(Szarka)lábjegyzet: futólag sokmindent

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 13:11
Címkék
A következő bejegyzésért előre elnézést kérek. Egy kicsit csapongó lesz és egy kicsit felületes, de az a helyzet, hogy viszonylag sok érdekesség...

A következő bejegyzésért előre elnézést kérek. Egy kicsit csapongó lesz és egy kicsit felületes, de az a helyzet, hogy viszonylag sok érdekesség történt a csapat háza táján, nekem pedig most van egy kis időm írni, később valószínűleg már csak a West Ham meccs után lesz. Szóval ebben a mai posztban lesz minden. Pletykák, beharangozó, megemlékezés.Pletykák, beharangozó, megemlékezés.

Kezdjük a felső két úriemberrel. A két támadó neve azért merült fel a Newcastle kapcsán, mert Cissé továbbra is sérülékeny (úgy fest Riviere is az), Perez és Armstrong pedig még túl fiatalok ahhoz, hogy ők legyenek a válasz a csatárkérdésre. Ferreyra meg... Egyáltalán ott van Newcastle-ben? Kell még valaki, aki kellően tapasztalt, és így került be a képbe Andre-Pierre Gignac (Marseille), valamint Max Kruse (Borussia Mönchengladbach).

A 29 éves Gignac neve már több alkalommal felmerült a Newcastle kapcsán, ő pedig állítólag már többször kijelentette, hogy "nagyobb" klubhoz vágyik. Aztán azt nem tudni, hogy tényleg mondott-e ilyet, mindenesetre állítólag megint megkerestük. A szerződése nyáron lejár, így aztán a franciák most utoljára kaphatnának érte pénzt. Mellette szól, hogy egy erős fizikumú rutinos támadó, ellene pedig (ismerve a Mike Ashley érkezése óta vallott átigazolási politikát), hogy 29 éves.

Max Kruse ellenben 26 éves. A korábban Werder Bremen-ben, a St. Pauli-ban és a Freiburg-ban is megforduló, tízszeres német válogatott csatár neve újdonságnak számít a Newcastle háza táján, mégis több angol lap is lehozta, hogy januárban 9 millió font körüli ajánlatot tesz érte Pardew.

Valakit mindenesetre kell szerezni, mert ha mindenki egészséges elöl, Cissé-t akkor is nélkülözni kell az év első hónapjában (ahogyan Tioté-t és Abeid-et is), az Afrikai Nemzetet Kupája miatt.

A második részében a cikknek jöjjön egy rövid beharangozó. Szombat délután a 6. helyen (mindössze egy ponttal mögöttünk) álló West Ham United vendége lesz a csapat.

Az utóbbi időben mindig elég sok különbség volt a két klub között, most viszont Sam Allerdyce is bravúros sorozattal lett a hónap managere, és Alan Pardew is a sírból támasztotta fel a Newcastle-t, így az 5. és 6. csatáját rendezik.

A Digi nem adja a mérkőzést, de tekintve, hogy decemberben viszont szinte minden meccsünket képernyőre tűzik, nem panaszkodom.

A kalapácsosoknál Sakho és Valencia játéka kérdéses, viszont múlthéten már visszatért az ex-szarka páros, Andy Carroll és Kevin Nolan. Mindkét játékos számára mindig is fontos lesz a Newcastle ellen játszani. Andy saját nevelés, egy helyi fiú, aki bárhová is menjen, geordie marad. Kevin pedig vezéregyénisége volt a másodosztályból visszajutó csapatnak, és Nicky Butt visszavonulásával ő lett a PL újonc Newcastle csapatkapitánya 2010 nyarán. Rengeteg szép emlék köti a klubhoz, pl. a Sunderland-nek két meccsen rúgott 4 gólja (3 1 elosztásban) a 2010/2011-es szezonban. Az elválás persze egyik játékos esetében sem volt valami szép. Andy kusza sztorija talán soha nem lesz átlátható, Nolan pedig a fiatalításnak esett áldozatául. Állítólag valamennyi fizetés-csökkentésbe is belement volna, ha 2011 nyarán (29 évesen) megkapja a 4 éves szerződést. A vezetőség azonban csak 2 évet ajánlott neki. Így a West Ham 5 éves szerződésére bólintott rá. Egyrészt szomorú a történet, hiszen ő Newcastle-ből akart visszavonulni, másrészt viszont az 5. helyen végződő szezonban Tioté vagy Cabaye helyén játszott volna? Esetleg egy támadó kárára? Ki marad volna ki? Ben Arfa, Cissé vagy Ba?

Newcastle-i részről a szombati meccs egy apró lépés, de már cikkeznek arról, hogy egy West Ham és egy azt követő Burnley elleni győzelemmel Pardew rekordot állíthatna be.

1994-ben volt ugyanis Kevin Keegen-nek egy hét meccses győzelmi sorozata, ami most elérhető közelségben van.

Pardew persze volt már ennél közelebb is. 2012 áprilisában egy hatmeccses szériát abszolvált, majd a hetedik győzelem helyett kaptunk egy sima négyest a Wigan-től.

Az biztos, hogy a csapat mentálisan rendben van, még ha fizikálisan akadnak is gondok.

Tioté lehet az egyetlen visszatérő holnapután, de a középpályás vegyes fogadtatásban részesülhet, az Arsenal mezben való pózolása miatt.

Elvileg a decemberi dömpingre, azaz két hét múlva térhet vissza Coloccini és Aarons is. Ryan Taylor neve mellett 6 hetet láthattok, ez az ő esetében szinte semmi. Santon, Riviere és Steven Taylor neve mellé még oda sem merték tippelni a visszatérés idejét, és ez nem sok jót jelent.

Bezzeg Siem De Jong! A holland támadó középpályás (árnyék ék) súlyos izomsérülése után elvileg 5 hét múlva lesz bevethető, de a héten már posztolta, hogy újra a lábán a csuka, és megkezdte az edzéseket.

Ő egyébként tipikusan olyan játékos lehet(ne), akivel ezek az egygólos győzelmek 2-3 gólosak lehetnek, a döntetlenek egygólos győzelmet hozhatnak, a vereségek pedig X-re menthetők.

A nagy játékintelligenciával, és félelmetes lövőerővel rendelkező játékos tipikusan az a kategória, akinek a visszatérésekor majd elmondja Pardew, hogy ez most olyan, mintha igazoltunk volna egy új embert. Egyrészt ez igaz, hiszen De Jong két bajnokin játszott összesen kb. egy félidőt, viszont remélem nem ezzel akarják elodázni egy csatár, vagy egy középhátvéd szerződtetését.

Végül pedig egy szomorú megemlékezés. Három évvel ezelőtt hunyt el Gary Speed, aki 285 mérkőzésen viselte a Newcastle mezét, és 40 góllal örvendeztette meg a szurkolókat. Ahogy az angol mondja: "Gone but never forgotten!" azaz elment, de soha nem feledjük! Nyugodj Békében Gary!

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik