Legendás bunyósok és kiütések: Rockytól Alin át a fülharapós Tysonig

Kezdjük is rögtön a sort minden idők egyik legnagyobb bajnokával, a nehézsúlyú Rocky Marcianóval (49 győzelem, 0 vereség, 0 döntetlen), akit sohasem tudtak legyőzni profi pályafutása során, és 49 győzelméből 43-at kiütéssel ért el. Többek között K.O-val diadalmaskodott egy másik, mára legendává vált bunyós, Joe Louis (65–3) ellen. Marciano 1951-ben a New York-i Madison Square Gardenben a 8. menetben nyugdíjazta Louist, aki veresége után többé már nem lépett szorítóba.



A két fenti úriembernél kvalitásait tekintve cseppet sem volt gyengébb, csak éppen jóval könnyebb náluk Sugar Ray Robinson (173–19–6). A középsúly királya 1940 és 1965 között összesen 200 meccset vívott, ami még a maga korában is egészen elképesztő szám volt, ráadásul ezek közül 173-szor nyert is.



A profi boksz világa sajnos mindig is egy nagyon zárt „kávéház” volt, Budapestről, a Visegrádi utcából (ott született Papp Laci) nem lehetett eljutni a Madison Square Gardenbe, sőt még a profi világbajnoki címig sem. Nem hagyták… Ennek ellenére az amatőrként háromszoros olimpiai bajnok Papp László (27–0–2) veretlen maradt profiként, és olyan emlékezetes meccseket vívott, mint 1961-ben a Peter Müller (132–27–14) ellenit.



Történelmi utazásunk következő állomása: 1974, Zaire (mai nevén Kongói Demokratikus Köztársaság) fővárosa, Kinshasa – „a dzsungelharc”, vagyis Muhammad Ali (56–5) és George Foreman (76–5) nehézsúlyú világbajnoki címmeccse (azért a szokatlan helyszín, mert a két klasszis díjazását a zairei diktátor, Mobutu Sese Seko vállalta magára). A meccsre Foreman veretlenként, a WBA és a WBC nehézsúlyú világbajnokaként állt ki, de a nyolcadik menetben kiütéses vereséget szenvedett.



Ha már az 1970-es éveknél, na meg Alinál és Foremannél tartunk, nem tehetjük meg, hogy nem említjük meg Joe Frazier (32˜–4–1) nevét, aki – 1971-ben – elsőként győzte le Alit (ez a meccs azért nem szerepel összeállításunkban, mert nem K.O.-val ért véget), de Foremantől kétszer is vereséget szenvedett. Kettejük 1973-as meccsén szegény Frazier akkora verést kapott, hogy még akkor is padlót fogott, amikor ő ütött. A jamaicai Kingstonban rendezett összecsapás már a második menetben véget ért.



Míg az 1970-es években Ali, Foreman és Frazier, vagyis a nehézsúly uralta a profi bokszot, addig az 1980-as években a középsúly és a váltósúly Roberto Durannal (103–16), Sugar Ray Leonarddal (36–3–1), Thomas Hearnsszel (61–5–1) és Marvin Haglerrel (62–3–2). Utóbbi két klasszis 1985-ös meccsének első menetét minden idők legjobb első felvonásának tartják a szakírók (a csatát egyébként Hagler nyerte meg a harmadik menetben).




Az 1980-as évek végén és az 1990-es években ismét a nehézsúly lett a legnézettebb súlycsoport, köszöhetően elsősorban Evander Holyfieldnek (42–10–2), Lennox Lewisnak (41–2–1), Riddick Bowe-nak (43–1) és persze Mike Tysonnak (50–6), aki nemcsak hatalmas horgaival, hanem éles fogaival is kellemetlen perceket tudott okozni ellenfelének... Összeállításunkban szerepel „Vas Misi” és egyik kedvenc riválisa, Frank Bruno (40–50) – akit kétszer is péppé vert – 1996-os meccse (T.K.O., 3. menet).



Megmutatjuk a boksztörténet talán legnagyobb meglepetését, amelyet James Buster Douglas (38–6–1) szerzett 1990. február 11-én azzal, hogy elsőként győzte le Mike Tysont, méghozzá kiütéssel a 10. menetben – úgy, hogy előtte ő is padlót fogott. (A nagy vihart kavaró tokiói meccsről film és dokumentumfilm is készült, míg Tysont szinte napra pontosan két évvel az összecsapás után ítélték el nemi erőszak miatt). Douglas ugyanakkor nem sokáig őrizte meg világbajnoki övét, hiszen 1990 novemberében kiütéses vereséget szenvedett Evander Holyfieldtől.





Végül megmutatjuk Riddick Bowe Holyfield elleni három, klasszikussá vált meccséből azt, amelyiken Bowe kiütéssel győzött (8. menet); Bowe balhés meccsét Elijah Tillery (23–70) ellen (Tillery nem csak ütött, de rúgott is); Lennox Lewis (41–2–1) egymenetes K.O.-ját Andrew Golotával (41–7–1) szemben, és persze azt is, hogyan harapta meg Mike Tyson Holyfeld fülét...