NFL: a Steelers nem engedte el elkapóját a Patriotshoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.15. 12:12
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Pittsburgh Steelers megtartotta fiatal elkapóját, Emmanuel Sanderst.

A játékos korlátozott jogú szabadügynökként várta a holt szezont, és a csapata eredeti körös RFA-tendert helyezett rá, amely értelmében 1.323 millió dollárt kereshetett volna a következő évben, de egy 3. körös választási jogért vihették volna. A New England Patriots küldött is egy ajánlatot a Sandersnek játékosnak, amelynek értelmében egy évre 2.5 millió dollárt kereshetett volna új állomáshelyén, innentől kezdve pedig a fizetési sapkát illetően nem túl fényesen álló Steelersnek két lehetősége volt: vagy megadja ezt, vagy a 3/29-ért cserébe elengedi az előző szezonban 626 yardot termelő játékost, és végül – Ben Roethlisberger sikeres lobbijának is köszönhetően – előbbit választotta.Sandersnek játékosnak, amelynek értelmében egy évre 2.5 millió dollárt kereshetett volna új állomáshelyén, innentől kezdve pedig a fizetési sapkát illetően nem túl fényesen álló Steelersnek két lehetősége volt: vagy megadja ezt, vagy a 3/29-ért cserébe elengedi az előző szezonban 626 yardot termelő játékost, és végül – Ben Roethlisberger sikeres lobbijának is köszönhetően – előbbit választotta.

Az Oakland Raidersben nem marasztalt Rolando McClain a címvédő Baltimore Ravensnél lelt új otthonra, a Fosztogatók pedig Rashad Jenningsszel erősítették meg a keretüket.

A Philadelphia Eagles elcserélte Dion Lewis futót a Cleveland Brownshoz, ahonnan cserében Emmanuel Acho érkezett.

A New Orleans Saints egy évre leszerződtette a legutóbb a New York Jetsnél játszó támadófalembert, Jason Smitht, Antoine Winfield pedig egyéves kontraktust kötött a Seattle Seahawksszal.

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: villogott a Texans védelme, szinte esélyt sem hagytak a Steelersnek Lamar Jacksonék

Amerikai sportok
2025.01.12. 05:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

A Cincinnati győzött Pittsburghben, még bejuthat a playoffba

Amerikai sportok
2025.01.05. 08:50

A Chiefs nyerte a karácsonyi meccset, ezzel biztossá vált a címvédő első kiemelése

Amerikai sportok
2024.12.25. 22:29

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: a Ravens simán megverte a csoportrivális Steelerst

Amerikai sportok
2024.12.22. 08:05

72 évesen ismét vezetőedzőnek áll Bill Belichick

Amerikai sportok
2024.12.12. 17:03
Ezek is érdekelhetik