Mesteri hármas

Már a kinevezésekor tudtuk, hogy Mancini karrierje legnehezebb feladatát vállalta el, amikor ismét aláírt az Interhez. A tegnapi vereség az ő szemét is fel kell, hogy nyissa: ennyi középszerű futballistával talán még soha nem kellett együtt dolgoznia.

A kudarc okait szerintem felesleges lenne mélyebben boncolgatni. Az első- és az utolsó fél óra eléggé Mazzarrisra sikeredett, míg a köztes időszakban szereztünk két gólt, ebből egy mákosat és örülhettünk, hogy a Roma nem zúzott minket porrá a tucatnyi kontrájából.

De ennyit a tegnapi meccsről, s ezúttal hagyományos értékelő helyett összeszedtem azt a három kulcsfontosságú lépést, amelyet mindenképpen meg kell tennie Mancininek ahhoz, hogy sikeres legyen az idény hátralévő részében. Értsd ez alatt azt, hogy versenyben maradunk a 3. helyért folytatott csatában.

1. Teremts kapcsot a középpálya és a támadósor között!

Ahogyan sok kommentelő is panaszkodott a tegnapi mérkőzés során, illetve után Mancini három vízhordóval és egy Guarínnal küldte csatába az övéit a pálya középső harmadában. Ez már az első korszakában is jellemző volt és a válságos időkben- konkrétan az utolsó félévében- ez volt a csapat fő problémája. Bár azt megjegyzem, hogy vele még viszonylag élvezhető focit is játszott a csapat, de rendre gond akadt abból, hogy egyszerűen nem volt minőségi összeköttetés a középpályások és a támadók között és ez tegnap este is rendkívül feltűnő volt.

Az is egyértelmű, hogy pontosan emiatt nem fog egymás mellett megférni Icardi és Osvaldo a kezdőcsapatban, hiszen mindketten a tizenhatoson belül érzik jól magukat, ellentétben Palacióval. Így cserébe kapunk egy mind fizikailag, mind mentálisan romokban heverő valakit, aki képtelen kimászni a gödörből.

Nyilvánvaló, hogy Hernanes hiánya és Kovacic apróbb sérülése sem segítette Manciót, ez némileg fel is menti, de számomra még ők sem jelentenek teljes megnyugvást ebben a kérdésben. Előbbi bár javuló formát mutatott, az utóbbi hetekben rendre sérült, meg egyébként is inkább mélyebbről hasznosabb, míg utóbbi esetében még mindig arról megy a vita a netes diskurzusuk során, hogy hol lehetne az ő képességeit a legjobban kamatoztatni.

Mi lehet a megoldás? A válasz napnál is világosabb: igazolni kell. A januári emberkereskedelem során első számú prioritásnak kell lennie, hogy egy, de leginkább két minőségi támadó középpályást szerződtessen a vezetőség. Talán nem lenne elvetélt ötlet átállni a 4-3-3-as formációra, ehhez kézenfekvő lenne ismét elővenni a már unalmas Lavezzi aktákat.

2. Oldd meg a Palacio rejtélyt!

Már a vébén is pocsékul játszott, az elődöntőben és a fináléban is ajtó-ablak ziccert hibázott, ez pedig mentálisan padlóra tette. A szezon során nyújtott teljesítményével kiérdemelte a kerettagságot, ám karrierje során először csupán egy lett a sok közül, sőt inkább az utolsó. Jobbra nézett Messi, balra nézett Di Maria, előttem meg Higu vagy Agüero. Mit keresek én itt? Az egész torna során az volt az érzésem, hogy nem illik abba a csapatba. Egyszerűen elszállt az önbizalma a világbajnokságon, s az azóta eltelt hónapok csak még mélyebbre taszították.

Mancini legnehezebb feladatainak egyike lesz, hogy visszaadja nekünk az igazi Palát. Persze ez már akkora mélység, amikor közel sem biztos, hogy pusztán egy edző személye segíthet, itt magának a játékosnak kell megtennie a legfontosabb lépéseket. Mindensetre nagyon hiányzik az igazi Rodrigo.

3. Gyorsíts!

A Mazzarri korszak egyik legfőbb rákfenéje volt, hogy az Inter képtelen volt gyors támadásokat vezetni. Egy könnyen olvasható, lassú és körülményes csapat jelenleg az Nerazzurri, amely percekig járatta a betömörülő kiscsapatok ellen a labdát mindenféle ötlet nélkül, míg a nagyok ellen az értelmetlen ívelgetést erőlteti.

Ami még ennél is nagyobb probléma, hogy nem csak az előrefelé játékban, hanem védőoldalt is bajba kerül a csapat, ha fokozódik a tempó. Holebas gólja megvan? A komplett középpályás sor nézte végig, ahogyan a védőfalig kocog a labdával.

Ezt a fajta nyugdíjas tempót még a Serie A-ban sem engedheti meg magának egyetlen csapat sem, különösen az nem, amelyik a dobogóról álmodozik.

Egy valamit azonban nem árt elfelejteni: lehet akármekkora mágus a padon, mint ahogy Mancini nem az, és ülhet a világ legrosszabb edzője is ott, aki nem Mazzarri, mindaddig teljesen felesleges álmodozni, amíg a kezdőcsapat fele nem üti meg az elvárt szintet. Mert valljuk be a jelenlegi Inter egy középcsapat. S ezen talán az sem változtat, ha Mancini megoldja a fentebb említett három problémát. Ezek mind csak tüneti kezelések lennének, az igazi orvosságot az jelentené, ha végre egy tudatos építkezésbe kezdene a klub. Mert jelenleg ezt nem látni.