Korszakváltás hajnalán a nehézsúly: az élet Klicsko után

Vladimir Klicsko szombati vereségét követően fel lehet tenni a kérdést: van-e élet nehézsúlyban a Klicsko-éra után? Az egyik válasz kérdés a kérdésre: miért, Klicsko uralkodása alatt volt?

Egy biztos, valamelyest megpezsdülhet az élet, Tyson Fury az álmait megvalósító óriásként ülhetett fel a vb-trónra – más kérdés, hogy kettőjük meccséről szinte semmi jót nem lehetett elmondani. Fury legfőbb erénye – ha ez erény –, hogy nem ijedt meg Klicskótól, aki önmagához képest rendkívül passzív volt. Ha tetszik, ha nem, vele kapcsolatban azért nem lehet elhallgatni, szombati vereségét megelőzően kilenc és fél évig ült a trónon.

A laikusok közül sokan nem ismerik el, mondván, egysíkú, az ütéseket se nagyon bírja. Ebben van némi igazság, tulajdonképpen mérkőzésük előtt Fury is ezt fogalmazta meg („Három ütés az összes tudománya. Balegyenes, bal-jobb, meg a balhorog, aztán csókolom.”). Más kérdés, hogy Klicsko valamennyi ellenfele tudta ezt – csak éppen azt nem, mit kell, lehet ez ellen tenni.

A szintén nem korlátlan képességekkel megáldott Fury viszont nemcsak a mikéntet tudta, hanem a hogyant is. „Csupán” ez különbözteti meg az ukrán korábbi ellenfeleitől. S még valami, ami talán a legfontosabb: a ringben sem rezelt be. Mert bizony arra rengeteg példát láttunk, hallottunk, hogy provokálták, becsmérelték, szidták Vladimirt, ám amint a tettek mezejére kellett lépni, tele lett a nadrág. Vagy ha nem is, a tudomány azért elfogyott, a tanácstalanság lett az úr.

Vladimir Klicsko 2000 októberében lett a Bokszvilágszervezet (WBO) nehézsúlyú világbajnoka, Kölnben pontozással győzte le Chris Byrdöt, aki korábban bátyját, Vitalijt múlta fölül – a családban volt már hasonlóra példa, a Vladimirt legyőző Ross Puritty, később Corrie Sanders pedig az idősebb Klicsko fivér áldozata lett. (A gálákat a „családi bosszú” hívószóval lehetett szervezni, a csarnokokba dőlt a nép, a német tévé pedig adta a meccseket.) Vladimir 2003-ban váratlanul búcsút inthetett a WBO-övnek: a dél-afrikai Sanderstől Hannoverben a második menetben technikai K. O.-val kikapott.

Míg a Purittytől 1998-ban elszenvedett vereségére az volt a magyarázat, hogy Kijevben nemcsak bokszolnia kellett, hanem a rendezéssel kapcsolatos teendők is elvonták a figyelmét, addig a Sanders elleni kudarc kihozta, Vladimir bizony üthető. Ez a vélemény pedig csak felerősödött, amikor alig több mint egy évvel később Las Vegasban kikapott Lamon Brewstertől – igaz, az ötödik menetben elszenvedett T. K. O.-vereséget a Klicsko-tábor azzal magyarázta, hogy Vladimirt elkábították...

2005 szeptemberében úgy nyert egyhangú pontozással a nigériai Samuel Peter ellen Atlantic Cityben, hogy háromszor is felkelt a padlóról. Ez már egy másik, mentálisan sokkal erősebb Vladimir volt!

2006-ban ismét Chris Byrd legyőzésével lett világbajnok, a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) trónjára ülhetett. Innentől kezdve 2015. november 28-ig nem szenvedett vereséget, az utóbbi években a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki címét leszámítva valamennyi szervezetnél ő volt a világbajnok.

A súlycsoport a Klicskók birodalma volt, Vitalij 2012-ben vonult vissza, politikai pályára adta a fejét (jelenleg Kijev főpolgármestere), addig gyakorlatilag a WBC világbajnokaként regnált, a többi szervezetnél pedig egészen november 28-ig Vladimir uralkodott. Az is evidens volt, hogy a testvérek egymás ellen sohasem bokszolnak, így csak megérzésre hagyatkozva lehet megállapítani, hogy talán Vitalij volt a jobb kettőjük közül. Sokkal jobban állta az ütéseket, és talán keményebb is volt.

A koreográfia általában mindkét Klicsko esetében a következő volt: feltartó balegyenesekkel megbontani az ellenfelet, aztán elintézni. És ezt az évek folyamán Vladimir is magas szintre fejlesztette – például Petert is az egyeneseivel verte meg három padlózása dacára. Az öcs olyannyira távol tartotta ellenfeleit, hogy ütésállóságát már nem is lehetett felmérni. Jó fizikumra épülő, óraműpontossággal kivitelezett bokszot mutatott be, ám látványosság híján Amerikában sem ő, sem bátyja nem vívott ki népszerűséget. Ám mindez kitérő, a jövőt firtató válaszhoz.

A jelenlegi állás szerint következhet a visszavágó, ha minden igaz, még a labdarúgó Európa-bajnokság előtt, tehát legkésőbb 2016 májusában. Furynak nincs értelme kiállni más ellen, mert csak kockáztatna. Nemcsak vb-övét és veretlenségét, hanem elsősorban a presztízsét. S az sem valószínű, hogy Klicskónak szüksége van-e egy felhozó meccsre.

Ha a visszavágó után Fury marad a világbajnok, az emberek mint „Klicsko-ölőt” könyvelik el, ha Vladimir visszakapaszkodik, jöhetnek a trónkövetelő kihívók, mint a jelenlegi WBC-uralkodó Deontay Wilder, az új-zélandi Joseph Parker vagy a brit Anthony Joshua. Utóbbi olimpiai bajnok, nagyszerű bunyós, a 26 éves, 198 centi magas veretlen brit 14 győzelme egyikéhez sem kellett pontozó. A 30 esztendős, 201 cm magas amerikai Wilder, a Bronz bombázó 35 összecsapásából 34-en nem volt szüksége, hogy végigbokszolja a kitűzött menetszámot. Csupán Bermane Stiverne állta ellene a sarat, amikor az év elején elnyerte tőle a világbajnoki címet. Parker a legfiatalabb, januárban lesz 24 éves, mérlege 16 győzelem, ebből 14 K. O.; Joshua mellett őt tartják a szakírók a másik nagy reménységnek.

A lényeg, hogy a Klicsko-korszakot már mindenki unta. A jövő nem biztos, hogy jobb lesz, de más. A pezsgéshez pedig ennyi is elegendő.