Bocskai István Emlékverseny: Virbán Gábor ukrán ökölvívót verve a dobogón

L. P. I.L. P. I.
2026.03.18. 22:23
null
Virbán Gábor (kékben) meggyőző bunyóval jutott be a Bocskai elődöntőjébe (Fotó: Czinege Melinda)
Több súlycsoportban már kialakult az elődöntő párosítása, mások még be sem mutatkoztak a debreceni ringben – 54 meccsel folytatódott szerdán az idei Bocskai-emlékverseny.

Ikertestvére, az 54 kilós Laura után Horváth Kármen (51 kg) is vereséggel kezdett az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, miután pontozással alulmaradt a walesi Niamh Brookesszal szemben. Eb-bronzérmesünk, a kőszegi Lakotár Hanna is egy walesivel találta magát szemben, és Helen Jones ellen minden tudására szükség volt, ugyanis a rivális elvitte az első menetet. Finesz Ernő tanítványa azonban valamennyi pontozónál megfordította a mérkőzést, és bejutott a négy közé.

Az 57 kilós vecsési Szűcs Szabina kemény volt és pontos, ő az U23-as Eb-n is induló honfitársnőjét, Hippeler Pannát verte meg második menetes döntő fölénnyel, miután többször is számoltatott rá.

A BVSC-Zugló 2024-es Eb-döntőse, a 70 kilós Lakos Regina a francia Andrea Badin ellen igazán hullámzó meccset vívott, szerencsére a végén felé billent a mérleg nyelve, és a keddi nyitó nap számtalan 3:2-es veresége után végre egy ilyen arányú magyar sikernek örülhettünk.

Azon a belgrádi Európa-bajnokságon Virbán Gábor (55 kg) is ott állt a dobogón, a harmadik fokán, és elsőre igazán rágós falat jutott neki a Bocskain: az ukrán Jelmir Nabijev. A Honvéd harmatsúlyú bajnoka nem bízott semmit a véletlenre, végig dominált, és egyhangú pontozással nyert. Mivel erőnyerőként kezdett, ezzel máris elődöntős.

Az egyik nyíregyházi 65 kilós, Kovács Richárd épp a minap döntött úgy, hogy nem vállalja a szövetség által támasztott válogatott felkészülést, és abbahagyja az amatőr bokszot, de Nagy Lajos edző paklijában ebben a súlycsoportban van még egy bajnok, Petrimán Milán, aki könnyed bunyóval, simán legyőzte Tóth-Szabó Vilmost. Ezzel még csak a nyolc között jár, mivel itt 21-en mérlegeltek! 85 kg-ban a BVSC-s Kovács Pál nagy győzelmet aratott (3:2-re!) az ausztrál Jeffrey Dale ellen, a PVSK-s Bátori Mihály pedig Sallai Márkot verte meg – ahogyan halad előre a torna, egyre kevesebb magyar–magyar csatára kerül persze sor. Mindketten ott vannak a négy között.

Csütörtökön már minden meccsen az éremért, több súlycsoportban a döntőért küzdenek – élesednek a csaták Debrecenben.

 

Legfrissebb hírek

Debrecenben végre elkezdődött a bokszszezon!

Ökölvívás
2026.03.17. 21:58

Ökölvívás: Kovács Richárd nem indul a Bocskai-emlékversenyen, visszavonult

Ökölvívás
2026.03.16. 11:25

Ökölvívás: összesen két győzelem jutott a magyar ifistáknak Bangkokban

Utánpótlássport
2026.03.14. 15:35

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Minden új, csak a Bocskai a régi

Ökölvívás
2025.03.11. 06:54

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Három magyar arany – mégis keserű lett a vége

Ökölvívás
2024.01.20. 22:43
Ezek is érdekelhetik