A világbajnok bemegy a gyárba, avagy Balczó András üzent a repülőről

Címvédőként indult a melbourne-i öttusa-világbajnokságon a magyar csapat 1966-ban (is), egy évvel korábban Lipcsében Balczó András és a Balczó, Móna István, Török Ferenc csapat is nyert. Ráadásul az ifiknél Bodnár János lett az első, és győzött csapatban is Bakó Pállal és Pálvölgyi Miklóssal. Az ifik 1966-ban korábban versenyeztek, de ismét teljes volt a magyar siker, Kelemen Péter aranyérmes lett, a csapat szintén (Kelemen, Bakó, Jakab György).

A vb előtt nem sok hír érkezett Melbourne-ből, de senki sem aggódott, elégedett volt a felkészüléssel. „Lovaglásban a pályák és a lovak minden változatát kipróbálták a fiúk” – újságolta Tóth Béla lovasedző, lövészetben pedig „az utolsó tíz pisztolyedzés igen jól sikerült, mindegyik versenyző jobb átlagot lőtt, mint tavaly” – mondta Kisgyörgy Lajos, persze hozzátette, hogy más az edzés, és más a verseny.

Az elsők között érkeztek meg a magyarok Melbourne-be, ahol három napot szántak az alkalmazkodásra és hatot a felkészülésre. Nehézség volt, hogy másfél óráig tartott a vámellenőrzés, amelynek során „a hazulról vitt zöldpaprikát, körtét azonnal elkobozták. Mindezt azért, mert féltik mezőgazdaságukat az idegen kukacoktól” – írta a Népsport. Az is némi riadalmat keltett, hogy rendezők kérték: „Ne nagyon futkározzanak az erdei ösvényeken, mert nálunk nem megy ritkaságszámba a csörgőkígyó.”

A rajt előtt a nemzetközi vezérkar foglalkozott „a lövészetnél egyesek által gyakran alkalmazott alkoholos (odahaza célzóvíz néven ismert) serkentőszer ellenőrzésének a kérdésével”. A végleges döntést elhalasztották, de kísérletként az autósoknál alkalmazott leheletpróbát már alkalmazzák. (Előzmény: az osztrák Herbert Polzhuber 1965-ben Lipcsében tökrészegen lőtt, az összes lövését a földbe eresztette, majd elájult a lőtéren.)

A versennyel aztán nem volt gond. Lovaglásban közepesen erős pálya vár az öttusázókra. Nem annyira az akadályok magassága, hanem inkább a vonalvezetés látszott nehéznek. De nem a magyaroknak, hiszen megnyerték a számot. Balczó és Török 1100 pontot ért el, Balczónak volt nehezebb dolga, hiszen a bemelegítésnél le kell szoktatni lovát a pongyola lábtartásról. Megemlítendő, hogy versenynek lovat kölcsönző farmer jól felkészített állatokkal szolgált, az ilyesmi mindig örömteli volt.

Vívásban Balczó (1111 pont) és Török (1000) remekelt, Mónának kevésbé ment (889), de így is 480 pont volt már az előnyünk a Szovjetunió előtt két szám után. A lövészet (győzött Móna) után pedig már 920, a különbséget látva már sokan gratuláltak, biztosra vették a magyarok sikerét. Különösen Balczóét, akinek két erős száma volt hátra. Úszásban is igazolta klasszisát, így – elemzett a tudósító – „miután Balczónak legerősebb száma a futás, joggal bízhatunk végső győzelmében. Török Ferencnek viszont 13 másodperccel kell jobbat futnia Minyejevnél, ha ezüstérmet akar hazavinni”. Ugyanakkor „a csapatgyőzelem – ahogyan otthon mondani szokták –, csak valami elemi katasztrófa esetén veszthető el, mert a szovjet csapatnak 4 perc 6 másodperccel kellene jobb időt futnia, hogy megelőzzön bennünket”. 

A futást nehezítette, hogy harmadik napja szakadt az eső, de ez sem riasztotta vissza a nézőket, akiknek mintegy 8000-es tábora végig hűségesen kitartott A 4000 méteres pálya jó része víz alatt állt, a gödrös, szakadékos terep nehéz feladat elé állította a világbajnokság szereplőit. Ez is közrejátszott abban, hogy a 31 versenyző közül csak négynek sikerült a 14:15-ös, ezerpontos szintidőt teljesítenie.

Kedvező volt a sorsolásunk, hiszen a szovjet csapat tagjai után indítottuk versenyzőinket. Ez elsősorban Töröknek jelentett előnyt, mert előtte harmadiknak indult ellenfele, Viktor Minyejev. A pálya közepénél, 2000 méternél a magyar versenyző 15 másodperccel volt jobb, ám a végét nem bírta, így két másodpercen múlott köztük a második hely. A számot Balczó nyerte meg, hogy mit tudott, arra álljanak itt Sven Thofeltnek, a Nemzetközi Öttusaszövetség elnökének szavai: „Balczó futását egész nap elnézném, csodálatos az a könnyedség, ahogyan maga mögött hagyja a kilométereket. Mint egy kecses antilop suhan a föld felett.”

A Népsport értékelése magától értetődő: „Öttusázóink újabb hatalmas fegyvertényt hajtottak végre. Ugyanúgy, mint tavaly Lipcse után, az idén is százszázalékos magyar világbajnoki szereplést örökítenek meg a sportévkönyvek. A különbség csupán annyi, hogy a múlt évben egyszerre örülhettünk öttusázóink kiváló szereplésének, az idén viszont két részletben: először az ifjúsági világbajnokságon Pozsonyban, majd ott a felnőttek legnagyobb nemzetközi erőpróbáján, Melbourne-ben.” Azt pedig érdemes hozzátenni, hogy egyéniben Balczó 281 ponttal előzte meg Minyejevet, csapatban pedig 797 ponttal volt jobb a magyar trió a Szovjetuniónál.

Ezek után természetes, hogy a záróbanketten a magyar csapatot a díszhelyre, az előkelőségek főasztalához ültették. És az is, hogy nagyszámú meghívást kaptak a fiúk a helyi magyaroktól, amelyek közül csak néhánynak tudtak eleget tenni. De elmentek egy kengururezervátumba, és ott voltak a Hungária futballklub fogadásán is.

A csapat Melbourne-ból Sydneybe repült, onnan Milánóba, majd haza. Ferihegyre érkezve meglehetősen fáradt volt mindenki, de azért néhány szóra megálltak. „Ez volt a legszebb utam. Túlzás nélkül mondhatom, hogy több magyar szurkolt nekünk minden egyes számnál, mintha itthon versenyeztünk volna” – így Balczó. Török kiegészítése: „Nem is lehetett mást hallani a vívásnál, mint a magyaros buzdítást”. Móna pedig: „Életemben annyit nem utaztam, mindennap 80 kilométert utaztunk a szállásunk, Mount Evelyn és Melbourne között, amikor edzésekre, versenyekre jártunk.”

Érdekes fordulata a repülőtéri riportnak, hogy mielőtt elváltak volna, a tartalék Móczár István ezzel fordult a csepeli edzőhöz, Benedek Ferenchez: „Majdnem elfelejtettem, hogy holnap reggel Balczó Bandi bemegy a gyárba. Ezt még a repülőn a lelkemre kötötte, hogy mondjam meg, mert az érkezés nagy izgalmában biztosan megfeledkezik róla.” Életrajzírója, Dávid Sándor szerint Balczó beosztása szerint tetőtakarítást végzett, a gyárépületek tetejéről takarították és szórták le a szemetet.

Hogy tényleg kiment-e Csepelre, véleményes, ám abban igaza volt Móczárnak, hogy: „Ezt a csapatot csak túlélni lehet, de belekerülni nem.”

Érdemes idézni Mizsér Jenőt, az öttusa-utánpótlás akkori szakvezetőjét a jövőről: „A következő esztendő nagy újítása a doppingellenőrzés bevezetése. A kívülálló számára csekélységnek tűnhet, a versenyzők körében viszont háromnapos feszültséget teremt.  Ami az eredményeket illeti, a nagycsapat megint százszázalékosat produkált, de nem adták alább az ifik sem. Túl sok ígéretes tehetség eltűnését néztük végig az elmúlt évtizedek során ahhoz, hogy nyugodtan kimondhatjuk: most már minden rendben van. Ezek a mai gyerekek már eddig sokkal többet áldoztak, sokkal többet dolgoztak, mint eltünedező elődeik. Ebben nőttek fel, alig valószínű, hogy letérjenek erről az útról, alig hihető, hogy ne akarják learatni a munka gyümölcseit.”

EMLÉKEZTETŐ
ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, MELBOURNE
1966. november 6–10.
Egyéni. Világbajnok: Balczó András 5217 pont, 2. Viktor Minyejev (Szovjetunió) 4936, 3. Török Ferenc 4932, 4. Móna István 4858
Csapat. Vb: Magyarország (Balczó András, Móna István, Török Ferenc) 15 052, 2. Szovjetunió 14 255, 3. NDK 13 715