Női kézilabda Eb: az oroszok alaposan elpáholták a románokat

Vágólapra másolva!
2010.12.16. 18:08
Címkék
A dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon az I. középdöntő 3. fordulójában Oroszország simán, 15 góllal győzött Románia ellen. A mérkőzésnek nem volt már nagy tétje, hiszen a románok második helyen, biztosan bejutottak az elődöntőbe, míg az oroszok számára csak szikrányi volt az esély az ötödik helyért megrendezendő helyosztóra.

A nyolcadik percig fej fej mellett haladtak a csapatok, akkor azonban egy 4–0-s etappal megléptek az oroszok, akik a szünetig kilencgólos előnyre tettek szert a védekezésükre kevés figyelmet fordító románokkal szemben.

A második felvonás 5–0-s orosz részeredménnyel indult, tíz perc telt el román találat nélkül. Utóbbiak azt követően már azért kapaszkodtak – na nem túl nagy intenzitással –, hogy tízgólos különbségen belül maradjanak. Ez azonban nem jött össze, a vége kiütés lett, de ezt aligha bánták, inkább a Svédország elleni elődöntőre gondolnak.

 NŐI KÉZILABDA EB, KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
I. CSOPORT
Románia–Oroszország 20–35 (10–19)
Ld: Geiger 6, Fiera 4, Neagu 3, ill. Szen 6, Levina 5, Davigyenko 5, Makejeva 4, Vetkova 3, Turey 3, Kmirova 3
Spanyolország–Horvátország 18.45
Dánia–Montenegró
20.45 
Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
35 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
54 perce

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
1 órája

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik