Profi ökölvívás: Haye eltapossa Furyt! - Rogan

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 12:30
A tervek szerint egy brit csúcsmeccsen egymás ellen lép szorítóba a korábbi cirkáló-, és nehézsúlyú világbajnok David Haye, valamint a veretlen reménység Tyson Fury.
A veterán Martin Rogan utóbbi bunyóssal már összemérte erejét, de az ötödik menetben kénytelen volt meghajolni ellenfele tudása és fiatalsága előtt. Rogan ennek ellenére úgy érzi, két honfitársa közül Haye fog győztesen kikerülni és – némi tárgyi tévedéssel – a következőképpen indokolta az álláspontját:„Szerintem Haye eltapossa őt. David nem fog beijedni Tysontól, Furynak viszont nagyon óvatosnak kell lennie Daviddel. Ő nagyon jó ökölvívó, remekül képzett, és ütni is tud. Ott van Dereck Chisora, akivel Haye, Fury és Vladimir (…) Klicsko is kiállt. Haye simán lecsapta, míg Vladimir és Tyson végigbokszolták vele a menetszámot. David és az edzője, Adam Booth nagyon jól értik a dolgukat, biztos, hogy remek stratégiával állnak ki Fury ellen. Tyson Fury viszont nem válogatja az ellenfeleit, mindenkivel kiáll, és mindig harcolni akar. Steve Cunningham ellen például a padlóról nyert. Minden esélye megvan, hogy világbajnok legyen, még mindig csak huszonnégy éves, az idő tehát neki dolgozik.”www.profiboksz.hu www.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik