„A fehér amerikaiaknak szükségük volt rám, hogy kiüssék Németországot!”

Joe Louis és a német Max Schmeling második meccsének nem csupán az adta a bukéját, hogy az amerikai bunyós vissza akart vágni az 1936 júniusában a 12. menetben elszenvedett vereségéért, amely Louisnak egyben első volt, a fehér német és a színes bőrű amerikai bunyós csatája más aspektusból is szolgált érdekességekkel.

Schmeling győzelme után ugyanis a Das Schwartze Korps (Fekete test) című német lapban megjelent, hogy „Schmeling nem csak sportgyőzelmet aratott. A fajunk presztízse forgott kockán.”

Ezzel párhuzamosan „Max Schmeling győzelmet arat – német győzelmet” című propagandafilmet pedig több mint három millióan látták a mozikban. Louis ráadásul június 19-én, a rabszolgák felszabadításának emléknapján (Emancipation Day) kapott ki, számos vélemény a faji büszkeség hiányával vádolta az amerikai bokszolót, mások szerint várnia kellett volna a házassággal, amíg megszerzi a vb-címet. Az író John Dos Passos egyenesen odáig ment, hogy kollégájától, az ökölvívást kedvelő Ernest Hemingwaytől érdeklődött, mi történt „csokoládészínű barátoddal, Joe Louisszal? Megházasodott? Szed valamit? Beteg lett? Vagy mégiscsak igaza van Hitlernek?”

Üldözötteket segítő, vagy nácibérenc?

Nem csoda, ha az 1938. június 22-i visszavágó előtt Louis a fehér és fekete Amerika szimbóluma lett a Schmeling által képviselt hitleri Németországgal szemben. Ugyanakkor hangsúlyozni kell: maga Schmeling nem szimpatizált a nácikkal, sőt mi több, Hitlertől kért kihallgatást, hogy zsidó menedzsererét megtarthassa – nem mellékesen összeköttetéseivel politikai üldözötteken is segített. Viszont az is tény, hogy a tengerentúlon az utca embere nemes egyszerűséggel csak nácibérencnek titulálta...

Az Egyesült Államokban nagy felháborodást keltett egy fénykép, amelyen Schmeling egy otthoni győzelme után menedzserével együtt fasiszta karlendítéssel köszöntötte a díszpáholyban ülőket, jóllehet a menedzser kivágta magát, mondván a „Heil, Hitler!” helyett „Hell, Hitlert!” mondott, azaz a diktátort nem üdvözölte, hanem a pokolba kívánta...

Louist az Egyesült Államok elnöke, Franklin D. Roosewelt meghívta a Fehér Házba, és izmait megtapogatva csak annyit mondott: „Joe, ezek az izmok jelentik Amerikát.”

Ezek után Louis 124 másodperc alatt elintézte Schmelinget.

Nyugdíjazta magát jó előre

Az összecsapás időtartamára utalva terjedt el, hogy az a néző, aki a kezdő gongszó pillanatában leejtette a kalapját, mire megtalálta, már vége volt a meccsnek – már ha egyáltalán viselt valaki kalapot e nyári hónapban... Manapság amúgy is a tavasz és az ősz a nagy mérkőzések ideje, ebben az időszakban ugyanis több nézőt le lehet ültetni a tévékészülékek elé.

Hetven éve, a Bronxban lévő Yankee Stadionban megrendezett mérkőzés után Harlemben félmillió színes bőrű vonult ki az utcákra és karlendítéssel, továbbá „Heil, Louis!” kiáltással ünnepelték a győzelmet. Maga a győztes átlátott a szitán, életrajzi könyvében ezt írta a Schmeling elleni mérkőzés kapcsán: „A fehér amerikaiaknak – miközben közülük még néhányan még mindig feketéket lincseltek délen – szükségük volt rám, hogy kiüssék Németországot.”

A Barna bombázót tíz esztendővel később, 1948. június 25-én is egy visszavágó szólította a kötelek közé.

Előző év decemberében ugyancsak veteránnal, a nála négy hónappal idősebb Jersey Joe Walcott-tal hozta össze a sors, az összecsapás előtt kijelentette, bármi lesz az eredmény, visszavonul. S bizony már a meccsen is „nyugdíjasként" mozgott: többször a padlóra került, a meccs után olyannyira tisztában volt a vereségével, hogy fogta magát és bement az öltözőbe, hallani sem akarta, hogy ellenfelét hirdetik ki győztesnek.

Ám a Madison Garden történetének egyik legnagyobb meglepetése, hogy a pontozók 2:1 arányban őt hozták ki győztesnek!

...csak még jött az adóhivatal

Walcotték óvtak, de hiába, mert Louis sportszerű volt, bejelentette, egy visszavágóra kiáll. Ezen is Walcott volt a jobb, de a 11. menetben Joe legszebb pillanataira emlékeztetően összeszedte magát. Füzesy Zoltán ezt írta erről Gong című könyvében: „Mint a távozni készülő aki előtt utoljára végigfut egész élete, emlékezett, cselekedett, dirigált, három teljes percre visszafiatalodott, erőt, energiát, tekintélyt sugárzott, és a menet végére kiütötte Jersey Joe Walcottot.”

Ezt követően még 33 bemutató mérkőzést vívott, majd 1949. március elsején tényleg visszavonult. Tizennyolc hónappal a hivatalos búcsút követően Joe Louis sem jókedvében tért vissza a ringbe: az adóhivatal kiderítette, hogy a karrierje során adott adományok után nem fizetett adót, úgyhogy kénytelen volt újra kesztyűt húzni, hogy a rá kirótt összeget törlessze...