Ökölvívás: Barbosu és Baranyai diák Európa-bajnok lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.07. 14:27
Bár a keszthelyi „Schoolboys” Európa-bajnokságot az orosz ökölvívók uralták, a magyar versenyzők, élükön az MTK 46 kilós tehetségével, Barbosu Tiborral, valamint a zalaegerszegi Baranyai Józseffel (72 kg), jelentős sikereket könyvelhettek el.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) előzetes elvárásait, melyek két éremről szóltak, alaposan túlteljesítették Magyarország legifjabb tehetségei, hiszen összesen hét medált tartottak itthon – ráadásul az érempaletta minden színéből szereztünk legalább egyet.

A kontinensbajnokság „társbérletben" legnagyobb magyar sikerét Barbosu Tibor (46 kg) érte el, aki bár meglehetősen kapkodósan, idegesen kezdte az ír Barry McReynolds elleni döntőt, ám a folytatásban megnyugodott, és parádés ökölvívást bemutatva végül egyhangú pontozással diadalmaskodott. Barbosu győzelméhez nem férhetett kétség, hiszen a harmadik menetben meg is rendítette riválisát, akire számolt is a mérkőzést vezető bíró.

Sajnos a döntők nyitómeccsén Rostás Renátónak (Vasas-Süllős) nem sikerült legyűrnie angol riválisát, Adam Hussaint, így ezen a versenyen meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Pedig a 38.5 kilósok döntőjén a magyar srác remekül küzdött, szoros volt a párharc, de a döntő szituációkban mindig az angol versenyző tudott újítani, és pontos ütéseket bevinni.

Tökéletesen küzdött a zalaegerszegi Baranyai József (72 kg), aki ellenállhatatlan küzdött az olasz Enrico Antonini elleni döntőben, s megérdemelten, egyhangú pontozással lett Európa legjobbja a Diák (Schoolboys) Ökölvívó Európa-bajnokságon.

Érdemes volt tehát a Dr. Csötönyi Sándor által vezetett MÖSZ-nek pályáznia a verseny rendezésére, s Magyarországra hoznia a kontinensviadalt, hiszen a döntőkben szerzett medálokon (2 arany, 1 ezüst) túl bronzéremmel zárt Rostás Ármándó (52 kg), Petrovics Mátyás (54 kg), Gábrisch Krisztián (65 kg) és Budai Renátó (68 kg) is.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik