Ökölvívás: Lakotár Hanna negyeddöntős, Fehér Koppány nem jutott négy közé az Eb-n

Vágólapra másolva!
2024.04.22. 21:45
Lakotár Hanna (Fotó: Földi Imre, archív)
Az 54 kilogrammban szereplő Lakotár Hanna magabiztos győzelmet aratott, így bejutott a negyeddöntőbe a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon, melynek hétfő esti programjában érdekelt másik három magyar sportoló kikapott.

A kontinenstorna ötödik versenynapjának esti nyitányán Mezei Petra az 50 kilósok nyolcaddöntőjében nagyot küzdött a hazai Nina Radovanoviccsal, aki lényegesen többet talált nála, így megérdemelten nyert.

Mezei meccse után nem sokkal következett Lakotár Hannának az örmény Lellit Dallakjan elleni mérkőzése, mely a magyar bokszoló fölényét hozta. Lakotár az első percet követően átvette az irányítást, nagy fölénybe került, riválisára már az első menetben számolt a mérkőzésvezető, aztán a másodikban ismét, majd beszüntette az egyoldalú küzdelmet.

A folytatásban Dobos Rebeka (57 kg) nem bírt az azeri Mahsati Hamzayevával, aki simán, egyhangú pontozással verte őt.

A program végén a férfi 92 kilogrammosok negyeddöntőit rendezték, köztük Fehér Koppány és a szerb színekben szereplő Sadam Magomedov összecsapását. A magyar nehézsúlyú két pontozásos sikerrel jutott a nyolc közé, és azzal a tudattal léphetett ringbe, hogy egy újabb győzelemmel már biztosan érmes az Eb-n. A mérkőzésen aztán Fehér ennek megfelelően bátran, keményen harcolt, végig szoros küzdelmet vívott riválisával, ám végül egyhangú pontozással veszített.

Hétfőn a délutáni programban is négy magyar szerepelt, közülük Nakota Veronika (75 kg) győzött és negyeddöntőbe jutott, Kukhta Valdislava (60 kg), Cifra Diána (63 kg) és az olimpikon Hámori Luca (66 kg) viszont kikapott és kiesett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik