoz – fiait mégis a jogi pálya felé terelte, az 1882. október 29-én született Jenő 1911-ben szerezte meg állam- és jogtudományi doktori oklevelét.

Addigra azonban már a sport is rabjává tette az ifjú jogászt: vérbeli all-round sportember lévén télen-nyáron megtalálta az őt leginkább szórakoztató mozgásformákat (szánkózott, illetve evezett), de a legkomolyabban természetesen a vívást vette. Persze, annyira komolyan azért nem, hogy csatlakozzon valamelyik egyesülethez, ám Rákossy Gyula tanítványaként így is „jó kezekben” volt, ráadásul a Santelli-iskola növendékeiben kiváló edzőpartnerekre lelt.

Egyesületen kívüliként az országos bajnokságon nem vett részt, ezzel együtt volt alkalma megmutatni tudását hazai környezetben is. 1908 elején Tóth Pétert is felülmúlva megnyerte az igen erős mezőnyt felvonultató jogászversenyt, a Keresztessy-emlékversenyen pedig az előkelő ötödik helyen végzett, s teljesítménye meggyőzte a sportági vezetőséget arról, hogy „láthatatlanság” az országos bajnokságon ide vagy oda, nagyon is érdemes kivinni őt az az évi olimpiára, Londonba.

A vívás küzdelmeit a sportágtól merőben szokatlan módon salakon rendezték a brit fővárosban, ami sokakat zavarba hozott, de nem Fuchs Jenőt. Ahogy a Nemzeti Sport is megállapította: „A talaj és a tusszá­mítás a magyarok közül legjobban Fuchsnak felel meg, aki bámulatos nyugalommal és hidegvérrel alkalmazza gyors tempóakcióit.” A kard egyéni küzdelmei rendkívül szoros végjátékot hoztak: a nyolcas döntő – amelybe öt magyar vívó jutott be – végére holtverseny alakult ki: Fuchs és Zulawszky Béla álltak fej fej mellett. A zsűri úgy döntött, a feleknek egyetlen tusra menő asszóban dűlőre kell jutniuk. A gyors, már-már követhetetlen pengeváltást követő percek a korábbi olimpikon, nemzetközi hírű vívószakember, Nagy Béla visszaemlékezése szerint rendkívül feszült várakozással teltek, míg végül a zsűri Fuchsot hozta ki győztesnek.

Így lett olimpiai bajnok Fuchs Jenő – első alkalommal. A második sem váratott magára sokáig, hiszen a csapattal is felért a csúcsra Londonban, sikerében Gerde Oszkár, Werkner Lajos, Földes Dezső, valamint a már említett jogászkolléga, Tóth Péter osztozott.

A következő olimpiáig, Stockholmig vezető út címvédőként ki volt kövezve Fuchs számára – másrészt viszont egy kellemetlen, bár a korban, pláne vívói körökben egyáltalán nem szokatlan közjátékot is tartogatott. Történt, hogy 1910 márciusában Fuchs nézőként vett részt egy versenyen, ahol alaposan összeszólalkozott csapat- és bajnoktársával, a versenyen zsűritagként tevékenykedő Gerde Oszkárral. A konfliktus rendezésének módja a kardpárbaj volt – azaz lehetett volna, ám a Pesti Napló beszámolója szerint a felek a csörte után sem békültek (ugyanakkor négy-négy napos fogházbüntetést kaptak az illegális tevékenységért), Fuchs pedig élete végéig a homlokán viselte a párbaj nyomait.

Az olimpia persze más, a haragosok vállvetve harcoltak a magyar színekért Stockholmban is. Nem is lehetett más a vége, mint újabb dupla. Fuchs diadala az egyéni viadalon ezúttal egyértelműbb volt, mint négy évvel korábban, és az ezüstérem is ismét magyar kézbe került, Békessy Béláéba, sőt, a dobogó alsó fokára is honfitársunk állhatott fel Mészáros Ervin személyében. A csapat újfent nem talált legyőzőre, az egyben maradt londoni társasághoz Berti László, Mészáros Ervin és Schenker Zoltán csatlakozott.

Következett nyolc, olimpia nélküli év a világnak és (legalább) tizenkettő a háborúban vesztes országoknak, így Magyarországnak is. Fuchs szorgalmasan edzett, várva az elkövetkező lehetőséget, bármikor is jön el. Párizsban (1924) saját fogalmai szerint címvédőként ott lett volna a helye, a vezetőség azonban másképp gondolta, a páston pedig nem sikerült kiharcolnia az ötkarikás szereplés jogát. Negyvenhat évesen még – a közönség élénk érdeklődése mellett – megpróbálkozott Amszterdammal, hasonlóan a nála öt évvel idősebb régi „harcostársához”, Mészáros Ervinhez. A válogatón szembe is került egymással a két veterán, de – legalábbis a hagyomány szerint – az erejükkel teljesen elkészülve csak nézték egymást, mígnem hallgatólagosan úgy döntöttek, ideje „ellovagolni a naplementébe”... Fuchs sportpályafutása végeztével a jog helyett a gazdaság világában helyezkedett el, a Budapesti Értéktőzsdén kezdett dolgozni tőzsdetitkárként.

„Teremben lehetett nála finomabb kezű Berti, ötletesebb Békessy, robbanékonyabb Petschauer, de bizony a legnagyobb versenyeken, a legnagyobb idegcsatákban úgy helytállni, mint Fuchs, senki sem tudott” – foglalta össze tömören a Képes Sport, miben állt Fuchs Jenő sportolói nagysága. Készségei négy olimpiai bajnoki címet értek neki, amelyek viszont jóval többet jelentettek önmaguknál: az életben maradás esélyét akkor, amikor a honi zsidóság számára egyre fojtogatóbbá vált a légkör, a parlament egyik zsidótörvényt szavazta meg a másik után, a második világháborúba való belépés után pedig a seregbe vagy munkaszolgálatra küldhették azokat a zsidó származású embereket, akik nem tudtak felmutatni olimpiai bajnoki címet. Fuchs – hasonlóan Hajós Alfrédhoz, Weisz Richárdhoz, Kabos Endréhez, Kárpáti Károlyhoz és Elek Ilonához – részesült ilyen mentesítésben, s Kárpátival vagy a mentességet nem kérő Petschauer Attilával ellentétben valóban el is tudta kerülni a munkaszolgálatot. (Az évekkel ezelőtt szárnyra kapó legenda Fuchs Vaskeresztjéről hamis dokumentumokon alapszik.) A nyilas terrort a budapesti gettóban vészelte át.

Munkahelye, a tőzsde 1948-as bezárását hét évvel élte túl, 1955. március 14-én halt meg, 72 évesen. Legeredményesebb olimpiai sportágunk első nagy éremhalmozójára meglehetősen kevés elnevezés – intézmény vagy közterület – emlékeztet, amire csak részben magyarázat az, hogy nincs olyan sportegyesület, amely igazán magáénak tudhatná a mindig különutas Fuchs Jenőt.

Született: 1882. október 29., Budapest Elhunyt: 1955. március 14., Budapest Sportága: vívás (kard) Klubja: – Edzője: Rákossy Gyula Legjobb eredményei: 4x olimpiai bajnok (1908, kard egyéni és csapat; 1912, kard egyéni és csapat)