Kinőttünk már a gyerekkorból

Nagy nap közeleg, szerte a világban. Hamarosan itt a karácsony, majd az év vége. De ma mindenki cipőt takarít, csizmát pucol, és reménykedik, hogy mindenféle szépet és jót talál holnap reggel a lábbeliben. Bezzeg mi nem a Mikulást, hanem a Genoa elleni derbit várjuk. Hiába, kinőttünk már a gyerekkorból.Nagy nap közeleg, szerte a világban. Hamarosan itt a karácsony, majd az év vége. De ma mindenki cipőt takarít, csizmát pucol, és reménykedik, hogy mindenféle szépet és jót talál holnap reggel a lábbeliben. Bezzeg mi nem a Mikulást, hanem a Genoa elleni derbit várjuk. Hiába, kinőttünk már a gyerekkorból.

Kicsit tudathasadásos a helyzet mostanában mifelénk, hiszen a Napoli elleni kilencven perc, a vereség ellenére csak megerősített minket abban, hogy nem véletlenül állunk ott ahol éppen állunk. Már többször hangoztattam, de nem elégszer, hogy Mister 1-0, a Sálas, finoman szólva sem az én emberem. Ennek ellenére, Vele kapcsolatban mostanában Petőfi Sándor, Alföld című versének általam kicsit átírt sora jut eszembe: Tán csodállak, ámde még nem szeretlek. Ezen örökbecsű sor első fele idei eredményeinek szól, bár ott az elején az a „Tán” szócska, nehogy elbízza magát. A második része pedig annak, hogy még nem nyerte meg nekünk a 2015/2016-os scudettot, itt pedig a „még”-en van reményeink szerint a hangsúly. Ígérem, ha megcsinálja, írok hozzá egy ódát. Kérjétek számon rajtam nyugodtan.

Ott tartottam, hogy Napoli. Piszok nagy mákja volt a délieknek, több szempontból is. Egyrészt a totál idióta japánunk kamikaze akciója miatt, amit a hagyományokkal ellentétben túlélt, tehát kiderült, még öngyilkos pilótának is hülye. Másrészt a Benny Hill Show-ba illő hosszabbításos dupla kapufa után, biztosan csókolgatták a keresztet a falon a vallásos nápolyiak. Volt miért. De lépjünk tovább, elvégre a kikötőváros, Genoa egyik gyöngyszeme léphet ma este a Giuseppe Meazza gyepére. Számomra egyébként valamiért ők a szimpatikusabbak a Sampdoria ellenében. Valahol még egy gyönyörű fehér Genoa sálam is van, mikor egyszer a Juve ellen rohadtul nekik szurkoltam a Luigi Ferrarisban. Persze hiába.

Nyugi mester, Andreolli már nincs a csapatnál

Az viszont tuti, hogy ma nem az ő sikerük a leghőbb vágyam. Talán nem is alaptalan az elvárás a győzelem imádott fekete-kék kedvenceinktől. A Genoa még az előző évezredben nyert itt utoljára, egészen pontosan 1994. márciusában. Persze ebben az is közrejátszik, hogy sokáig ugye csak Serie B meccseket látogathattak a szurkolóik. Azt pedig nagyon jól tudják még a Juve szurkolói is, hogy az nem a mi világunk. Pontokat persze néha lopkodtak Milánóból a piros-kékek, de mi szívesebben emlékszünk vissza a 2011-es és 2012-es tavaszon játszott derbikre, amikor mindkét alkalommal öt góllal rontottuk el a kapusuk napját. A Genoa idei teljesítménye sem adhat okot túlzott pesszimizmusra Interes körökben, idegenben még nyeretlenek. Mindössze három alkalommal sikerült pontot csenniük, az Udinese, Torino és Frosinone elleni csörtéken. Őszintén szólva nem egy diadalmenet.

Tehát nem egy verhetetlen tizenegy jön látogatóba, nem kell agyonidegeskedni magunkat. Talán még arra is lehet egy kis időnk, ha nagyon unatkozunk, hogy kipucoljuk azt a fránya csizmát, hátha találunk benne reggel valamit. Előtte persze este, minél többször örüljünk egy-egy Inter gólnak, akár a gyerekek. Elvégre, kinőttünk már a gyerekkorból?!