Népsport: világcsúcs üres medencében

Az akkor 75 éves holland asszony, Ada den Haan is ott volt 2016. november 22-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a hazai sportélet képviselői Rosonczy-Kovács Mihály kezdeményezésére a „Dank! Merci! Gracias!” gála keretében mondtak köszönetet az 1956-os olimpiáról távolmaradt sportolóknak áldozatukért. Az eindhoveni úszónő tíz holland, két svájci és egy spanyol sporttársával vette át személyesen Magyarországon az emlékérmet, amely jelképesen valamennyi versenyző felé gesztussal szolgált, aki a melbourne-i játékok bojkottja miatt nem szállhatott küzdelembe Hollandia, Spanyolország vagy Svájc képviseletében.

Mint Az elveszett olimpia című, 2016-os összeállításunkban részletesen írtunk róla, az említett három állam döntéshozói – részben különböző szempontokat érvényesítve – úgy határoztak, hogy a magyarországi forradalmat eltipró szovjet katonai fellépés ellen az olimpia kihagyásával tiltakoznak. Ha a szándék összhangban állt is a budapesti harcok képeit aggódva figyelő társadalom közhangulatával, a bojkott mint sportdiplomáciai eszköz utólag vegyes megítélés alá esett (főleg annak tükrében, hogy a nyugat-európai együttérzésről ily módon is biztosított Magyarország versenyzői közben részt vettek a játékokon), a politikai döntés kárvallottjai pedig a – magyar forradalmárokra, elesettekre, menekültekre mégoly megértéssel és sajnálattal gondoló – holland, svájci és spanyol sportolók voltak. 

Az egyik legsajnálatosabb történet a 2023-ban elhunyt Ada den Haan úszónőé. Íme, egy részlet a Melbourne idején 15 éves versenyzővel készült 2016-os interjúnkból:

„– Miként értesítette a Holland Olimpiai Bizottság arról, hogy a játékok bojkottjáról döntött? 

– Sehogy. 

– Ezt hogy érti? 

– Mi, sportolók hivatalos tájékoztatást nem kaptunk. Éppen edzés előtt, az uszoda mellett mutogattam a többieknek az Ausztráliába szánt úszóruhámat, amikor egyik versenyzőtársam szülei szóltak, a rádióban bemondták, Hollandia nem vesz részt az olimpián. 

– Hogyan fogadta a hírt? 

– Nem hittem el. Biztos voltam benne, ez csak valami ideiglenes álláspont, átmeneti állapot, a végén úgyis meggondolják magukat a döntéshozók. 

– Haragudott rájuk? 

– Haragudtam hát! Nem tudtam elfogadni a lépést. Nem szabad a sportolókat felhasználni politikai döntésekhez.”

Elmondta lapunknak azt is, hogy tudott a magyar forradalom eseményeiről, állandó témát jelentett a holland közbeszédben, együttérzéssel hallotta, ami a magyarokkal történik, de tizenöt évesen, az olimpia küszöbén nem a politika kötötte le a figyelmét. A holland sportvezetőség tizenhat nappal az olimpia november 22-i megnyitója előtt döntött a távolmaradásról, ő azonban nem állt le a gyakorlással…

„Az edzőm azt mondta, nem szabad abbahagyni, dolgozunk tovább, hogy megdöntsem a világcsúcsot 200 méteres mellúszásban – indokolta a furcsa elhatározást. – Azt akarta, hogy mutassak jó példát a fiatalabbaknak. Igaza volt! Akkoriban még egészen más körülmények között készültünk, pamutruhában úsztunk, a medencét csak nyitvatartási időben használhattuk, a sávokban az uszoda rendes vendégeit kerülgettük.”

Különös csavar, hogy 200 méteres mellúszásban a rekordot akkoriban a Helsinkiben egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerző magyar úszónő, Novák Éva tartotta az 1951. május 5-én, Moszkvában teljesített, 2:48.5-ös idejével. Miközben nemzetközi vetélytársai az olimpiára hangoltak, Ada den Haan egy héttel a bojkotthatározat után, november 13-án Naardenben abszurd és szomorú körülmények között, egyedül szállt medencébe a sporttörténelmi dicsőségért. „Pokoli hangulat lett úrrá az uszodában, a levegő megtelt tüzes biztatással, ahogyan a vizet szelő sportoló közeledett célja felé” – írta a Volkskrant. Hihetetlennek tetsző bravúrral, több mint két másodperccel sikerült megjavítania Novák Éva csúcsát, 2:46.4 perc alatt úszta le a 200 métert. Nem kétséges, eredménye és formája alapján nagy esélye lett volna a melbourne-i győzelemre, távollétében Ursula Happe diadalmaskodott, megelőzve többek között a magyarok legjobbját úszó ötödik Killermann Klárát. A német versenyző ideje 2:53.1 perc volt, vagyis 6.7 másodperccel gyengébb teljesítménnyel lett első, mint amilyet Ada den Haan egy héttel korábban elért.

A pórul járt holland úszónőt saját elmondása szerint később különversennyel igyekeztek volna kárpótolni: „A klubom megpróbálta elérni, hogy kiálljunk Ursula Happéval egymás ellen, és bár én szívesen vállaltam volna, a rivális ellenállásán megbukott a kezdeményezés. Később kaptunk egy oklevelet a Holland Olimpiai Bizottságtól, akkor sem kérdezett meg minket senki, hogy akarunk-e ilyen papírt kapni. Sokáig bekeretezve lógott a falamon, nem mintha annyira boldog lettem volna tőle.”

Ada den Haan tíz évvel ezelőtt 99 százalékos valószínűséggel állította, hogy Melbourne-ben megnyerte volna a 200 méteres mellúszás aranyérmét. Az esély örökre elúszott, négy évvel később Rómában már nem tudta hozni a korábbi kimagasló szintet, elmondása szerint részben az 1956-os olimpiai tapasztalat hiánya miatt csupán a negyedik helyen végzett. Pályafutása csúcsát a sors fintoraként éppen Magyarországon érte el, az 1958-as budapesti Európa-bajnokságon 200 méteres mellúszásban és 4x100-as váltóban is aranyérmes lett. Peterdi Pál, a jeles sportújságíró a Népsportban közölt elemzése alapján már előre odaadta volt a medáliát a holland tinédzserlánynak. 

„A Braedius-kupát, amely az Eb legjobb csapata számára vésődött remekbe, Hollandia narancssárga mezes leányai vihetik magukkal a tulipánok és a szélmalmok hazájába. Az Eb sok-sok meglepő eredménye mellett talán ez az egyetlen tény, amelyben az égvilágon semmi váratlan nincs. Ha a nemzetközi közvéleményt megkérdezik, Ada den Haan már az Eb első napján, a versenyek megkezdése előtt átvehette volna ezt a serleget a szervezőbizottság elnökétől. Hiszen jár a hír országról országra, és aki hajlandó volt a lapok legutolsó oldalát is átböngészni, szinte minden reggeli mellé egy-egy világra szóló holland női eredményt is vajaskenyerére kenhetett az elmúlt évben. A kakaón és zabpehelykásán izmossá serdült holland úszólányok Európát szinte köpenyük zsebében hordozták, kétessé tették még az ausztrál vízibébik egyeduralmát is és Anglia váratlan fellángolását – mintha ezt csak ők rendelték volna, hogy újabb erőfeszítésekre, még nagyobb eredményekre sarkallja őket.”

A Budapesten elért diadalmas eredményeket Ada den Haan tíz éve így értékelte: „Kárpótlást, sőt, bizonyos szempontból visszavágást jelentett a 200 méteres mellúszásban és a 4x100 méteres vegyes váltóban nyert aranyérmem. Az olimpiát azonban semmi sem helyettesíti…”

A különös holland lovas

Az Ausztráliában érvényben lévő, féléves karantén miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kénytelen volt az egy helyszínre vonatkozó rendezési elvtől 1956-ban rugalmasan eltekinteni, és a lovasversenyeket a novemberi melbourne-i megnyitó előtt öt hónappal, június 11. és június 17. között, Stockholmban lebonyolítani. A rendhagyó megoldás magyarázza, hogy bár Hollandia, Spanyolország és Svájc bojkottálta a játékokat, kilenc svájci, hat spanyol és egy holland versenyzőt mégis az 1956-os olimpia hivatalos résztvevőjeként tartanak számon.    Nem akármilyen holland sportolóról van szó: az egyéni díjlovaglásban a 36 induló között 28. helyen végző Alexis Pantchoulidzew a huszadik századi holland sporttörténelem egyik legkülönösebb és legtitokzatosabb alakja. Az orosz származású, Pjatigorszkban született férfi hazája hadseregében a lovasság kötelékében szolgált, az 1917-es forradalom után azonban Nyugat-Európában telepedett le. Pályafutása Armgard of Sierstorpff-Cramm holland hercegnő istállómestereként és annak fia, a lovaglás iránt gyermekkora óta érdeklődő Bernhard herceg mestereként ívelt felfelé.   A királyi családdal még közelebbi kapcsolatba került, amikor férje halála után Armgard hercegnő társa lett, erősítve a pletykát, amely szerint valójában ő Bernhard hercegnek – az 1956-ban trónon lévő Julianna királynő férjének – vér szerinti apja. Az utóbbi közbenjárására nyert holland állampolgárságot, és bizonyára lovaskarrierjének sem tett rosszat a közeli pártfogó: miután 1954-től Bernhard herceg töltötte be a Nemzetközi Lovaglószövetség elnöki tisztségét, még az az összeférhetetlen helyzet sem okozott bonyodalmat, hogy Pantchoulidzew nem csupán versenyzőként volt jelen Stockholmban, hanem a fellebbviteli zsűri tagjaként is. A királyi udvarban „Tschuli” becenéven ismert lovas szereplése nemcsak a többi hollandra már érvényes bojkott miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert az akkor 67 éves sportoló mindmáig a legidősebb holland olimpiai résztvevő.