Bocskai-emlékverseny: az első hazai ökölvívótorna a WB égisze alatt

Vágólapra másolva!
2025.03.10. 11:36
Fotó: Facebook/Magyar Ökölvívó Szakszövetség
A World Boxing (WB) égisze alatt az első hazai ökölvívótornát rendezik a héten Debrecenben, ahol keddtől szombatig a 69. Bocskai István-emlékversenyre kerül sor.

A hazai szövetség (MÖSZ) múlt hónapban csatlakozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által előzetesen elismert világszövetséghez, az Oláh Gábor utcai csarnokban pedig már a WB hivatalos 10 női és 10 férfi súlycsoportjában zajlanak majd a küzdelmek. Európa egyik legnagyobb hagyományú ökölvívótornáját általában február elején rendezik, ezen most változtattak, de a MÖSZ hétfői tájékoztatása szerint még keresik a viadal jövőbeli ideális helyét a sűrű nemzetközi versenynaptárban. 

A férfiaknál 103-an, míg a női mezőnyben 65-en regisztráltak. A házigazda magyarokkal együtt tizenegy országból, két kontinensről érkeznek a résztvevők. Szinte a teljes magyar élmezőny ringbe lép, csupán az olimpiai ötödik helyezett Kovács Richárd, továbbá Kiss Levente és Énekes Dominik marad távol a küzdelmektől egészségi okok miatt. Többek között kesztyűt húz a helyiek büszkesége, a tavaly Eb-ezüstérmes Bernáth Attila.

 A szombati döntőket az M4 Sport élőben közvetíti, de a teljes verseny nyomon követhető a MÖSZ Youtube-csatornáján. 

A férfi súlycsoportok: 50, 55, 60, 65, 70, 75, 80, 85, 90 és +90 kg. 
A női súlycsoportok: 48, 51, 54, 57, 60, 65, 70, 75, 80 és +80kg. 

A 69. Bocskai István-emlékverseny programja
hétfő: sorsolás 20.30 
kedd: nyitóünnepség 14.00, selejtezők 14.15 
szerda: selejtezők 14.00 
csütörtök: selejtezők 14.00 
péntek: elődöntők 13.00, döntők 16.00 
szombat: döntők 18.00

 

Legfrissebb hírek

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
Tegnap, 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59
Ezek is érdekelhetik