Kötelező feladat

2380059 23800592380059 2380059
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 19:12
Két frontosra bővül a küzdelem, az Olasz kupa nyolcaddöntőjében a Serie B második helyezettje, a Cagliari látogat a Meazzába. Idő hiányában...

Két frontosra bővül a küzdelem, az Olasz kupa nyolcaddöntőjében a Serie B második helyezettje, a Cagliari látogat a Meazzába. Idő hiányában ismét csonka beharangozó következik, ahogy mondani szokás, teli szívvel, de majdnem üres kézzel.



Alig tudtunk felocsúdni kisebbfajta örömmámorunkból a szombati 4:0-s henger után, már jön is a következő, a szezon szempontjábólelég fontos megméretés. Mancini köztudottan kupamenő, ennek bizonyítását is el lehet kezdeni, az első akadály nem tűnik leküzdhetetlennek - még ha a szárdok igen jól is szerepelnek az idényben, és azonnali visszajutásra ácsingóznak. Néhány gondolatcsokor:

- Ahogy csabinter hétvégén egy mondat erejéig visszaidézett személyes emlékeket, úgy én is meg tudom ezt tenni a mostani párosítással, ugyanis egy ilyen párharc volt az első élő interes élményem, egyben a blogger csapat közös túra terén is itt vesztette el szüzességét.

- Az idei rotálásoknak köszönhetően nem igazán beszélhetünk majd formán kívüli csapatról. Szinte bárki is játsszon (néhány embert, így mondjuk Carrizot és Dodót leszámítva), lesz néhány meccs a lábában kezdőként, ez is mindenképp pozitív hozadéka a mögöttünk hagyott pár hónapnak.

- Nincs sok kétségem afelől, hogy az utóbbi időben kitaposott utat folytatja Mancio, vagyis a nagycsapat mentalitást folyamatosan próbálja embereibe táplálni, és ez jó, nagyon jó dolog. Ennek megfelelően kell hozzáállni ehhez a kupameccshez is, és akkor - ha semmi rendkívüli nem történik - nem foroghat veszélyben a továbbjutás.

- Várható kezdőcsapat a Gazzetta szerint (ami biztosan nem így lesz, hisz sosem találnak bele): Carrizo - Dodó, Juan Jesus, Medel, D'Ambrosio - Kondogbia, Gnoukouri, Brozovic - Palacio, Jovetics, Biabiany. Én is így raknám fel egyébként.

- A Digi Sport 2 21:00-tól élőben közvetít.

Legfrissebb hírek

Kitart a Misleny és a Barcika lendülete a végéig, vagy a Vasas és a Várda lesz a két feljutó?

Labdarúgó NB II
2025.02.08. 09:03

Kovács Patrik a Loki elleni győzelemben és dobogós hely elérésében reménykedik

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 07:20

Tóth Barna: Fizikailag erősek vagyunk, ez lehet az egyik fegyverünk

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 08:01

A túlélés a tét a Juventus–Manchester City BL-rangadón

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 08:08

Dombi Tiborért is hajtanak a Debrecen futballistái

Labdarúgó NB I
2024.11.09. 12:18

Gergényi Bence: Hiszem, hogy az első ötben végzünk az Újpesttel

Labdarúgó NB I
2024.11.09. 10:38

Jonathan Levi: A ZTE-vel mindig kemény meccset játszunk

Labdarúgó NB I
2024.11.09. 07:50

Nagy Dominik megismételné a korábbi nagy sorozatát

Labdarúgó NB I
2024.11.08. 10:17
Ezek is érdekelhetik