Döntetlent hozott Mosley és Mora meccse

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.09.19. 10:51
null
Mora (balra) érzése szerint megnyerte az összecsapást (Fotó: Action Images)
Címkék
Noha Sergio Mora átesett a súlyhatáron, Los Angelesben megrendezték Shane Mosley elleni nagyváltósúlyú mérkőzését, amelyet végül a pontozók döntetlenre hoztak ki.
Shane Mosley azt szerette volna a (boksz)világ tudtára adni, hogy 39 éves kora ellenére még egy nagy pénzt hozó meccs lehetősége benne van, Mora pedig azt, hogy nem véletlenül volt a Bokszvilágtanács (WBC) nagyváltósúlyú világbajnoka.

Az összecsapás a Staples Centerben csúnya mérkőzést hozott, eleinte Mosley volt aktívabb, de korábbi legendás gyorsaságából mára sokat vesztett.

A mérkőzés egészét kevés akció jellemezte.

A pontozók 116:112 arányban Mosleyt, 115:113 arányban Morát látták jobbnak, míg egyikük 114:114-re adta a mérkőzést.

A korábban három súlycsoportban is világbajnok Mosley így látta a találkozót: „Jó meccs volt, jó döntéssel. Noha Mora nem az ütéseiről híres, küzdelmes mérkőzés volt. Más lett volna az eredmény, ha nekem megfelelőbb kategóriában csapunk össze. Morának fogyasztania kellett, nekem pedig híznom. Sokat mozgott, főleg menekült, nehéz volt utolérnem. A saját súlycsoportomban még szeretnék bokszolni – mondta Mosley, aki váltósúlyban jobban érzi magát.

„Tisztelem Mosleyt, de győzni jöttem, és a szorítósarkom is egyöntetűen állítja, hogy én nyertem a mérkőzést – nyilatkozta Mora. – Mosley néhányszor keményen eltalált, de önmagáért beszél, hogy végigbokszoltam ellene a 12 menetet.

Mosley 522 ütéséből 161 talált, míg Mora 508 kísérletéből csupán 93 ért célba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik