Férfi ökölvívás: száznégy ország indul a világbajnokságon

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 15:56
null
Umar Kremljov szerint fejlődik a sportág (Fotó: Getty Images)
Száznégy ország ökölvívói vesznek részt a májusi, taskenti férfi világbajnokságon – jelentette be a sportág nemzetközi szövetsége (IBA).

 

„Az a tény, hogy ilyen sok ország küldi el a bokszolóit Üzbegisztánba, pozitív jelzés és bizonyítéka sportágunk rohamos fejlődésének világszerte” – jelentette ki az IBA orosz elnöke, Umar Kremljov.

A közlés egy nappal azt követően hangzott el, hogy Nagy-Britannia sportági szövetsége bejelentette: a márciusi, indiai női vb bojkottja után a taskenti férfi világbajnokságra sem küld versenyzőket. A döntéssel a szigetországiak az ellen kívánnak tiltakozni, hogy az IBA eseményein immár saját zászló alatt versenyezhetnek Oroszország és Fehéroroszország ökölvívói. A két ország bokszolói már az Újdelhiben rendezett női vb-n korlátozások nélkül indulhattak, noha Nagy-Britannia és több más ország sportági szövetsége is ukrajnai háborúja miatt Oroszország és a vele szövetséges Fehéroroszország kitiltásának fenntartását pártolja.

Az ökölvívás olimpiai jövőjéért aggódó és az IBA-vezetéssel szemben álló csoportba jelenleg 17 olyan ország tartozik, amely bojkottálta az indiai női világbajnokságot. A csoport tagja Nagy-Britannia mellett Argentína, Csehország, Dánia, az Egyesült Államok, Finnország, Hollandia, Izland, Írország, Kanada, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Norvégia, Svájc, Svédország és Ukrajna.

A taskenti férfi világbajnokságot április 30. és május 14. között rendezi meg az IBA.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik