Sturm nehezen védte meg világbajnoki címét

Vágólapra másolva!
2009.07.12. 07:54
Feszült hangulatú, az előzetes várakozásoknál kiegyenlítettebb mérkőzést vívott egymással szombaton este a híres nürburgringi Formula–1-es pálya mellett lévő új sportcsarnokban a WBA középsúlyú világbajnoka, Felix Sturm és universumos csapattársa, Khoren Gevor. A bosnyák származású német ökölvívó végül egyhangú pontozással védte meg címét.
Felix Sturmnak (balra) nagyot kellett küzdenie a címvédésért
Fotó: Reuters
Felix Sturmnak (balra) nagyot kellett küzdenie a címvédésért
Felix Sturmnak (balra) nagyot kellett küzdenie a címvédésért
Fotó: Reuters
Felix Sturmnak (balra) nagyot kellett küzdenie a címvédésért

A Fritz Sdunek által felkészített kihívó jó taktikát választva pióca módjára azonnal rátapadt a bajnokra, és a közvetlen belharcot erőltetve (kiharcolva), valamint folyamatos akciókkal kizárta Sturm veszélyes feltartó balegyeneseit.

A találkozó első felében nem is nagyon tudta kezelni a címvédő a számára kellemetlen harcmodort, és kettős fedezéke mögül csak szórványosan tudott kontrázni, míg az agresszív Gevor veszélyes felütésekkel és „fű alatti”, testre mért bombákkal gyakorolt masszív nyomást a meglepően defenzív Sturmra. Michael Timm tanítványa relatíve kevés ütést indított, de pontosságával talán hasonló százalékban volt eredményes, mint a sokat ütő, de aránylag kevesebbet találó Gevor.

A szoros és nehezen pontozható összecsapás harmadik menetének végén egy pillanatra meghűlt a vér a Sturm-szimpatizánsok ereiben, ugyanis a világbajnok padlóra került egy balhorog után, de a lassítás igazolta a bírót (aki nem számolt), mert az ütés épp csak súrolta a leverkuseni bunyóst, és a földre kerülés inkább megcsúszásnak értékelhető.

Gevor bátran támadott, de kérdéses volt, hogy az önmaga által diktált nagy tempót meddig bírja, és elég lesz-e a puszta nyomásgyakorlás megrendítő erejű ütések nélkül. Először talán a 8. menetet követő szünetben látszott, hogy erősen fogynak az örmény kihívó tartalékai, és ez nem csak a szembetűnő zihálásban, hanem a következő percekben mutatott teljesítményén is meglátszott. Gevor akcióinak intenzitása fokozatosan csökkent, és a védekezése is egyre szellősebbé vált, illetve mozgáskoordinációs problémákat is fel lehetett fedezni nála.

Az utolsó menetekben már Sturm K. O.-győzelme is benne volt a levegőben, de a szintén elgyötört bajnok nem kockáztatott, így a bírókra maradt a döntés. A pontozók végül Gevor felháborodását is kiváltva egyhangú pontozással (115:113, 115:113 és 117:111) Sturmot látták jobbnak, aki ezzel a kiszenvedett győzelemmel hetedszer védte meg címét.

www.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Profi boksz: Szili István megverte Felix Sturmot!

Ökölvívás
2022.03.27. 12:05

Profi boksz: Szili István Felix Sturmmal csap össze

Ökölvívás
2022.03.26. 10:35

Ökölvívás: Tyson és Jones után újabb volt világbajnok tér vissza

Ökölvívás
2020.11.05. 13:45

Profi boksz: Felix Sturm szabadlábon védekezhet

Ökölvívás
2019.12.25. 13:31

Profi boksz: ismét világbajnoki címet szerzett Felix Sturm

Ökölvívás
2016.02.21. 13:18

Profi boksz: Csudinov kipontozta Sturmot, világbajnok

Ökölvívás
2015.05.10. 10:49

Profi boksz: Sturm döntetlenje, Adamek ismét kikapott

Ökölvívás
2014.11.09. 10:03

Profi boksz: a 40 éves ausztrál elvette Felix Sturm vb-övét

Ökölvívás
2014.06.01. 08:15
Ezek is érdekelhetik