Mérsékelt öröm

Igen fura érzés mostanság egy Inter-szurkolónak a győzelemé, pláne ha sorozatban kell ezeket átélnie. Az viszont még ennél is szokatlanabb, ha három pont begyűjtése után jókora hiányérzet marad bennünk - most bizony ez a helyzet.Igen fura érzés mostanság egy Inter-szurkolónak a győzelemé, pláne ha sorozatban kell ezeket átélnie. Az viszont még ennél is szokatlanabb, ha három pont begyűjtése után jókora hiányérzet marad bennünk - most bizony ez a helyzet.

Mancini az előzetes várakozásoknak megfelelően rakta össze a kezdőcsapatot, olyan túl sok helyen nem is lehetett belekötni: a védelemben mindenki kezdett, aki felnőtt, egészséges, nem eltiltott és nem Nagatomo a vezetékneve, a középpályán pedig jogosan vette át végre Kovacic Brozovic helyét, a többi nagyjából adott volt (ha eltekintünk attól, hogy az utóbbi évek egyik legfontosabb igazolása ismét csak a padra volt jó).

Emberemlékezet óta nem néztem meg Inter-meccset rögtön felvételről, most megtörtént, 20:45-től 22:45-ig hermetikusan elzártam magam a külvilágtól és megszűntem létezni (=kikapcsoltam az adatforgalmat okostelefonomon), hogy izgulhassak a srácokért késő éjszaka.
0:50-nél értem haza, ha addig nem alakított ki az Udinese 3 ziccert, akkor azt kell mondjam, a fiúk nagyjából azt folytatták, amit az utóbbi hetekben elkezdtek. Kulturált, összeszedett, győzelemre törő játékot láttunk, igaz, sok helyzet nem volt, eleinte csak távoli lövések riogatták Karneziszt - mondjuk ezek közül egy-kettő vészesen közel volt a gólhoz. Domizzi (teljesen jogos) kiállításáig is dominált a Hernyó vezette csapat, nekem teljesen olyan érzésem volt, hogy csak idő kérdése a vezető gól. Az emberelőny után már komoly bravúrokat kellett bemutatni Stramáék görög kapusának, kizárólag rajta múlott, hogy már a félidőben nem volt mondjuk egy 2-es az INT mellé vésve.

A középső férfit kék-feketébe, azonnal!

Szünetben sem lett elveszítve az a bizonyos fonál, maradt a dominancia, ami viszonylag gyorsan manifesztálódott eredmény formájában is, egy (ugyancsak egyértelmű) büntető kíméletlen Icardi-végrehajtása után. Itt egy pár pillanat agyhalál következett, még mielőtt mindenki elhitte volna, hogy innentől sima győzelem lesz, Di Natale még egyszer (utoljára?) megmajmolt minket. Ez szerencsére józanító pofonként hatott, a nyomást addig növelte a Kovacic által mozgatott középpálya, hogy egy idióta színes bőrű is kiállíttatta magát, nagyjából egyértelművé téve a végkimenetelt. A győzelmi szándékot erősítendő Mancio behozta a hétvégi győztes gól előkészítőjét, aki általános elképedésre gyakorlatilag azonnal beverte a megnyugtató találatot - megadta a módját az elsőnek, az biztos. Ekkor következett el a második 'blackout', ez már sajnos végig kitartott. Megszámlálhatatlan emberfölényes szituáció, a veszélyesnél is veszélyesebb helyzetek, egytől egyig flegmán, nagyképűen elszórakozva (jó-jó, néhol balszerencsével), egyszersmind az idegrendszerünk határait feszegetve. Nehéz szülés volt ez végül, na, a végén már erősen cidrizhettünk, a fogadoportal.hu beírja -e a GY-t a csapat neve mellé, amit valljuk meg, a körülményeket tekintve kicsit szégyenteljesnek is nevezhetünk. Maximális koncentrációhiány a kapu előtt, fegyelmezetlenség, könnyelműség: ezek elegye okozza azt a keserű szájízt, amit eredetileg nem kéne éreznünk egy Udinéből elvitt három pont után.

Egy közhellyel tudok élni: a három pont a lényeg. Hm, bár most, hogy belegondolok, még egyet el tudok sütni: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy fanyalgunk egy nyögvenyelős, kiszenvedett győzelem okán. A bő 90 perc alatt volt pár lélektani fordulópont, az utolsó miatt jöhettek le Allanék (apropó, remélem, őt bőröndbe rakta Ausilio, elképesztőt nyújtott már megint) a pályáról hősi halált halva, míg a mieink kicsit ejüket leszegve. Én a magam részéről megbocsátom a tegnapit, ha hétvégén a Chievo ellen is azt fogom látni, amit most úgy 60 percig - ebben az esetben az újabb siker sem fog elmaradni.

Összefoglaló:

Pontozás:

Handanovic - A gólról nem tehetett, ezen kívül csak rutinfeladatai voltak - az a csúnya piruett merüljön a feledés jótékony homályába. (6)

Santon - Ami butaságot csinált, azt általában kijavította, így sorsdöntő hibát nem vétett, elöl viszont kicsit pontatlan volt. (5,5)

Felipe - Még mindig szoknom kell, hogy ez az emberke kék-feketében futballozik, az ilyen elfogadhatónak mondható teljesítmények elősegítik a folyamat előrehaladását. (6)

Vidics - A gyengébbik oldalán kellett játszania, minimálisan meg is látszott rajta, bár csak egyetlen nagyobb kihagyása akadt, abból gól is lett. Összességében sok szó nem érheti a ház elejét, felszakadt szemöldökkel is végigküzdötte a találkozót. (6)

D'Ambrosio - Furcsa módon akadt olyan beadása és (be)passza, ami saját embert talált, tőle abszolút nem ehhez szoktunk. Hátul a tőle elvárható módon működött, ezzel a résszel nem is szokott gond lenni persze, most például valószínűleg a szégyentől mentette meg társait az utolsó percekben. (6,5)

Kovacic - Remélhetőleg mindenki fejében eloszlottak a kétségek az ideális posztját illetően. Míg trequartistában gyakorlatilag hónapig nem tudtunk tőle feljegyezni tisztességes teljesítményt, középső középpályásként újra a 'régi' Kovát láthatjuk. Büntetőt harcolt ki, veszélyes lövései voltak (kevésen múlt a gólja), jól mozgatta a csapatot, extraként pedig saját térfélen is mutatott be szép és fontos szereléseket. Sokkal érettebben és összeszedettebben játszik itt, mint mondjuk egy évvel korábban. (7)

Medel - Azon felül, hogy begyűjtötte szokásos sárga lapját, sok emlékezeteset nem produkált, sőt... Allan egyszer egészen arcpirító módon szerzett labdát tőle már kettős emberelőnyben, abból a szituációból könnyen nagyobb gond is lehetett volna. (5,5)

Guarín - Két lövése az Udinese kapuját, egy a madarakat veszélyeztette, bár hülyeséget nem csinált, de olyat sem, ami miatt a pályán kellett volna tartani. (5,5)

Hernanes - Jól kezdett, rengeteg hasznos és ügyes megmozdulása akadt, aztán ahogy telt az idő, iszonyatosan elfáradt - most látszik igazán, hogy nincs folyamatos játék a lábában, a négy nap alatt letudott két meccs igen sok neki ebben a formában. Az utolsó fél órában már kifejezetten idegesítő volt, hiába szerzett majdnem gólt ismét, nagyon kevés pozitív dolgot produkált már a jelzett időszakban. (6)

Palacio - Tapasztalt focistaként (és csapatkapitányként), neki kellett volna a csapat élére állni a legfontosabb pillanatokban, ehelyett ő könnyelműsködte el a legnagyobb helyzeteket, a legkülönfélébb módokon. A megítélésén nálam a gürizése sem változtat, mert tény, hogy a mezőnyben viszont mindig óriási munkát végez. Egész nyugodtan pihenhetne, és játszhatna helyette bármelyik cseretámadó. (5,5)

Icardi - Minden tőle telhetőt megtett, lőtt két szabályos gólt, pechjére csak az egyiket adták meg. Focizott is, voltak kifejezetten üdítő momentumai (a sarkazás mellett Kovának is ő adta a büntető előtti labdát), önzőségnek nyomát sem láttuk, és látszólag őt idegesítette legjobban a végén látott faszkodás. (7)

Podolski - Csodás bombát eresztett meg, azon kívül viszont majd' mindent elkúrt, amit lehetett, ráadásként még begyűjtött egy idióta sárgát is. Kicsit felemás érzésem van vele kapcsolatban, de a győztes gól az győztes gól. (6)

Gnoukouri - Méltánytalanul kevés lehetőséget kapott, de egy esernyőt e parányi idő alatt is sikerült kiosztania. (-)

Mancini - Fene tudja, mi rejtőzik azon gondolata mögött, miszerint gyűlöl cserélni (időben). Pláne kettős emberelőnyben nyugodtan és bátran lehetett volna a csapathoz nyúlni, nem a padon hagyni ismét Shaqirit és a fiatalokat, pláne látva azt, ami a pályán zajlott. Az időhúzónak beküldött Gnouki meg a végén egyenesen szánalmas volt. Igazán Podolski bedobását sem tudom dicsérni, minden józan gondolkodású ember olyasmit lépett volna meg. 11 a 11 ellen jól játszott a csapata, nagyjából ennyi. (6)