Ökölvívás: Dubois kiütötte Joshuát a Wembleyben – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 01:32
null
Kilencvenhatezer néző előtt csapott össze szombaton késő este a legendás Wembley Stadionban az IBF nehézsúlyú világbajnoka, Daniel Dubois és a papíron esélyesebbnek gondolt korábbi egyesített világelső Anthony Joshua.

Az óriási érdeklődéssel várt összecsapást 96 ezer néző tekintette meg a helyszínen, ám a két brit öklöző párharca egyoldalú volt.

A profiboksz.hu tudósítása szerint a mérkőzés nagy tempóban kezdődött, és Dubois volt az agresszívabb a nyitó percekben. A második etapban úgy-ahogy rendezte sorait Joshua, de feltűnő volt, hogy ha éppen talált is, az sem hatotta meg a világbajnokot.

Később Joshua támadásba is lendült, olyannyira, hogy meg is zavarta ellenfelét egy ideig. Ekkor viszont Dubois – az ötödik menet 1. percében – beütött egy akcióba, és kiütötte vetélytársát. 

A 27 éves Dubois 24. mérkőzésén két vereség mellett 22. alkalommal nyert, 21-edszer KO-val, míg a 34 éves Joshua 28 siker mellett negyedszer maradt alul a profik között.

Ökölvívás
2018.02.23. 19:20

Akkorát üt, mint Tyson? Megveri Joshuát? Kicsoda ő?

DDD a britek új(abb) nehézsúlyú reménysége • Profinak állt egy komplett „olimpiai dobogó”.

 

 

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Kilenc arany a Bocskai-emlékversenyen: bokszünnep is lett március 15-ből

Ökölvívás
2025.03.15. 22:05

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56
Ezek is érdekelhetik