Profi boksz: Mikey García továbbra is a trónon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.26. 11:10
Ugyan a találkozó elején rövid időre bajba került, végül összességében könnyedén védte meg WBO nagypehelysúlyú világbajnoki címét Mikey Garcia.

A kiváló képességekkel rendelkező amerikai bunyóst a New York-i Madison Square Gardenben megrendezett szombat éjszakai mérkőzés második menetében egy balhoroggal megrendítette a mexikói kihívó Juan Carlos Burgos, de Garcia megúszta a padlózást, és az összecsapás hátralévő részében – elsősorban jobbkezes ütéseire támaszkodva – gyakorlatilag végig irányított. A mérkőzést végül a pontozók döntötték el, akik 12 menetet követően 118–110, 118–110, 119–109 arányban egyhangúan Garciát látták jobbnak.

2012 novemberében emlékezetes mérkőzést vívott egymással a WBO cirkálósúlyú világbajnok Marco Huck és kihívója, Firat Arslan, és a 14 hónappal ezelőtti találkozó végén sokak tiltakozását kiváltva előbbi bokszoló kezét emelték a magasba. A két öklöző szombaton éjszaka a Sauerland promóció stuttgarti gáláján ismét összecsapott egymással, és ugyan a nyitó menetekben szinte lemásolták az „odavágó" forgatókönyvét a mérkőző felek, ezúttal idő előtt és kérdés nélkül ért véget az összecsapás.

A 43 éves Arslan (aki győzelme esetén minden idők legidősebb cirkálósúlyú világbajnoka lehetett volna) a tőle megszokott offenzív stratégiával kezdett, és magasan tartott kettős fedezékkel, folyamatosan előre gyalogolva igyekezett nyomás alá helyezni a bosnyák-német címvédőt. Hucknak ezúttal sem ízlett Arslan kellemetlen harcmodora, de elmozgásokkal és/vagy kemény ellenakciókkal nem hagyta, hogy riválisa fölénybe kerüljön. A rendkívül motiváltnak és élesnek tűnő Huck a hatodik menetben elsöprő támadást indított, és ennek meg is lett a hatása, ugyanis a fáradni látszó török-német kihívó egy fejre mért kombináció hatására padlóra került.

A számolást követően egyértelmű volt, hogy Arslan bajban van, Huck pedig vérszemet kapott, és bár Arslan pár másodperc erejéig még összeszedte magát, kisvártatva ismét földre került. A kihívó még ekkor is felállt, és jelezte, készen áll a folytatásra, Huck viszont finiselni kezdett, a vezetőbíró pedig közbeugorva véget vetett a küzdelemnek, és kihirdette Huck technikai K.O. győzelmét.

A papírformának megfelelően már a nyitó menetben pontot tett a Ruzsinszky István elleni szombati mérkőzése végére David Price. A legutóbbi két összecsapását elveszítő liverpooli Price a stuttgarti nehézsúlyú találkozóra az utolsó pillanatban beugró magyar bunyósnak esélyt sem hagyott, és bő egy perccel az első menet vége előtt egy fejre mért dupla jobbossal padlóra küldte, majd a felálló Ruzsinszkyt a vezetőbíró le is léptette (TKO).

Ugyan ezen a gálán lépett kötelek közé a szintén nehézsúlyú Zsálek Ferenc is, aki 4 menetben, pontozással maradt alul a veretlen Otto Wallinnal szemben.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik