The Show Must Go On

Nehéz kihívás elé néztünk. Tudtuk, hogy nem ez lesz az első vagy az utolsó döntőnk, sőt nagy vonalakban nézve csak egy a sok közül. Még a mi életünkben is, nem csak a klub történetében. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk, óriási ajándékot kaptunk, a legtöbb játékosnak ez nem adatik meg, pedig legalább ennyit dolgozott érte, ha nem többet. Persze a sorsunkat nekünk kell beteljesítenünk, azért vagyunk most is itt. Ez most más volt, a vég kezdete, az első kiemelt állomás a cél előtt. Ha azt nem vesszük be, akkor a többit sem, tudtuk jól. Ekkor úgy voltam vele, hogy ez az én búcsúm kezdete is, nemsokára elköszönök a legkedvesebb emlékeim helyszínétől. Tudtuk, hogy ő is megy és nekem is jobb, ha vele tartok, még most a csúcson. De tévedtem.

Azt reméltük, hogy a közösutunkelején vagyunk, szemptember kezdetén. Lényegében még össze sem álltunk, de már most fejest kell ugranunk a mélybe. Ez már egyik másik csapat, visszavonhatatlanul. Lepörgött az augusztus, és a vége bebizonyította, hogy új támaszok kellenek, az már nem elég, ha a régiek megújulnak. Örültem volna, ha közösen folytatjuk, mégiscsak egy világklasszis, egy remek ember. Igen az, egy igazi világklasszis, minden szempontból. Persze megpróbálták leírni, de mindig megpróbálják, erre utaznak, a szenzációra, a bukásra, az eladhatóságra. De nem bukott ő meg sehol, ezt már megmutatta nekem májusban is. Számomra az volt a búcsúja, boldog vagyok, hogy részese lehettem. Szóval örültem volna, de nem mehettünk együtt közösen, így a jobb, ez már az én fejezetem, ő meg már nem az én emberem. Őt akkor is Hozzá fogják kötni, bárhol teljesít is nagyszerűen. Talán nem ő az egyetlen, de ő a legjellegzetesebb példa. Ha a saját művemet akarom megalkotni, akkor másokra kell építsek, pedig ő ekkor még jobban kötődött a klubhoz, mint én. De ez így volt rendjén.

A Romát legyőzni óriási dicsőség volt, ez erre a Romára hatványozottan igaz volt. Ha nálunk nincs meg az a plusz, amivel nyerünk, akkor ők is tökéletesen megérdemlik. Rövid időn belül kétszer előztük meg őket, aztán végigértünk azutunkon. Ő távozott, én maradtam, pedig csak ekkor volt igazából mehetnékem. Tudjátok van az az érzés, hogy valamiből mindent kihoztál, nem tudsz többet adni. Van egy majdnem tökéletes alkotásod, de jobbra már nem lehet csinálni, a csúcsra jutottál, a saját csúcsodra. Akkor így éreztük magunkat, így éreztem magamat én is, sőt az egész csapat. Ő is azért távozott, mert ezt már csak rombolni lehetne, ez az alkotás maradjon meg legendaként az emlékezetben. Én is így akartam távozni. De akkor még nem fogtam fel, hogy a dicsőségnél volt egy fontosabb dolog is.

Az én csapatomban valójában csak négyen maradtak. Hivatalosan heten, de hárman már csak a csapat tagjai voltak, a jövő részesei nem lehettek. Az emlékeik, az érzelmeik ide kötötték őket, én nem akartam ettől megfosztani ezt a három remek fickót, egy kitolt búcsú belefér, de amit halasztasz, az attól még nem válik semmissé. Négyen maradtak, egyikük maga volt a klub. A második az ő legfőbb társa, az egyensúly megteremtője. A harmadik minden idők egyik legtehetségesebb epizódszereplője, megérdemelte már a rivaldafényt. A negyedik meg az új csapatom lehetséges szimbóluma, mert volt annyi előtte, mint mögötte. Ez a Roma meccs volt az új időszámításom hivatalos kezdete.

Két iszonyatosan nehéz évem volt, de nem azért, mert menekülni akartam. Sokat vádoltak azzal, hogy már nem vagyok az igazi, hogy már nem adok bele mindent, de, ha mindent beleadtam sem voltunk jobbak. Nem lehettünk, mert nem csak rajtam múlt. Nem lettem rosszabb játékos, egyikünk sem, de vannak időszakok, amikor minden összecsap a fejed felett. Ez a két év ilyen volt. De ezt az időszakot is a szívem mélyén őrzöm, mert, mint később kiderült, tulajdonképpen ez volt a búcsúm. És szép búcsú volt, mert kiderült számomra is, hogy mennyire szeretem ezt a klubot, ezt a közösséget. Fantasztikus közösség volt, de már nem az enyém. Már másoknak kellett a hely, és én ezt elfogadtam, pedig nem akartam igazából menni. Furcsa dolog ez, amikor ment, sőt száguldott a szekér, akkor úgy éreztem, hogy váltanom kell, mielőtt lelassul. Amikor lelassult, mi több, megállt, akkor már nem akartam itt hagyni. Rájöttem, hogy más fontos dolgok is léteznek. De nem, azért mert kiégtem volna, ha így lenne elmegyek Katarba. Viszont tudtam, hogy a klub is így akarja, a mesternek is így jobb, és az új csapatnak is. Nem áldozat a részemről, ne értsetek félre, egyszerűen mindenkinek így a jó, vannak kötelező búcsúzások. Ez egy mosolygós búcsú volt, mindenkinek új fejezet nyílt.

Itt tartunk most. 6 év, 235 meccs és 20 gól után elhagyott bennünket a világ legjobb jobb hátvédje. De a shownak folytatódnia kell.

Internazionale: Castellazzi- Zanetti, Silvestre, Ranocchia, Nagatomo- Guarín, Gargano, Cambiasso- Cassano, Sneijder, Milito.

AS Roma: Stekelenburg- Piris, Burdisso, Castan, Balzaretti- De Rossi, Tachtsidis, Florenzi- Destro, Osvaldo, Totti.