Légióssors: Kádár Tamás kölcsönbe menne, három ország közül válogathat

Vágólapra másolva!
2011.08.09. 09:16
Címkék
A Newcastle United gőzerővel készül a Premier League hétvégi rajtjára. A feladat nem lesz egyszerű, a csapat az Arsenalt fogadja a St. James' Parkban. Ám még mielőtt bárki reménykedne, hogy láthatja pályára lépni Kádár Tamást, azt most gyorsan el kell szomorítanunk. A középhátvéd ugyanis sérüléssel bajlódik, egyelőre külön edz a csapattól.

„Most végeztem az edzéssel, szerencsére már labdával is találkozom – kezdte az egyszeres válogatott a Nemzeti Sport kérdésére. – A nyár elején még a touloni tornán játszottam, majd három hétig együtt készültem a csapattal, és nem volt semmi problémám. Kemény edzéseink voltak, de az egyik kiváltképp megerőltető volt, amely után elkezdett fájni a combom, ott, ahol még januárban megsérült. Azóta, az elmúlt két és fél hétben nem tudtam teljes értékű munkát végezni, sőt volt három-négy nap, amikor nem is csináltam semmit. Jelenleg külön dolgozom a többiektől, délelőttönként futok, de a labda is előkerül, délután pedig úszom, kerékpározom és síelek. No, itt nem arra kell gondolni, hogy elküldenek az Alpokba különedzővel, hanem a konditeremben van egy sífutópad, és azon kell dolgoznom. Számomra most az az elsődleges, és minden erőmmel azon vagyok, hogy felépüljek, végre teljesen egészséges legyek. Bízom benne, hogy a hét vége felé már a csapattal edzhetek."

Kádár Tamás iránt több klub is érdeklődött, sőt a holland Heerenveennel majdnem létre is jött a megegyezés, ám a sérülés miatt nehezebb lehet új együttest találni neki.

„Bár szívesen maradnék Newcastle-ban, de tisztában vagyok vele, nem kapnék sok lehetőséget az első csapatnál, hiszen minden posztra legalább két nagyszerű játékos van. Ráadásul az új menedzser, Alan Pardew még nem is látott játszani. Ezért is lenne célszerű, ha kölcsönadna a vezetőség, mert rendkívül fontos, hogy végre rendszeresen játéklehetőséghez jussak. Persze a tartalékok között pályára léphetnék, de az mégsem ugyanaz. Ezért sajnálom, hogy kútba esett az üzlet a hollandokkal. Most nem az a fontos, hogy melyik csapathoz kerülök, hanem az, hogy mennyit játszom" – mondta Kádár Tamás.

Skóciából, Angliából és Belgiumból is érdeklődnek csapatok a játékos iránt, két héten belül eldőlhet a sorsa. Az szinte biztosra vehető, hogy végleg nem adja el a Newcastle United, csak kölcsönbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik