Ökölvívás: Csötönyi az EUBC vezetőségében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.28. 11:49
Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) elnökét újra beválasztották a nemzetközi szövetség európai szekciójának (EUBC) végrehajtó bizottságába, illetve háromfős vezető testületébe, a büróba, s emellett elnyerte az EUBC technikai és versenybizottságának elnöki posztját is.

A MÖSZ hétfői tájékoztatása szerint az EUBC-t az elnöki posztról korábban lemondó francia Humbert Furgoni helyett már az olasz Franco Falcinelli irányítja, s a vezető testület Lausanne-ban tartott hétvégi ülésén alakították ki a vezetőség és a különböző bizottságok összetételét.

Csötönyi így a jövőben is fontos szerepet tölt majd be az európai bokszban, a technikai és versenybizottság elnökeként pedig a legfontosabb szakmai testületet irányítja majd.

További magyar sportdiplomáciai siker, hogy Gáll András az ifjúsági, versenyzői és médiabizottság tagja lett, Faragó Beatrix pedig a női bizottság alelnöke lett.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség is csatlakozik a World Boxinghoz

Ökölvívás
2025.02.08. 11:25
Ezek is érdekelhetik