ISMERT, DE ADDIG CSAK RITKÁN LÁTOTT VENDÉG érkezett 1990 januárjának első hetében a Nemzeti Sport – akkoriban Népsport – szerkesztőségébe. Péter Lászlóval, a csíkszeredai Hargita című napilap újságírójaként találkozhattak korábban néhány világversenyen a budapesti kollégák, a romániai rendszerváltoztatást követő első vizitjét azonban már egy nagy álom hírnökeként tette a székelyföldi vendég: egy erdélyi magyar sportnapilap megjelentetését tervezte. Akkoriban még eredendően hamvas és érdekmentes volt Ceausescu-rezsimből szabaduló erdélyi magyarok iránti érdeklődés, így aztán a Somogyi Béla utcai szerkesztőségben őszintén üdvözölték és bátorították az ötletet. Az ehhez társuló poharazgatás dimenzióiról nincsenek kordokumentumok, és arról a hitetlenkedésről sem, amellyel a január 26-ra beharangozott megjelentetéséről szóló elképzelést fogadták. Mert mi tagadás, akkor, január 7-én még megvalósíthatatlanul közelinek tartották az első szám piacra dobásának tervezett időpontját a lapkészítés gyakorlati nehézségeit naponta érzékelő népsportosok.
Az elképzelésről mindenesetre cikk jelent meg a Népsportban, írásos lenyomata egy olyan törekvésnek, amely megvalósításának többször is nekiugrottak a mindenkori erdélyi sportújságírók. Az említésre méltó sportlapkészítési próbálkozások a múlt század első felében az 1919-ben Aradon, Mittermayer Ödön szerkesztésében indított Vidéki Sporttól az 1936–1940 között Kertész Ákos szerkesztésében Marosvásárhelyen megjelentetett Sport-Riportig húzódtak. Azt követően még szintén egy Népsport is született Bukarestben, 1949. február 24-én, amely 1950. március 12-től egészen „komoly” újsággá vált, miután a miniszterelnökség mellett működő Testnevelési és Sportbizottság, valamint az Országos Szakszervezeti Tanács vette szárnyai alá. Aztán a román nyelvű Sportul Popular (Népsport) társlapja lett, ezzel együtt 1951. november 30-a után nyomtalanul eltűnt. Az 1956-ot követő „oldódás” időszakában egy Új Sport című, heti két, majd három alkalommal megjelenő újság jelentkezett Rabsán Tamás főszerkesztésében, élt 1959. február 26-ig. A rendszeres sportrovatok mellett több magyar nyelvű erdélyi megyei lapnál is feljegyezhettünk sportmelléklet megjelentetésére irányuló kísérleteket, de rövidebb-hosszabb pályafutás után ezek is megszűntek.
Az 1989-es romániai politikai fordulat hatalmas betűéhségben találta a romániai magyar olvasót, így szinte természetesnek tekinthető az 1990 januárjától bekövetkező sajtórobbanás. Százas nagyságrendben jelentek meg a különböző műfajú és színvonalú kiadványok, a példányszámokat jó ideig százezres dimenziókban mérték. A sport sem maradhatott ki, ebben a műfajban lépett elsőként Péter László, aki a ’80-as évek vége felé már nemcsak írta a Hargitát, de az újság adminisztratív munkájában is részt vett. Ez abból a szempontból fontos adalék, hogy élő kapcsolata volt a papírbeszerzés, a terjesztés, azaz a lapkiadás nélkülözhetetlen szereplőivel. Ennek egyik első eredményeként már januárban két tonna újságpapír érkezett Csíkszeredába, így a konjunktúra kiváltotta hatalmas igény ellenére jó ideig nem szenvedett hiányban a január 27-én valóban megjelenő Új Sport. A kiadó szerezte be Erdély első rotációs nyomdáját, a korabeli népsportos kollégák pedig szakmai tudásukkal, írógépekkel és egyéb technikai felszerelésekkel járultak hozzá a „kistestvér” indulásának sikeréhez.
A ma már elképesztőnek ható 80 ezres példányszámban megjelenő lap hatalmas sikernek bizonyult, mondhatni mind egy szálig elkelt. Főleg, hogy deklaráltan is széles kitekintésű, a romániai aktualitások mellett elsősorban a magyar, de a nemzetközi sportéletre is odafigyelő, a sportvilágot ugyanakkor magyar szemüvegen át pásztázó látásmódot érvényesített. A sportkedvelők nemcsak azért keresték, mert a „miénk”, hanem azért is, mert valóban tartalmas, esetenként exkluzív tartalmakat is közölt. A frissen toborzott, többségében pályakezdőkből álló – köztük e sorok írója is… – újságírói csapat tagjai hatalmas lelkesedéssel és kalandvággyal indultak a világba, így az Új Sport már jelen volt a február 28-án Csehszlovákiában kezdődő férfi kézilabda-világbajnokságon, majd a márciusi budapesti C-csoportos hoki-vb-n. A tudósítások célba juttatásának viszontagságairól sok, ma már legendás történet kering, de az elhivatottság, a teremtés semmivel sem összehasonlítható izgalma minden nehézséget felülírt. A helyzetet érzékeltetendő: jómagam kezdődő tüdőgyulladással, 15 dollárral a zsebemben, szállásfoglalás nélkül ültem fel a román küldöttséget szállító különgépre, csak hogy jelen lehessek életem első atlétikai világversenyén, a spliti atlétikai Európa-bajnokságon. Az Adria sós levegője két napon belül meggyógyított, magyarországi kollégáim jóvoltából nem kellett az Eb valamennyi éjszakáját a tengerparton töltenem, ahol a „fokozódó” jugoszláviai helyzetben mindegyre felébresztettek és megfenyegettek a katonai járőrök. Hatalmas tapasztalat és élmény volt, nem adnám másik 15 dollárért sem.
Az elsősorban a terjesztési nehézségekbe, az azzal párhuzamosan vágtató romániai inflációba belerokkanó Új Sport 1997-ig élt, munkatársainak többsége később különböző erdélyi újságok és tévék meghatározó embereivé nőtte ki magát. Mintegy igazolva, hogy az Új Sport nemcsak nagy kaland volt, hanem színvonalas és befogadó szakmai műhely is, amelyben sokan megkapták azt az eredendő bizalmat, amely nélkül sok tehetséges fiatal az önmegmutatás puszta lehetőségéig sem jut el.
Ma este a csíkcsicsói kultúrházban meghívottak társaságában ülnek össze a szerkesztőség tagjai emlékezni a 35 évvel ezelőtti történelmi aktusra. A pillanatra, amelyet az 1990. február elsejei számában így köszöntött a Népsport: „Mi, a hazai bürokráciában felnőttek semmi esélyt sem adtunk erre, de ők székely konoksággal csak megoldották a feladatot. …A jövőben rendszeresen közlünk majd cikkeket testvérlapunkból, bízunk benne, hogy olvasóinkat, különösen az Erdélyből áttelepülteket érdeklik majd ezek az írások. Amikor előfizethető lesz a újság, azt is megírjuk.” Főszerkesztői beköszöntőjében Péter László így fogalmazott. „Lapunk a semmiből, valóban a semmiből indult. Illetve volt valami, amit anyagiakkal, pénzzel nem lehet megfizetni. Az emberi lelkesedés, az emberi hozzáállás olyan ötvözetéből állt össze ez a lap, amihez foghatót csak az igazi, nagy ügyek válthatnak ki az emberekből. …Összeáll lassan ez a szerkesztőség. Pattanásig feszült idegekkel, konok kitartással, a sikerbe vetett hittel áll össze.”
A múlt köztudomásúlag mindent megszépít. A csíkszeredai Új Sport hajdani agóniája fölötti emberi, egyesek esetében egzisztenciális fájdalmát is régen elmosta. Maradt a mosoly, a büszkeség, az emlékek felidézése, a tudat, hogy résztvevői történelmi tett alkotó részesei lehettek. Hogy ennyi is adatott, tekintsük a Fennvaló ajándékának, a nagy elődök álmai beteljesítésének. Ahogy Bitay Ödön is utalt már rá üdvözlő soraiban: „Az 1956. január – 1959. február közötti időszakban Bukarestben kiadott, de a kisebbségi kérdés már akkor perifériára szorított »kezelése« nyomán léte virágában eltiport egykori Új Sport szerkesztőjeként szeretettel köszöntöm a rajthoz álló Új Sportot, minden munkatársát és olvasói táborát. Kívánom, hogy eredményesen folytassátok a hazai magyar sportújságírás nemes hagyományait, szolgáljátok szívvel, lélekkel sportmozgalmunk fejlődését.”
A Nemzeti Sport nevében is: boldog emlékezést, örök emlékként való fennmaradást, Új Sport!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!