Erdei sztárral bokszolhat az Egyesült Államokban?

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 17:37
null
Elképzelhető, hogy Erdei Amerikában léphet szorítóba (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Németországból származó, hivatalos források által eddig meg nem erősített információk szerint esély van arra, hogy májusban az Egyesült Államokban bokszoljon egymással Erdei Zsolt és Antonio Tarver.

A mérkőzésre, amelyet a hírek szerint az IBO hamarosan megüresedő félnehézsúlyú bajnoki címéért írhatnak ki, a floridai Jacksonville-ben kerülhet sor, és az ESPN csatorna közvetítheti a nagyszabású eseményt.

Ahogy ismert, a korábbi WBO félnehézsúlyú, majd WBC cirkálósúlyú világbajnok Erdei nemrég mondott le utóbbi címéről, míg a 41 éves, fordított alapállású, szintén egykori félnehézsúlyú bajnok, Tarver két egymást követő, Chad Dawsontól elszenvedett veresége után szeretne újra visszakapaszkodni a szűk elitbe.

JÚNIUSIG NEM LEHET LEKÖTNI A MECCSET
A dolgok jelenlegi állása szerint Madár az Universum alkalmazottja. Az egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnoknak a német klub vezetői nem említették, hogy Amerika – és Tarver – felé tapogatóznak. Ha mégis valós lehetőségről van szó, június 30-a előtt nem lehet lekötni a találkozót, mert az Universum hivatkozhatna arra, hogy azt nem az égisze alatt hozták tető alá, holott Madár még a bunyósuk, s ezért akár szerződésszegéssel is fenyegetőzhet. Ugyanakkor szakmán belül nem lehet titokban tartani egy ilyen mérkőzést, s az sem elképzelhetetlen, hogy Madár más menedzsmentnél kapósabb, mint az Universunmnál.

A találkozó létrejöttét egyelőre egyik érintett fél, illetve menedzsment sem erősítette meg, így fontos hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a felek állítólag már minden lényeges részletben megegyeztek, pillanatnyilag még bizonytalan az összecsapás létrejötte.

Az NSO érdeklődésére Erdei Zsolt felnevetett: „Hát, ez jó! Bárcsak így lenne, de ez kacsa!"

– Végül is Erdei–Tarver mérkőzés Amerikában. Erre várt, nem?
– Persze. Csak nem éppen pályafutásom végén. Ami azt illeti, többször mondtam, szívesen bokszolnék Amerikában. Korábban valóban vártam egy amerikai ajánlatra.

– Miért a múlt idő? Tarver már negyvenegy éves, ön még csak harminchat lesz májusban. Ez ebben a súlycsoportban nem kor!
– Nem is ez a legnagyobb baj ezzel a hírrel, hanem az, hogy múlt szerdán tárgyaltam az Universum vezetőivel, és sem Tarver neve, sem Amerika nem hangzott el.

– Hanem mi hangzott el?
– Az, ami már korábban is, hogy Gabriel Campillo ellen próbáltak szervezni egy összecsapást. De az új helyzet, hogy a spanyol kikapott Sumenovtól, ez a lehetőség is kútba esett. Arról meg nem hallottam, hogy a kazah most, hogy világbajnok, egymillió eurót ígért volna az Universumnak, ha kiállok ellene. Igaz, ez akkor volt, amikor világbajnok voltam.

– Június harmincadikáig van szerződése a német klubbal, utána a maga ura lehet, kereshet új mérkőzésszervezőt. Nem gondolkodott el ezen a lehetőségen?
– Június harmincadikáig az Universum alkalmazásában állok, minden más lehetőségről beszélni értelmetlen.

T. G./www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik