Amit az utálat éltet

Túlélve a karácsonyi végeláthatatlan burkolást és a szilveszteri emlékezetkiesést, Vízkereszt napján az olaszok is nekiveselkednek a bajnokságnak, ráadásul stílusosan, a legnagyobb rangadóval. Finoman fogalmazva nem mi vagyunk az esélyesek, de persze tudjuk, hogy ezen a meccsen ez semmit se számít. Itt mindig csak egyetlen dolog lényeges: legyőzni a leggyűlöltebb ellenfelet. Bármibe is kerül.Túlélve a karácsonyi végeláthatatlan burkolást és a szilveszteri emlékezetkiesést, Vízkereszt napján az olaszok is nekiveselkednek a bajnokságnak, ráadásul stílusosan, a legnagyobb rangadóval. Finoman fogalmazva nem mi vagyunk az esélyesek, de persze tudjuk, hogy ezen a meccsen ez semmit se számít. Itt mindig csak egyetlen dolog lényeges: legyőzni a leggyűlöltebb ellenfelet. Bármibe is kerül.

Juventus. A csapat nevének kiejtése már önmagában indulatok szül az egyszeri Interista lelkében. Rögtön emlékek tódulnak fel, kinek több, kinek kevesebb, vannak mámorítóak és vannak olyanok, amiktől szinte sírásra görbül az ember szája. Nekem az elsők között van Toldo egyenlítése, Cruz parádéja vagy Maicon atomvillanása. Másik oldalról a síró Ronaldo és az Udinében önfeledten ünneplő rabruhás banda. Aztán ott vannak az ismert sztorik, a calciopoli, a Ronaldo-Iuliano eset vagy az 1961-es bajnokság végkifejlete, de lehetne sorolni még bőven. Csupa-csupa olyan történet, ami szélsőséges érzelmeket vált ki. A két csapat sokszor keresztezte egymás útját pályán és pályán kívül, sok botrányt okozva. Nevezhetjük akár örökrangadónak is, mert a szurkolók szívében örök sebeket ejtett a két csapat. Ezt a meccset örökké életben tartja egy negatív szélsőséges érzelem: az utálat.

Azon el lehetne polemizálni, hogy a heveny utálat mennyire egészséges. Úgy összességében nyilván semennyire, de itt mégis csak futballról van szó, ráadásul olasz futballról. Ha pedig futball, akkor a csapatok és a szurkolótáborok lételeme, éltető ereje a rivalizálás. Enélkül az egész értelmét vesztené. Ráadásul a Juve-Internek pont az a különlegessége, hogy nem valamilyen területi rivalizálásról van szó. Akár az is elképzelhető lenne, hogy szép lassan kivész a rangadó érzése ebből a párharcból. Lenne, de mégsem az. Bármelyik csapatnak is szurkol valaki, itt mindig megmarad a győzelem iránti olthatatlan vágy, de annak módja sem mindegy: lehetőleg minél jobban fájjon a másiknak.

Ha már megjött, akár el is dönthetné

Ma sincs ez másképp természetesen. Mindig jó érzéssel tölt el egy Inter szurkolót, ha szenvedni a látja a Juvét, az meg egyenesen kéjes örömmel, ha pont mi ütjük őket. Most sem kavarog más a fejemben, minthogy Ranocchia és JJ leradírozza Tevezt és Llorrentét, Medel Vidalt vacsorázik, Kovacic és Hernanes szórja a kulcspasszokat, Podolski csereként (vagy kezdőként?) is betalál, Icardi meg csak hozza a szokásos góljait a Juve ellen, Mancio pedig taktikai istenségként megy a meccs utáni sajtótájékoztatóra.

Aztán ha mégsem így lesz, akkor szar lesz minden.

Juventus-Internazionale, 21.00, tv: DigiSport1

Várható kezdő:

Handanovic - Campagnaro, Ranocchia, Juan Jesus, D'Ambrosio - Hernanes, Medel, Kuzmanovic - Kovacic - Icardi, Guarín