Ökölvívás: Balzsay nem teljesen elégedett az Eb-szerepléssel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 11:27
Balzsay Károly szövetségi kapitány örül az éremnek és a három világbajnoki kvótának, mégsem teljesen elégedett a magyar ökölvívó-válogatott harkivi Európa-bajnokságon mutatott teljesítményével.

A szakvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön megjegyezte, hogy a hivatalos elvárásnak megfelelt a csapat, ám ő előzetesen ennél többet remélt.

„Négy-öt világbajnoki kvótával lettem volna elégedett és fényesebb éremmel” – jegyezte meg a kapitány, hozzátéve, hogy a 75 kilogrammosok között bronzérmes Harcsa Zoltán elődöntője nagyon fájó volt a számára, mert az ellenfél verhetőnek tűnt, tanítványa azonban elizgulta a mérkőzést és túlságosan görcsös volt. „A meccs egyébként szörnyű volt. Sajnos az utolsó másfél-két percben ment el, akkor jobb volt az azeri bokszoló.”

Balzsay Károly a másik két vb-kvótással, Kovács Richárddal (64 kg) és Hámori Ádámmal (91 kg) elégedett. Mint mondta, Kovácsnak megvan az ereje, de még fiatal és tapasztalatlan, míg Hámori tavalyi súlycsoportváltása után még nem érte el fizikálisan a 91 kilónak megfelelő szintet, neki egyértelműen bele kell erősödnie a nehézsúlyba.

A szakember azt sem tagadta, hogy a nyolcfős csapatban volt két-három olyan bokszoló, aki a várakozásokon alul teljesített, amit még az Eb alatt el is mondott nekik, s figyelmeztette őket arra, hogy kategóriájukban a jövőben másoknak is lehetőséget fognak adni.

Az augusztus végén kezdődő hamburgi világbajnokságra kijutott három ökölvívó az Eb után két hét pihenőt kapott, majd ezt követően megkezdik a felkészülést, mely során Németországban is edzőtáboroznak majd.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség is csatlakozik a World Boxinghoz

Ökölvívás
2025.02.08. 11:25
Ezek is érdekelhetik