A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 13:02
Európa egyik legnagyobb hagyományú ökölvívótornáját rendezik meg a jövő héten Debrecenben, az immár 69. nemzetközi Bocskai István-emlékversenyt.

Tizenhárom ország majdnem 200 öklözőjének részvétele már biztos, és az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban szinte hiánytalanul ringbe lép a magyar élvonal is – orvosi igazolással három válogatottunk nem indul, az olimpiai 5. Kovács Richárd, Kiss Levente, valamint Énekes Dominik kénytelen kihagyni az idei Bocskait. Rajtuk kívül viszont mindenki kesztyűt húz, aki él és mozog. (Majd kiderül, az idei vendégek közül is kikerülnek-e olyan legendák, mint az anno amatőrként Debrecenben is bokszoló Bivol, Betyerbijev, Uszik vagy Joshua, ma valamennyien profi ikonok.)

A viadal a hagyományos februári időpontról átcsúszott március idusára, hosszú távon még keresi a helyét a MÖSZ, a friss világszövetség, a World Boxing formálódó versenynaptárában alighanem a márciusi terminus lesz a nyerő.

Apropó World Boxing. A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (amelyet november eleje óta az amatőrként és profiként is minden létező címet megnyerő Kovács Kokó István vezet) az elmúlt hetekben szavazta meg a WB-hez való csatlakozást, a világszervezet pedig azóta be is fogadta a magyar jelentkezést, és jó az esélye annak, hogy a szintén még ebben a hónapban, a jövő heti Bocskai után kezdődő NOB-ülés is elismeri a World Boxingot, avagy a száműzött IBA helyén ismét lesz nemzetközi ökölvívó-szövetség az olimpizmus csúcsszervének kebelén belül. És egyre valószínűbb, hogy a Los Angeles-i olimpián is, amelynek előzetes programjában elfogadott világszövetség híján még nem szerepel a sportág.

Debrecenben 10 férfi és 10 női WB-súlycsoport küzdelmeit rendezik meg jövő keddtől szombatig, ringbe lép a helyiek büszkesége, a tavaly Eb-ezüstérmes Bernáth Attila is, a döntőkre a nemzeti ünnepen, március 15-én kerül sor.

„A jövőre már hetvenéves Bocskai az aranykorát éli, és a szövetség eltökélt abban, hogy ez így is maradjon. Terveink szerint ez a torna igazi brand lesz, amely a World Boxing versenyrendszerében is megtartja a maga tradicionálisan erős pozícióját. Nem érmekben, hanem színvonalban gondolkozunk, a Bocskai az év fő versenye, a szeptemberi liverpooli világbajnokság előtt egy rendkívül fontos felkészülési állomás” – mondta a torna sajtótájékoztatóján a debreceni Városházán az aktív öklözőként sokszoros Bocskai-győztes Kokó, aki egyébként az olimpiai bronzérmes helyi legenda, Váradi János ellen az első itteni döntőjét elveszítette.

Már csak az utolsó simítások hiányoznak arról a szerződésről is, amelynek értelmében új szövetségi kapitánya lesz a magyar ökölvívásnak. A tíznél is több pályázóból három maradt, és ha minden jól megy, még a Bocskai-emlékverseny alatt meg is születik a megállapodás az új szakmai vezető és a MÖSZ között.

Az idén augusztusban százéves magyar szövetség éppen pozíciókat foglal a forrongó nemzetközi bokszvilágban – a Bocskaira is ennek a folyamatnak a részeként kell tekintenünk.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Ami biztos: külföldi szövetségi kapitány lesz bokszolóinknál

Ökölvívás
2025.02.26. 09:24

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Kovács István vezeti a szerdai Bajnokok Ligája-játéknap rangadóját

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:07

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25
Ezek is érdekelhetik