Népsport: ketten beszéltek, tizenegyen győztek

Gallowich Tibor szövetségi kapitány nem taktikázott, már a meccs előtti bajnoki forduló után csapatot hirdetett. Három újonccal állt ki, a kapuban a szolnoki Horváth Ferenccel (a ferencvárosi Csikós Gyulának telt ki az ideje), centerhalfként a győri Kovács Imre Pállal (először és utoljára), centerben pedig Deák Ferenccel. „Bambát” aligha kell bemutatni, már akkor sem volt rá szükség. Jellemző, hogy a Szentlőrinc úgy játszott 4:4-et Újpesten, hogy mind a négy SZAC-gólt ő lőtte. Vele kapcsolatban csak az volt a kérdés, hogy támogatja-e őt a két klasszis összekötő, Szusza Ferenc és Zsengellér Gyula.

Vitték a jegyeket, mint a cukrot, már csak azért is, mert a legtöbben attól féltek, hogy a jegyüzérek felvásárolják, és vasárnap horribilis áron kell megvásárolni őket. Jött is a bejelentés: „A pálya környékét detektívek figyelik vasárnap s könyörtelenül elkapnak mindenkit, aki jegyüzérkedéssel foglalkozik.”

A Népsportnak voltak kételyei a válogatásról, Ketten beszélnek cím alatt tálalta őket. Óvatoskodva, hiszen ez az első mondat: „A demokrácia lényege a szociális fegyelemtől áthatott szabad véleménynyilvánítás.” Tudnánk vitatni, de itt az a lényeg, hogy Nagymarosi Mihály könnyelmű, Deák hiába szerez sok gólt, ha a technikája gyenge, Puskás „Öcsi” pedig minden, csak nem balszélső. A cikk így zárul: 

„– Vigyázz, mert a kapitány megharagszik a bírálatért. 
– Nem baj, majd a győzelem után kibékülünk…”

A meccs napján azt írta a Népsport, hogy „nemcsak sportérdekekről van szó. A sokat szenvedett magyar népnek vissza kell szereznie a külföld rokonszenvét, megbecsülését”. Ennek jegyében özönlött a nép az Üllői útra, pedig egészen a kezdésig zuhogott az eső. Így aztán ott, „ahol a fű kikopott, a talaj mély és csúszós. Míg a pálya két széle is átázott, de nem mély, csak csúszós”. Örömhír viszont, hogy a jegyüzérek tönkrementek, a rendőrség határozottan lépett fel, és ami jó példa, a lefoglalt belépőket ingyen szétosztották.

Aztán már a játék, amelyben alig több mint fél óra alatt minden eldőlt, meglett a végeredmény. A 13. percben „Lakat Szuszához játszik, ez szökteti Mikét, a szélső remekül elviharzik, maga mögött hagyja az osztrák védőket, pompásan ível középre és a befutó Deák csukafejessel küldi a hálóba 6 méterről védhetetlenül a labdát. 1:0 Magyarország javára. (A gól ritkán látott szép támadás gyümölcse.)”
 

Vezetünk, de a védelem nem fog szorosan embert, Karl Decker, Wilhelm Hahnemann, Alfred Körner ficánkolhat. Aztán a „32. percben Nagymarosi pompás csel után az egyedül hagyott Mike elé játszik, Mike egészen a szögletzászlóig fut, szépen játszik középre, Deák az elbámészkodó védők között kiugrik és egy méterről a hálóba pofozza a labdát. 2:0”. A lelátó mégis morog, leginkább Szusza ellen tüntet, mert tartogatja a labdát, majd ellenfélnek adja. Esemény még a szünetig, hogy Lakat Károly pontatlan hazaadása majdnem a magyar kapuban kötött ki.

A félidőben óriási a forgalom a magyar öltözőben, „Ries István dr., az MLSZ elnöke lép be Szakasits Árpád helyettes miniszterelnökkel. Csendet vezényelnek a vezetők, de a két miniszter így szól: »Ne zavartassátok magatokat, mintha itt sem lennénk« – mondja Ries István. Most Rákosi Mátyás miniszerelnök-helyettes és Bartha Albert honvédelmi miniszter lép be az öltözőbe. Egymás után után jön a miniszterek elé Puskás és Lakat. Rákosi Mátyás: »Vigyázzatok ám a második félidőben is, az osztrákok nagyon, veszélyesek és jól tartják magukat.«” Látható, hogy a koalíciós világban (is) propagandaeszközt láttak a futballban. Akadt jócskán partner a pályák környékén is, jellemző a Népsport újpesti tudósítása, benne Krasznai László tartalékbalszélső így búcsúzott edzés után: „Még visszamegyek a gyárba. Pótolom az edzés miatt mulasztottakat.” Na, hiszen… 

De vissza a meccshez, amelynek második felvonását magyar fölény jellemezte, szép támadások sorjáztak a pályán, ám maradt a 2:0.

A politikusok persze a meccs után is megszólaltak, Rákosi a lelkesedésnek tulajdonította a sikert, Szakasits elégedett volt, említendővel (ha nem is újdonsággal) csak Bartha miniszter szolgált: „A sport a mi aranyvalutánk.”

Gallowich kapitány – mint mondta – rég látott ilyen jó meccset, a Népsport értékelése pedig: „A magyar csapat általában megfelelt a várakozásnak. Erőnléttel, taktikai érzékkel nem volt baj, és igen rugalmasan alkalmazták a WM-rendszert is, ami színt adott a játékba. Az osztrákok erőnléte meglepően jó volt. Közelharcokban általában ők győzedelmeskedtek. Taktikájuk azonban alatta állt a magyarokénak. Mindent összevéve, a magyar csapat jó volt és megérdemelte a kétgólos győzelmet.” Ami a játékosokat illeti, Deák kapta a legjobb kritikát, óvatosan persze („Veszélyes és gyors középcsatár volt, minden idegszálával a góllövésre törekedett”), miközben a két összekötő, Szusza és Zsengellér hiába ígérte, nem sokat segítette. Remekelt viszont a jobbszélső Mike István („Mind a két magyar gól részben az ő érdeme is, mert mindkettő az ő beadásából született”), de a mezőny legjobbja Lakat Károly volt: „Egészen ragyogóan játszott. Rengeteget segített a védelemben s ezúttal a labda beadásával sem volt baj”. Mondta is Gallowich: „Amíg kapitány vagyok, Lakat benne van a »leltáramban«”.

A meccs másnapján is „ketten beszéltek”, erősen politizálva, a lényeg: „A politika, a szerencse és a legragyogóbb nemzetközi testcselek következtében néhány meglepő minősítés született a kisállamok között. A fasizmus legkiválóbb szakértői, azaz elmeorvosai szerint a náci fertőzés hatása Ausztriában volt leginkább kimutatható. Mégis: Ausztria pedig a paragrafusok szövevényeiből nem legyőzött, hanem felszabadított állammá lépett elő. Az UNRRA például Magyarországnak 3000 tonna élelmiszert juttatott, ugyanakkor Ausztria 132.000 tonna élelmiszerhez jutott. Lehet, hogy nekik nagyobb szükségük van élelmiszerre, de nem hiszem, hogy csak a szükségletek arányáról lenne szó.” (Az UNRRA amerikai segélyprogram volt 1947-ig, 1948-tól követte a Marshall-segély.)

Ami a szakmai értékelést illeti, megszólalt Barcs Sándor későbbi MLSZ-elnök, akkor országgyűlési képviselő és MOB-elnök is. Mint a Népsportban írja, egyre nagyobb kétségbeeséssel látja, hogy a magyar csatárok elfelejtettek lőni, a lövés lassan egészen kimegy a divatból. Ez különösen akkor tűnt fel neki, amikor kiküldetése során az angol csatárokhoz mérhette a magyar csatárok jövőkészségét. De ez még semmi, a keresztlabda is egészen kiment a divatból. „Edzők, játékosok! Szívleljétek meg, amit most mondok: a magyar labdarúgás csak akkor lehet ismét nagyhatalom, ha a csatáraink megtanulnak lőni és ha feltámad a hosszú, »forinthúszas« keresztlabda.” A „forinthúszas” kitétel figyelemre méltó, hiszen csak augusztusban lett hivatalos fizetőeszköz nálunk a forint. A játékosok is forintban kapták a „rápénzt”, aminél fontosabb, hogy Gallowich szerint egyikük sem kérdezősködött, hogy mennyi lesz.

A kapitány hosszasan dicsérte a játékosait, főként, hogy szívvel játszottak. Ne gondoljuk azonban, hogy a győzelem enyhítette meglévő szigorát. A másodosztályú PVSK-ból behívott jobbszélső, Vezér Antal „nem jelent meg az osztrákok ellen készülő válogatott keret edzésein, elmaradását nem is igazolta. Emiatt Gallowich Tibor szövetségi kapitány négy hétre eltiltotta őt a játéktól”. 

Ide tartozik, hogy a mérkőzést október 6-án játszották, amikor a két háború között az aradi vértanúkat tisztelve emlékfutást rendeztek – erről most szó sem lehetett.