Női kézilabda Eb: Norvégia tízpercnyi kínlódás után kiütötte Ukrajnát

Vágólapra másolva!
2010.12.14. 21:32
Címkék
A dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában a II. csoport utolsó összecsapásán a társrendező norvég válogatott simán nyert Ukrajna ellen. Előbbiek hat ponttal várják az utolsó fordulót, utóbbiak továbbra is pont nélkül állnak a középdöntőben.

Nehezen lendültek játékba a norvégok, 3–1-es vezetésük után az első félidő elején közel hét percig nem tudtak gólt lőni a fegyelmezetten védekező ukránok ellen, akik egy 3–0-s etappal átvették a vezetést. Lényegében itt véget is ért a mérkőzés: a szünetig hátralévő közel húsz percet 10–3-re hozták a norvégok, akik így már az első félidő végére jelentős előnyre tettek szert. (13–6)

A második felvonás elején Norvégia már tizenegy góllal is meglépett (19–8), a találkozó hátralévő részében két nyitott kérdés maradt. Tudnak-e tízgólos különbségen belül maradni az ukránok, illetve dobnak-e harminc fölött a norvégok? Nos, előbbire nem, utóbbira igen lett a helyes válasz.

 NŐI KÉZILABDA EB
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
II. CSOPORT  
Hollandia–Magyarország 27–19 (15–10)
Svédország–Franciaország 21–22 (9–11)
Ukrajna–Norvégia 19–32 (6–13)
 Ld: Lajuk 3, Zorja 3, ill. Löke 6, Mörk 5, Herrem 4, Hammerseng 3
 
I. CSOPORT
 
Románia–Montenegró 23–21 (13–12)
Spanyolország–Oroszország 30–22 (16–12)
Dánia–Horvátország 20.45

 

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
53 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
1 órája

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
2 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
2 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik