Férfi ökölvívó ob: színvonalas döntőkkel zárult a verseny

Vágólapra másolva!
2021.12.18. 20:55
null
Fehér Koppány és Kiss Levente (szemben) remek csatát vívott egymással
Többségében színvonalas csatákat hozott szombaton a Győrben rendezett, 98. Papp László férfi amatőr ökölvívó országos bajnokság döntős programja, melynek legjobb meccse a szupernehézsúlyú finálé volt.

 

Bertók Róbert szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a +92 kilogrammban Kiss Levente és Fehér Koppány csatája nem csupán a nap, hanem az egész torna legjobb meccse volt.

„Nemzetközi színvonalú mérkőzés volt, erre bárhol a világon csettintettek volna” – jellemezte a szakvezető a nap záró mérkőzését, melyet egyhangú pontozással Kiss Levente nyert meg.

A kapitány az 51 és az 54 kilogrammos döntőket is kiemelte. Mint mondta, ebben a két kategóriában előzetesen is nagy csatára lehetett számítani, és a várakozásoknak megfelelt mind a két csata. Az 51 kilósoknál Virbán Martin megosztott pontozással verte Bernáth Attilát, míg eggyel feljebb testvére, Virbán Gábor egyhangú pontozással győzte le Bernáth Lászlót.

A legkiélezettebb küzdelmet a 80 kilós finálé hozta, melyben a világbajnoki nyolcaddöntős Kovács Pál csak egy hajszállal volt jobb a profiktól visszatérő Kis Máténál, akit 3:2-es pontozással múlt felül.

„A döntőkkel elégedett vagyok, s nem csupán a versenyzők teljesítettek jól, hanem a bíráskodás is jól működött. Úgy érzem, ebben is sikerült előre lépnünk az elmúlt egy évben” – nyilatkozta Bertók Róbert.

FÉRFI ÖKÖLVÍVÁS, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, GYŐR
DÖNTŐK
51 kg:

Virbán Martin (BHSE)–Bernáth Attila (DVSC) 4:1
54 kg:
Virbán Gábor (BHSE)–Bernáth László (DVSC) 5:0
57 kg:
Bundovics István (BHSE)–Rózsavölgyi Márk (TAS) feladás a 2. menetben
60 kg:
Veres Roland (CSE)–Samu Ferenc (PVSK) 4:1
63.5 kg:
Kovács Richárd (NYVSC)–Danyi Dániel (Egri SI) 5:0
67 kg:
Fodor Milán (Vasas)–Petrimán Patrik (NYVSC) 5:0
71 kg:
Gerzsenyi István (Győri Gladiátor)–Kozák László (UTE) 5:0
75 kg:
Cservenka Róbert (PVSK)–Oroyovwe Isaac (KÖB) 4:1
80 kg:
Kovács Pál (BHSE)–Kis Máté (Szegedi BC) 3:2
86 kg:
Tallósi Péter (Vasas)–Beri Kevin (NYVSC) mérkőzés nélkül
92 kg:
Baracsi Dániel (UTE)–Vincze István (PLA) 5:0
+92 kg:
Kiss Levente (UTE)–Fehér Koppány (Vasas) 5:0

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség is csatlakozik a World Boxinghoz

Ökölvívás
2025.02.08. 11:25
Ezek is érdekelhetik