„Életem legfontosabb meccse lesz”

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2009.10.28. 17:19
Címkék
Erdei Zsolt cirkálósúlyú ellenfele, a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoka, a 40 éves Giacobbe Fragomeni a boxing.de internetes portálon többek között nyilatkozott Madár elleni mérkőzéséről is, amelyet november 21-én rendeznek Kielben. Erdei öt évvel fiatalabb, míg az olasznak ez lesz a második címvédése.

 

Fragomeni az ökölvívás nélkül még ma is melós lenne (Fotó: Action Images)
Fragomeni az ökölvívás nélkül még ma is melós lenne (Fotó: Action Images)

– Hogyan kezdett bokszolni?
– Már húszéves voltam és Milánóban éltem, amikor fogyni akartam. Így kezdtem bokszolni.

Honnan származik?
– Milánó egyik szegényebb negyedéből. Semmink sem volt, amikor kissrác voltam.

Mit jelent önnek az ökölvívás?
– A boksz az életem, mindent a sportágnak rendelek alá.

Mivel foglalkozott, mielőtt nem sportolt?
– Útépítéseken dolgoztam.

Mit csinálna manapság, ha nem lenne ökölvívó?
– Szerintem még mindig melós lennék.

Melyik volt a legjobb összecsapása?
– A legkeményebb a David Haye elleni csata. De a legnagyobbaknak a WBC-övért megvívott meccseket tartom Rudolph Kraj és Krysztof Wlodarczyk ellen.

Mi a legfőbb fegyvere a ringben?
– Mindig nyomást gyakorlok az ellenfeleimre. Megyek előre és felőrlöm őket!

Mit tart fontosabbnak: a pénzt vagy hogy meghaljon a sikerért?
– Utóbbira szavazok.

Mit jelentenek a tetoválásai?
– A nyakamon lévőn a lányom neve van, a többi pedig életem fontos eseményeire emlékeztet.

Mire gondol, amikor egy veretlen ökölvívó ellen áll ki, aki egy kategóriával lejjebb világbajnok?
– Nem gondolok semmire. Tisztelem az ellenfelem.

Mi a véleménye Erdei Zsoltról?
– Nagyon erős, kiváló a technikája. Jó bokszoló.

Hová helyezi pályafutásában a novemberi címvédését?
– Ez lesz életem legfontosabb meccse. Nem vagyok már a legfiatalabb, de megyek előre, amíg bírom.

Honnan veszi az energiát ebben a korban?
– Szeretem a kihívásokat, s a mindennapi kemény edzéseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik