Boksz: Mayweather másodszor is ringbe száll McGregorral

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 17:22
null
McGregor és Mayweather 2017-ben (Fotó: AFP)
A veretlenül visszavonult bokszvilágbajnok, Floyd Mayweather Jr. bejelentette, hogy másodszor is ringbe száll a ketrecharcos ír Conor McGregor ellen.

 

A bemutatómeccseket – nagy pénzért – időnként még vállaló amerikai ökölvívó a Daily Mailnek nyilatkozott a lehetséges második csatáról, amelyet 2023-ban vívhatnak a felek.

Mayweather, aki most vasárnap lép szorítóba a japán Mikura Aszakura ellen, így fogalmazott a lapnak: „Élvezni akarom ezt a hétvégét, aztán novemberben még egy bemutatómérkőzésem lesz Dubaiban, majd jövőre jöhet McGregor.”

Mayweather és McGregor első összecsapására 2017 augusztusában került sor Las Vegasban a boksz szabályai szerint, az amerikai a 10. menetben technikai kiütéssel nyert. Fellépéséért hivatalos információk szerint 275 millió dollárt kapott.

Az UFC szervezetnél vitézkedő 34 éves McGregor a kevert harcművészetben (MMA) 22 győzelmet és hat vereséget számlál. 2015-ben nyerte meg első világbajnoki címét, majd ő lett az első olyan harcos az UFC történetében, aki egyszerre két vb-címet is birtokolt különböző kategóriákban (pehelysúly, könnyűsúly).

A 45 esztendős Mayweather, aki amatőrként 1996-ban olimpiai bronzérmet nyert, profi öklözőként 50 – közte 27 KO-val aratott – győzelem után vonult vissza 2017-ben. Öt különböző súlycsoportban volt világbajnok, majd miután hivatalosan szögre akasztotta a bokszkesztyűt, eddig három bemutató-mérkőzést vállalt, s mindhármat megnyerte. Boksztudásán kívül a pénzszerzésben is világbajnoknak számít, amiről beceneve, a Moneymaker (Pénzcsináló) is árulkodik. A Forbes amerikai gazdasági magazinnál több alkalommal is vezette a legjobban fizetett profi sportolók világranglistáját.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
11 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
14 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik