Irigylem a mai fiatal generáció bokszkedvelő tagjait. Irigylem őket. Mert én annak idején – nemcsak fiatalként, hanem családapaként is – el voltam zárva attól, hogy sportágam legnagyobb alakjait láthassam, mérkőzéseiket élvezhessem.Nos, mi annak idején Papp Lacinak csak egyetlen profimérkőzését láthattuk – a Christensen elleni Eb-győztes első meccset –, a világszerte óriási érdeklődéssel kísért nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésekből elsőként az 1963-as Liston–Clay találkozót – Alit annak idején még Cassius Claynek hívták –, még az 1971-es Ali–Frazier csatát sem, amelyet azóta is, számtalan visszanézés után is minden idők legnagyobb nehézsúlyú küzdelmének tartok.
Mike Tyson még véletlenül sem egy „balossal”, sokkal inkább egy remek balfelütéssel találja el a dél-afrikai Francois Bothát
Mike Tyson még véletlenül sem egy „balossal”, sokkal inkább egy remek balfelütéssel találja el a dél-afrikai Francois Bothát
Aztán lassan mi is beindultunk, megjelentek a külföldi sportcsatornák is – Screensport, Eurosport, DSF –, amelyek leadták a régi nagy csatákat egész a múlt század elejéig visszamenően, no meg a közelmúlt felejthetetlen alakjainak – Ali, Frazier, Foreman, Holmes, a Spinks fivérek, Tyson, Duran, Leonard, Hagler, Hearns és sok más közelmúltbeli világnagyság emlékezetes mérkőzéseit. Ma pedig az Eurosport és a Fox csatorna mellett a hazai RTL Klub, a Sport 1 és újabban a Viasat 3 is rendszeresen műsorára tűzi az aktuális hazai és nemzetközi programokat. (Sajnos, elődjük, az HBO, amely a legjobb meccseket rendszeresen sugározta, ökölvívás szempontjából teljesen "kifújt”.) Ugyanakkor fiatal riporter, kommentátorgárdánk önhibáján kívül nem ismeri a sportág történetét, így bizony előfordult, hogy egy közelmúltbeli közvetítésben Angelo Dundee volt az egyik ringsegéd – Muhammad Ali, Sugar Ray Leonard és még vagy ötven világbajnok edzője! –, de senki sem ismerte fel, nem említették a nevét. Az egyik találkozót pedig az immár hetven felett járó Arthur Mercante vezette, a legendás Ali–Frazier csata – és sok egyéb nagy küzdelem – vezetőbírája, nos, őt sem ismerték meg, hasonlóan Frank Capuccinóhoz, a közelmúlt egyik legnevesebb vezetőbírájához.Ugyancsak említést érdemelt volna, hogy Eddie Cotton, a Lewis–Tyson mérkőzés vezetője, félnehézsúlyú világbajnok volt a hatvanas években. Minderről, ismétlem, nem tehetnek, hiszen nem volt lehetőségük látni, megismerni őket.
De arról már igen, hogy a közvetítések helyenként szurkolói szinten folynak, hemzsegnek az olyan "szakkifejezésektől”, mint "balos”, "jobbos”, "gyomros”, "olyanok, mint a cséphadaró”, "jól odasózott neki”, és még sorolhatnám. Miért nem veszik a fáradtságot arra, hogy megkérdezzenek valakit a szövetségben a szakkifejezésekkel kapcsolatban?! Az ökölvívó szaknyelv egyenes-, horog- és felütést ismer, "csapott” ütést nem. A nyújtott, távolról ütött horogütést szokták "csapott horognak” nevezni; Papp Lacinak például ez volt a fő fegyvere. "Jobbos”, "balos” – hallani gyakran egy-egy mérkőzés közvetítése során. Nos, szerintem ezek a szavak inkább egy világnézeti irányvonal megjelölésére szolgálnak, ökölvívó mérkőzésen szerencsésebbnek találom a "jobbkezes”, vagy "balkezes” megjelölést egy-egy ütéssel kapcsolatban. A szabályok a különféle világszervezeteknél némileg eltérnek, a mérkőzés előtt ki szokták írni a legfontosabbakat a képernyőre. (Sajnos, a feliratot olyan gyorsan leveszik, hogy csak az a riporter tudja felsorolni, aki kívülről tudja őket.) "No standing a count.” Nincs álló helyzetben való rászámolás, a vezetőbíró csak akkor számol, ha valamelyik versenyző a földre került. De – tekintettel arra, hogy a vezetőbíró első számú feladata a versenyzők egészségének védelme! – számolás nélkül is beszüntetheti a mérkőzést, ha az egyik ökölvívó védekezésképtelen állapotba került, és ilyen helyzetben kapja az ütéseket! "10 point must system.” Minden menet végén 10 pontot kap a jobbik versenyző, a másik megfelelően kevesebbet. Pl. 10:9, nagyobb fölénynél 10:8, egál menetnél 10:10 a pontozás.
"No 3 knockdown rule.” Az amatőröknél döntő fölényt hirdetnek, ha valakire ugyanabban a menetben háromszor rá kell számolni. A profiknál szervezettől függően ez vagy érvényben van – "3 knockdown rule is effect” –, vagy nem. "Cannot be saved by the bell in any round.” A gong a számolást nem állítja meg egyik menet végén sem, tehát a versenyzőt kiszámolják, ha nem tud 10 számolás előtt felkelni. Helyenként kivétel az utolsó menet, hiszen az azt befejező gong a mérkőzést is befejezte; ilyenkor lepontozzák a meccset és ha a kiszámolt versenyző esetleg addig vezetett, megnyerte a mérkőzést, de a kötelezően előírt kiütés utáni pihenőidőt ki kell töltenie. "Only referee can stop the Fight.” Csak a vezetőbíró állíthatja le a mérkőzést. Ugyanis helyenként a versenyorvos is mondhat "állj!”-t és a szorítósegéd is feladhatja a meccset a törölköző bedobásával. De így sincs probléma: az orvos, vagy a segéd jelez a bírónak, és ő beszünteti a küzdelmet, tehát csak formaság az egész. A súlycsoportokkal is probléma van. Nagyon szeretjük a "szuper” kifejezést: "szuperpehely”, szuperközép”, és így tovább. Szegény kisváltósúlyt bélyegezték már ifjúsági váltósúlynak (junior welter) és könnyű-váltósúlynak (lightwelter) is…
A problémát az okozza, hogy a különféle szervezetek másképp nevezik a kategóriákat. A legalacsonyabb súlycsoportot például a WBC (Bokszvilágtanács) szalmasúlynak, a WBA (Bokszvilágszövetség) minimumsúlynak, az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) pedig minilégsúlynak hívja. A WBC az összes középső súlycsoportot "super” jelzővel az alacsonyabb kategóriákhoz csatolja, míg a WBA és az IBF a "junior” szócska odabiggyesztésével a fölötte levő kategóriához kapcsolja. Javasolnám, hogy a váltósúlyt jelöljük ki határvonalnak, az alatta lévő, közbenső kategóriák "kis”, a felette lévő közbensők pedig "nagy” előtaggal jelenjenek meg. Végezetül olyan, hogy kisvilágbajnokság – pedig gyakran csapják be a nézőket, olvasókat – nem létezik. Van international (nemzetközi), continental (kontinentális) és interkontinentális (kontinensek közötti) bajnokság, kisvilágbajnokság hivatalosan nincs.