Kopaszodóktól a seggbe dugott bányászlámpáig

Ha német kupaellenfél, akkor teletext, Sat1, DSF, vagy ARD/ZDF – legalábbis a kilencvenes években. Sokszor megénekelt hőskora(?) ez a futballnak, amely ikonikus jelenetekkel és alakokkal, egyedülálló hangulattal, nekünk, harmincasoknak pedig a gyerekkorunkkal egyenlő. Minden szezonban izgultam a sorsolásnál, hogy germán ellenfelet húzzon ki az UEFA-munkás az Inter mellé, mert így biztosan a tévé előtt kuporoghattam hétköznap este. Máig előttem vannak az "Inter Mailand gegen Schalke null vier" vagy az "Ein genus, mit Becks" féle bevezetők, úgyhogy megint nosztalgikus hangulatba keveredtem az Európa-liga legutóbbi sorsolásakor. Következzék tehát az Inter korábbi, német csapatok ellen vívott európai mérkőzéseiről egy kis szubjektív visszaemlékezés a nyolcvanas évektől napjainkig.Ha német kupaellenfél, akkor teletext, Sat1, DSF, vagy ARD/ZDF – legalábbis a kilencvenes években. Sokszor megénekelt hőskora(?) ez a futballnak, amely ikonikus jelenetekkel és alakokkal, egyedülálló hangulattal, nekünk, harmincasoknak pedig a gyerekkorunkkal egyenlő. Minden szezonban izgultam a sorsolásnál, hogy germán ellenfelet húzzon ki az UEFA-munkás az Inter mellé, mert így biztosan a tévé előtt kuporoghattam hétköznap este. Máig előttem vannak az "Inter Mailand gegen Schalke null vier" vagy az "Ein genus, mit Becks" féle bevezetők, úgyhogy megint nosztalgikus hangulatba keveredtem az Európa-liga legutóbbi sorsolásakor. Következzék tehát az Inter korábbi, német csapatok ellen vívott európai mérkőzéseiről egy kis szubjektív visszaemlékezés a nyolcvanas évektől napjainkig.

A Hamburg elleni 1984-es párharcot két játékos miatt emelném ki. Az egyik a szendvicses város Thomas Von Heesen nevű támadó középpályása, aki a németországi odavágó (2-1) győztes gólját szerezte. Ő azért érdekes, mert 8-10 évvel későbbi pöcsös koromban bőven láttam még játszani szombatonként a Ran-ban (ifjabbak kedvéért az összefoglaló műsor címe volt), és nagyon bírtam annak a korszaknak a HSV-jét: Karsten Bäron, Valdas Ivanauskas, Jörg Albertz vagy Jordan Lecskov nevének olvasásától heves szívdobogást érzők keressenek meg nosztalgia Bundesliga-blogot alapítani. A visszavágó egyetlen gólja Liam Brady nevéhez fűződik, az ír zsenit pedig aligha kell bemutatni Nick Hornby futballbolondoknak íródott alapvetése miatt.

Életem első, élőben látott Inter-meccse majdnem napra pontosan egy 21 évvel ezelőtti dortmundi UEFA-kupa negyeddöntő volt a Sat1-en. A Bundesliga-összefoglalók jóvoltából többet skubizhattam a Borussia Dortmundot, mint a saját csapatomat, tehát Stephane Chapuisat-t a hajáról, Martin Kree-t a vastag combjáról hamarabb felismertem, mint a kék-feketében kopaszodó Igor Salimovot. Egy havasesős márciusi találkozón akkori egyik kedvencem és 1994-es testalkatomhoz hasonló Wim Jonk duplájával, valamint az említett orosz góljával 3-1-re sikerült nyerni, embergyermek másnap nem ment boldogabban suliba nálam. A visszavágón belefért a hazai egygólos vereség a később a trófeát megnyerő csapatnak.

Kronológiai sorrendben haladva a Schalke következik, bár egy képzeletbeli emocionális toplistán az élen végezne a Ruhr-vidék szénfejtőivel vívott két éven belüli két párharc, már csak a meccseket közvetítő Werner Hansch miatt, aki mindig lelkesen köszöntötte a Liebe Fussballfreundékat. A 96/97-es idény UEFA-kupa döntőjéről monumentális posztban emlékeztem meg korábban, most újraolvasva is előtörnek az emlékek, és megint átélem a vesztes döntő okozta fájdalmakat – mintha egy bányászlámpát dugtak volna még egyszer a seggembe. A rákövetkező évben szerencsére kárpótolt minket a sors Taribo West fejével. A Schalkéval aztán 2011-ben újra sikerült összefutni - bizonyára mindenki emlékszik, mennyire örültünk nekik a BL-sorsolás előtt és hogy mi lett belőle. Hagyjuk is inkább...

A berlini Herthával kapcsolatban először azt gondolnám, mindössze egyszer keveredett össze az Inter, ám nem: a 2000-es, szintén uefa-kupás párharcot 30 évvel megelőzően már találkoztak a felek. De most nem az a lényeg, hanem az ezredfordulón vívott párharc Király Gábor és Dárdai Pál klubja ellen.

Akkortájt indult talán az első interes fórum itthon, melybe 20 évesen az alábbi értékelést sikerült elkövetnem a novemberi gól nélküli odavágóról: „Működött a catanaccio, elöl csak Recoba jelentett veszélyt. A visszavágón szerintem egyenlőek az esélyek, hiszen felépül Alex Alves és Beinlich. Én így láttam a fiúkat: FREY - Magabiztos volt a szögleteknél egy nagy védés (6,5); FERRARI - Jól őrizte Preetzet, de a támadásokhoz semmit nem tett hozzá (6); BLANC - Mint mindig (6,5); CORDOBA - Megfogta Daeit, és még előre is merészkedett (6,5); CIRILLO - Jól védekezett, semmi több (5,5); ZANETTI - Ezúttal nem a vonal mellett játszott, de hozta magát (6); DI BIAGIO - Jól fogta össze a csapatot, próbálkozott hosszú labdákkal is (6); FARINOS - Gigihez hasonló produkció, valamivel gyengébben (5,5); MACELLARI - Deisler nem sok vizet zavart mellette, a beadásai azonban pontatlanok voltak (6); HAKAN SÜKÜR - Jól kezdett, aztán felőrlődött (5,5); RECOBA - Az Inter legjobb, legveszélyesebb embere volt (7); CAUET - Csak egy labdát adott el!!! (5,5); VIERI - Még tényleg nem az igazi,még...(5,5); SIMIC - Keveset játszott (-).

Hűha…Az indokolatlanul nagy mennyiségű újságírói panel és a jó(l) jelző gyakori használata mellett kiemelném a középső védő Ferrari kritizálását, mert úgy gondoltam, egy emberfogónak támadnia is kell! A visszavágót amúgy a Boszporusz Bikájának utolsó perces döfésével sikerült megnyerni.

Németország ezüsthalmozójával egyszer találkozott a klub: a 2002/03-as szezon Bajnokok Ligája csoportkörében otthon 3-2-re győzött az Inter, pedig bizonyos Nicola Berti Beati nevű későbbi elkallódott tehetség is a kezdőcsapat tagja volt. A most 32 éves fiatalember jelenleg a Serie D-ben szereplő Foligno Calcio alkalmazottja. A gyógyszertári rendezésű németországi meccsnek emlékeim szerint nem nagyon volt már tétje, így fordulhatott elő, hogy a világ megismerhette a kezdőbe került 19 éves Oba-Oba Martins szaltóját Leverkusenben.

Zárásként mi más maradna, mint a Bayern München. 1988-ban úgy sikerült kiesni ellenük, hogy az első felvonást az Inter megnyerte 2-0-ra Münchenben, utólag is gratulálok az akkori társaságnak. 2006-ban meg valami Lukas Podolski nevű figura találta meg a kapuba vezető ösvényt a Bajnokok Ligája csoportkörében rendezett mérkőzésen (kettővel nyertek Milánóban) a Mancini-csapat ellen. Ha már a sálpápa szóba került, a zacskót követően komolyan felmerült az esetleges menesztése, mert veszélyben érezték a döntnökök a továbbjutást a csoportból. Érdekességként íme az összeállítás: Julio Cesar - Maicon, Cordoba, Materazzi, Grosso - Zanetti, Dacourt, Sztankovics (Solari, 77.) - Figo (Mariano Gonzalez, 67.) - Ibrahimovic, Crespo (Adriano, 77.). Ne hasolítsuk össze a 2015-össel. A két együttes közötti második csata amúgy döntetlent hozott Münchenben.

2010. május 22-ét ugye nem kell különösen részleteznem?

Egy idénnyel később próbáltak visszavágni a bajorok a BL-ben - a nyolcaddöntő első találkozóján sikerrel tették (Gomez, 0-1). A visszavágó annyira valószínűtlenül alakult, hogy máig nem tudom felfogni: eleve már Eto'o 3. perces vezető gólja meglepett, mert szokatlan élmény volt ilyen hamar hátrányt ledolgozni. Utána jóval ismerősebb érzések érkeztek (fordított a Bayern), majd jött Sneijder egyenlítése után az utolsó perces Pandev-gól és borult fel az összes szék a kocsmában. Másnap verset írtam a másik kevés hajúhoz.