Egy zokogós este jubileuma

Három francia gól esett; Hodgson kupán vágta a Bajnokok Ligáját; Sérült? Beteg? Játszik! Nem ízlett a kamilla - féltve őrzött megsárgult papírlapjaimra vigyázó mappámból kapirgáltam elő régi nemzeti sportos újságcikkeket az 1996/97-es UEFA-kupa sorozatról, az írások címeit idéztem. Néhány hónappal ezelőtt monumentális poszt foglalkozott az említett bajnoki idénnyel, melyben ígéretet tettem, hogy a nemzetközi kupás menetelés külön karaktertízezreket kap. Napra pontosan ma 15 évvel ezelőtt játszották a finálé visszavágóját, szóval most érkezett el a tökéletes pillanat.Három francia gól esett; Hodgson kupán vágta a Bajnokok Ligáját; Sérült? Beteg? Játszik! Nem ízlett a kamilla - féltve őrzött megsárgult papírlapjaimra vigyázó mappámból kapirgáltam elő régi nemzeti sportos újságcikkeket az 1996/97-es UEFA-kupa sorozatról, az írások címeit idéztem. Néhány hónappal ezelőtt monumentális poszt foglalkozott az említett bajnoki idénnyel, melyben ígéretet tettem, hogy a nemzetközi kupás menetelés külön karaktertízezreket kap. Napra pontosan ma 15 évvel ezelőtt játszották a finálé visszavágóját, szóval most érkezett el a tökéletes pillanat.

Különleges hangulatú szezonhoz kultikus mérkőzések párosulnak általában, szerencsére a második számú kupa 14-15 esztendővel ezelőtti találkozói közt bőven találunk olyan 90 (120) perceket, amelyeket a kilencedik házi készítésű meggyes sör elfogyasztása után is fel tudunk idézni emlékezetből. A sorozat első körében a Guingamp ellen vívott párharc nem ilyen. Pedig a francia kiscsapatnak akkortájt csodájára jártak Európában, hiszen a semmiből feltűnve végzett uefás helyen, de európai kalandja a magyar klubokét másolta - kora ősszel véget ért. Szeptember 10-én a Pagliuca - Angloma, Festa (Pistone, 89.), Fresi, M. Paganin, Zanetti - Ince, Sforza, Djorkaeff (Carbone, 89.) - Zamorano (Berti, 89.), Ganz összeállítású Inter Asterix földjén cafatokra kaszabolta a későbbi világbajnok és AS Roma-kedvenc Vincent Candela által vezetett gallokat Ganz, Djorkaeff és Sforza góljaival 3-0-ra. Mint látható, a találatok fidesznyi mennyiségét nyáron szerződtetett labdarúgó szerezte, sőt, a svájci lányok kedvence (vagy a lányok svájci kedvence) harmadik tétmérkőzésén másodszor volt eredményes, miközben Ivan Zamorano első hivatalos Inter-góljára még bő egy hónapot kellett kiböjtölni! A visszavágóra Roy Hodgson lelkifurdalás nélkül pihenőre küldhette a két héttel korábbi eredményjelzőre-felíratkozókat és játéklehetőséget adhatott például a néhány hónappal később Angliába távozott Benito Carbonénak, a frissen igazolt fiatal(os) középhátvédnek, Fabio Galanténak és a Zamorano miatt gyakran padra szorult Marco Brancának. Napjaink átigazolási főnöke próbált élni a lehetőséggel, vezető gólt szerzett a hetedik percben, amit 68 elteltével Christopher Wreh (George Weah unokatestvére) egyenlített ki beállítva a végeredményt.

A legjobb 32 között az 1994-es döntő után ismét Casino fedőnevű osztrák csapat jutott ellenfélül, de nem a Salzburg, hanem a Graz. A labbanc várfalat védő bizonyos Alex Manninger mindössze a 80. percben lobogtatta meg a fehér zászlót Jocelyn Angloma góljánál, előtte és utána hiába próbálkozott áttöréssel a Ganzot és Sforzát csak csereként bevető Inter. A második mérkőzésen aztán még nagyobb szenvedések árán, egészen pontosan hosszabbítás utáni tizenegyespárbajban sikerült gólt lőni a pirospozsgás arcú Hitler Jugend díszszázadába felvételi nélkül simán beférő kapusnak. A Pagliuca - Angloma, Fresi, M. Paganin, Bergomi (Djorkaeff, 55.) - Zanetti, Ince, Sforza, Winter (Pistone, 91.) - Zamorano, Ganz (Berti, 96.) összeállítású Inter már a 2. percben cancellálta a két hete megszerzett soványka előnyét és végül valamennyi büntetőjét értékesítve tudta nagy nehezen kiharcolni a továbbjutást.

Nyugat- és közép-Európa leigázása után délnek fordult a kék-fekete sereg, hogy bevegye Portót. Lipcsei Péter megnyugodhatott, mert az FC istállója helyett a Boavistáét gyalulta le az Inter. A milánói odavágón Sforza doppiettájával, valamint Angloma és Ganz jóvoltából négygólos vezetés után szépített a ronda sakkos mezéről elhíresült klub Jimmy révén - aki nem tudná, eme becenév Jimmy Floyd Hasselbainket, a Leeds, a Chelsea és az Atlético Madrid későbbi gólgépét rejti. Az Eddie Murphy-alteregó találatára négy perc elteltével a borostás lesipuskás reflektált még, kellemes portugáliai kiruccanássá minősítve a decemberi visszavágót. Hodgson ennek ellenére legjobbjaival utazott el borokat kóstolgatni, hiába no, szótárában az R betűnél a rotáció szó helyett a Roy, a makacs főnök kifejezés szerepelt. Beosztottjai Djorkaeff (tizenegyes) és Ince góljaival békés diadalt aratva várhatták a karácsonyt.

Márciusban eveztek újra nemzetközi vizekre a fiúk, ezúttal a pisilő kisfiúval lehetett közös képet készíteni a brüsszeli osztálykiránduláson. A nápolyi Coppa Italia-búcsút és egy sima piacenzai bajnoki győzelmet követő első mérkőzésen Bruno Versavel és Maurizio Ganz testvériesen elosztotta a gólokat. Közben a Campionatóban a Parmának és a Juventusnak sem sikerült gólt rúgni, vagyis mondhatjuk, hogy apró válságban lévő, talán éppen ezért szokatlanul támadó felállásban, a Pagliuca - Angloma, M. Paganin, Fresi, Bergomi - Zanetti, Ince, Sforza - Djorkaeff - Zamorano, Ganz összetételben kezdő Inter fogadta az Anderlechtet két hét elteltével. A 40 000 néző előtt játszott mérkőzésen a hullámvölgynek szerencsére kevés jelét mutatta a csapat: Ganz két fejesgóljával 2-1-re legyőzte a többek között Celestine Babayarót, Selymes Tibort, Danny Boffint és Pär Zetterberget felvonultató belgákat. A másnap reggeli olasz sportsajtó Maurizio barátunk dicsőségét zengte, elvégre a 29 éves csatár gyakorlatilag egymaga juttatta elődöntőbe a brigádot. "Életemben nem fejeltem még két gólt ugyanazon a mérkőzésen. Az Anderlecht ellen bebizonyítottuk, hogy az Inter továbbra is egységes. A győzelmet a szurkolóknak ajánlom, akik rengeteget szenvedtek a Parma elleni vereség miatt" - mondta a negyedik és ötödik idei UEFA-kupa góljait szerző támadó a lefújást követően. Egyébként a tifosik a siker ellenére alaposan kifütyörészték magukat - a célszemély Roy Hodgson volt, amiért a 76. percben lecserélte a duplázó kedvencet. "Megmondom őszintén, ha egyszerű szurkolóként a kanyarban ülök, valószínűleg én is kifütyülöm a mestert. Ugyanakkor nem szabad bántani az angolt, hiszen az UEFA-kupa elődöntőjébe vezette az Intert és még a Bajnokok Ligája részvételt jelentő második hely is elérhető." - Massimo Moratti akkori énjében minden benne van. A szakember különösebben nem izgatta magát, holott a bemutatásnál és Djorkaeff lehívásakor is kapott hakitamásnyi adagot: "A szurkolók a látványos játékot szeretik, nekem viszont az eredményt is szem előtt kell tartanom. Az utolsó percekben szükségem volt egy középpályásra, mert az Anderlecht életveszélyes kontrákat vezetett, valahogy meg kellett állítani őket."

Következhetett az elődöntő. Április 8-án addigi története talán legjobb korszakát élő AS Monaco vizitált Milánóban Fabien Barthezzel, Emmanuel Petit-vel, Sonny Andersonnal, Victor Ikpebával és persze a 20 éves Thierry Henry-val a buszon. Ganz pompázatos uefa-kupás formája kitartott, két gólt vágott, mellette végre-valahára Zamorano is megszerezte első dugóját a sorozatban - a hercegségbelieknél a nigériai Ikpeba talált be izgalmassá varázsolva a visszavágót. Személyes élményem erről meccsről a teletext csodájának köszönhető: a Magyar Televízió szolgáltatását vettem igénybe földrajztanulás közben. Néhány sor memorizálása után frissítve a 212-es oldalt olvashattam, hogy "vezet az Inter", tizenhárom perc elteltével pedig, hogy "már kettővel vezet az Inter". Különös, visszaadhatatlan és megismételhetetlen bája volt nem magyar csapattal internet és külföldi sajtóorgánumok, tévés közvetítések hiányában "napi szinten" együtt lélegezni a kilencvenes években...

A visszavágóra derbi-győzelemmel felturbózott hangulatú Inter utazott el a Cote d' Azurre. Jean Tigana tanítványai az első meccsről hiányzó, egykori milánói munkavállaló Vincenzo Scifo vezérletével eszeveszetten támadtak, már a 7. percben előnybe kerültek - volna, ha a pocakos Mario van der Ende nem fújja vissza Legwinski faultja miatt Ikpeba gólját. A folytatásban Pagliuca Martin távoli lövésénel és Legwinski közeli fejesénél is bravúrkodott, a másik kapu csak akkor került veszélybe, amikor térfelet cseréltek a felek. Henry beállásával a franciák minden mindegy alapon áttértek a három csatáros játékra, ami a 63. percben meghozta a kívánt hatást: a Titi becenevű ifjonc szinte rögtön gólt szerzett, ámde lesről. Természetesen cirkuszoltak az ideges hazai futballisták a döntés miatt, mintegy 10 percet állt a játék, mire lenyugodtak. A 68. percben már a bíró sem mentette meg az Intert, Legwinski talán kézzel tette Ikpeba elé labdát, aki nem hibázott. Egy gólra voltak a piros-fehérek a finálétól, elképesztő félórát és szívbeteg nerazzurriknak halálközeli élményt produkálva. Az utolsó percekben Barthez gyakorlatilag irányítót játszott a kezdőkörben, Pagliuca minden egyes kezében elhaló labdára puszit hintett, s végül túlélve a hihetetlen nyomást, a csapat igazi interes végjátékkal kibekkelve a 90 (inkább száz) percet, bejutott a döntőbe!

Sérültek, betegek, eltiltottak, két mérkőzés óta tartó gólképtelenség - nem a legkedvezőbb előjelekkel várta az Inter a Schalke 04 elleni kétfelvonásos döntő első részét. Ciriaco Sforza például egy héttel a kezdés előtt Magyarországgal vívott vb-selejtezőn kapott akkora rúgást a lábára, hogy az utolsó átmozgató edzésen csak sántikált. Ám Ciri esetleges hiányának abszolút értéke közelében sincs a három eltiltott, Jocelyn Angloma, Paul Ince és Youri Djorkaeff távolmaradásának. Az örmény származású francia Hodgson taktikájának legfontosabb eleme, az "utolsó passzos ember", vele bevállalja a két csatáros játékot hazai pályán, idegenben viszont egy sorral előrébb lépve szorítja ki Ganzot vagy Zamoranót. A Helikopter becenevű fejelőkirály remek formának örvendett, ugyanis előző héten a válogatottban mesterötössel zúzta szét a venezuelai védelmet és még inkább feldobhatta a tény, hogy ő az első chilei, aki európai kupadöntőn léphetett pályára. Ince pótlását a Salernitanától igazolt, középhátvédként is bevethető Salvatore Fresire bízta az angol, holott a 24 éves játékos gyomorrontással és lázzal küszködött, de mindenképpen játszani kellett, mert nem volt más megoldás, mivel a veterán Nicola Berti a változatosság kedvéért elkapta az influenzát. A francia csokivonat helyére az egy hónapja fájdalomcsillapítókkal futballozó Alessandro Pistone került.

A statisztika alapján Inter-sikerre lehetett számítani. A '90-es években háromévenként jutott be a klub az UEFA-kupa döntőjébe, s ezt megelőzően (1991-ben a Roma, 1994-ben a Salzburg ellen) nyert is. Az európai kupafinálék olasz-német párbajai közül eddig csaknem mindet az itáliai együttesek nyerték: csak a Hamburg diadalmaskodott 1983-ban a BEK-döntőben a Juventus ellen, illetve a Magdeburg 1974-ben a KEK-ben a Milannal szemben.

Áll: Galante, Pistone, Pagliuca, Paganin, Sforza. Guggol: Ganz, Bergomi, Zanetti, Zamorano, Winter, Fresi.

1997. május 7-én a gelsenkircheni Parkstadion 56 824 fizető nézőjének jelentősebb része a Lehmann - Thon - De Kock, Linke - Eigenrauch, Nemec, Müller, Anderbrügge, Büskens - Wilmots, Latal névsorú bányászválogatott sikeréért szorított, míg a néhány ezer fős vendégtábort a Pagliuca - Bergomi, Galante, M. Paganin, Pistone - Zanetti, Sforza, Fresi, Winter - Ganz, Zamorano összeállításban fehér mezben kifutó 11 férfi próbálta eufóriába röpíteni. Maga a találkozó (a SAT1-nek hála élőben végigizgulhattam) nem nyújtott felejthetetlen élményt, mondjuk ki: unalmas volt. Az Inter a kreatív szekció hiányában nem tudott (akart?) kockáztatni, csúnya mérkőzésen elfogadta a németek által felajánlott lassú játékot és bőven megelégedett a gól nélküli döntetlennel. Nem úgy Marc Wilmots, a Kampschwein (Harcidisznó) becenévre hallgató, kényszerűségből a támadósorba vezényelt belga támadó középpályás egy védelmi hibát kihasználva csapata egyetlen igazi kapura lövésével a 70. percben bevette Pagliuca ketrecét, ami egyben a végeredményt is jelentette. Az olasz sajtó lehúzó kritikájával ellentétben Hodgson megvédte a játékosait: "Nem hiszem, hogy győzelmi esélyünk 50% alá csökkent volna. Szerintem az Inter büszke lehet a szerda esti mérkőzésre, nem vethetek semmit az embereim szemére. A visszavágón játszhat Ince és Djorkaeff is, akik igazi rohamjátékosok, velük és a Meazza hetvenezres szurkolóseregének köszönhetően legyőzhetjük a Schalkét. "

"A németek nagyon keveset tettek a győzelem érdekében, de őszintén szólva mi is. Sajnos a gólnál nem tehettem semmit, Wilmots nagyszerűen lőtte ki a jobb alsó sarkot. Kicsit tartok a visszavágótól, mert a Schalke idegenben nagyon veszélyes, majdnem mindig talál egy gólt." - Gianluca Pagliuca szavait hallották. A legoptimistábbnak Aron Winter bizonyult: "Szó sincsen arról, hogy csökkentek volna a győzelmi esélyeink, sőt. A San Siróban gyorsan berámolunk nekik két gólt, aztán már mehetünk is haza az UEFA-kupával a hónunk alatt."

Szúrd ki, és akkor nem pattog - mondják az öregek

Három mérkőzés volt hátra az 1996/97-es futballidényből és a játékosok közül többen arra panaszkodtak, hogy az Internél még mindig nem sikerült eldönteni, hogy a két elérhető cél (BL-hely, kupagyőzelem) közül melyiket érdemesebb össztűz alá venni. RH-nak nem okozott gondot a döntés. Pár nappal a római bajnoki előtt kijelentette, hogy győzni megy csapatával a fővárosba, de a meccsdélutánra kiderült, hogy ezúttal is átbaszarintotta a sajtót, a közvéleményt és a szurkolókat. A Roma elleni Serie A-találkozót nemes egyszerűséggel feláldozta az UEFA-kupa döntője érdekében: pihentette két legjobb formában szaladgáló emberét, Djorkaeffet és Zanettit, Sforzát és Anglomát pedig milánói bérleményében "felejtette", s ezzel gyakorlatilag lemondott a győzelemről. A mérkőzésen végül óriási mákkal az Inter valahogy összeszerencsétlenkedett egy döntetlent, ami azért volt módfelett bosszantó, mert a második helyen tanyázó Parma is ikszelt, azaz egy teljes kiörlésű Inter győzelme esetén megelőzte volna a sonkás-tejes alakulatot a táblázaton.

Térjünk rá a finálé visszavágójára. 1997. május 21-én estére valamennyi belépő gazdájára lelt, ami 81 675 nézőt és bevételi csúcsnak számító 5.5 milliárd lírát jelentett. A lelátón a klub kifejezett meghívására ott csücsült Benito Carbone és Gianluca Festa, az idény közben Angliába eladott két labdarúgó, akik két-, illetve négy mérkőzés erejéig részt vettek a menetelésben. Rajtuk kívül kisebb meglepetésként szintén meghívót kézbesített Postás Józsi Nwankwo Kanu rezidenciájához. Az Inter 20 esztendős olimpiai bajnok csatára a szezonban szívbillentyű-zavarok miatt egyetlen egy hivatalos meccsen sem vehetett részt, Moratti apai szeretettel követte nyomon a gallyrágó center műtétjét, és az azt követő lábadozást és testvérei társaságában vendégül látta a VIP-páholyban.

Hodgson szinte a keret valamennyi alkalmazottjára számíthatott, egyedül a sérült Branca és az eltiltott Galante nem léphetett pályára. A presidente bejelentette, hogy győzelem esetén fejenként 120 millió lírát dobál a futballistái malacperselyébe és ugyanennyit kapnak, ha kiharcolják a második helyet a bajnokságban. A milánói dóm előtt a főszponzor Pirelli ötletét megvalósítva egy hatalmas kivetítőn figyelhették az összecsapást a jegyről lemaradók. A gólt leginkább a sorozat mesterlövész-listáját vezető Maurizio Ganztól várták a fanatikusok, aki optimistán készült a háború utolsó csatájára: "Nem hiszem, hogy a játék színvonala dönt majd, az Internek lábbal, fejjel és szívvel is kell fociznia, hogy megszerezze ezt a kupát. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók csodálatos hangulatot varázsolnak majd a San Siróba, nekünk pedig csak annyi dolgunk lesz, hogy kihasználjuk ezt a lélektani előnyt, a stadion különlegesen kedvező atmoszféráját. "

Tízezer szurkólója kísérte el a Lehmann - Thon - De Kock, Linke - Latal, Nemec, Eigenrauch, Müller, Büskens - Wilmots, Max kezdővel történelmet írni szándékozó Eurofightereket Lombardiába. A túloldalon az eltiltásukból visszatérőkkel együtt a Pagliuca - Bergomi, M. Paganin, Fresi, Pistone - Zanetti, Ince, Sforza, Djorkaeff - Zamorano, Ganz tizenegy próbálta ledolgozni az egygólos hátrányt. A nagy fogadkozások dacára igen későn sikerült. Az első féidőben jobbára a Schalke alakított ki helyzeteket, Pagliucának Wilmots próbálkozáskor kellett bravúrral védenie. Az első komolyabb Inter-lehetőség a 41. percben Ganz kaput éppenhogy elkerülő fejese volt. A szünetben Hodgson manchesteri ivócimborájától kölcsönkért hajszárítója beválhatott, mert a kék-feketék összekapták magukat; előbb Djorkaeff és Ince jóvoltából távolról riogatva, majd némi fölényt kialakítva a 84. percben egy Pistone-bedobást követő csúsztatás után Zamorano rövid felsőbe küldött pörgetésével hosszabbításra mentették a meccset - elképesztő hangorkán kísérte a chilei gólját, Bam-Bam önkívületi állapotban ünnepeltette magát, társai alig érték utol.

A 17 esztendős csabinter talán a másnapi matematika-dolgozatra és a már alvó családtagokra való tekintettel kezdeti remegős idegességét letudva meglepő visszafogottsággal vette tudomásul kedvencei vezetését. A ráadásban aztán tényleg mindent megpróbált a fáradt, meggyötört, a megsérült Zanetti helyére beállt Berti, és a Bergomit váltó jóval támadóbb szellemű Angloma mellett Fresi kiállítása miatt immár 10 emberre fogyatkozott Inter, ennek eredményeként a 117. percben Ganz óriási helyzetben átemelte a labdát a kifutó Lehmann fölött, ám az a tetves laszti a háló helyett a felső lécen landolt...Nem hozott döntést tehát a 120 perc, jöhettek a tizenegyesek. Ingo Anderbrügge magabiztosan értékesítette az elsőt, nem úgy Ivan Zamorano, akinek próbálkozását kivédte a zizzent német. A következő körben Olaf Thon és Youri Djorkaeff teljesítette a megbízást, majd következhetett a Martin Max-Aron Winter páros. A lengyel származású csatár élete első schalkés tizenegyesét értékesítve 3-1-re növelte a gelsenkircheniek előnyét, sajnos a holland középpályás a kaput sem tudta eltalálni, vagyis a következő ruhr-vidéki rúgó, az első meccs hőse, Marc Wilmots a trófeáért állhatott a mészpontra. Belőtte. Minden idők egyik legjobb futballkommentátora, az egyébként Schalke-szimpatizáns Werner Hansch boldogan kiálthatta az éterbe, hogy Es ist unglaublich, liebe Zuschauer. Nekik. Nekünk mérhetetlen csalódás, az élet igazságtalansága, düh, elkeseredés, fátyolos szemek, potyogó könnyek jutottak.

Moratti jó szokásához híven megtalálta a mérkőzés bíróját, felemlegetve egy elmaradt büntetőt a De Kock-Ganz randi alkalmával. "Rendkívül sajnálom a játékosokat, Hodgsont és a szurkolókat, akik csodálatosak voltak. Megérdemeltük volna a kupát. Talán a németországi meccsen vesztettük el, mert itt csak egy kis szerencse hiányzott." Zamorano könnyezve hagyta el a pályát, Pagliuca vörös szemekkel ballagott az öltözőbe. A párbajban rontó támadó nyilatkozata szerint nem akart tizenegyest vállalni, de végül meggondolta magát: "Bocsánatot kérek a szurkolóktól. Mérhetetlenül csalódott vagyok." Szegény fickót alig lehetett szóra bírni.

A lefújás után szurkolói nyomásra (is) Moratti felmentette Roy Hodgsont.

Maurizio Ganz a presidentéhez hasonlóan Garcia Aranda játékvezetőt okolta: "A bíró alkalmatlan ilyen szintű feladat ellátására, akkora büntető volt, mint egy ház. Ezt a csapást nem lesz könnyű elfelejteni. Tele vagyok keserűséggel és haraggal, ki tudja, mikor lesz lehetőségem újra európai kupadöntőben játszani..."

Lehetett volna, ha nem hagyja el bő fél esztendővel később az Intert a Milan kedvéért, de ez már egy másik történet...

(A fehér háttérrel kiemelt nyilatkozatok és egyéb sorok forrása a Nemzeti Sport 15 esztendővel ezelőtti lapszámai).