A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2026.06.16. 18:55
Miroszlav Tanjga szíve szerint elkerülte volna a Ferencvárost, de bevonzotta a magyar csapatot (Fotó: Getty Images)
Miroszlav Tanjga, a Vojvodina labdarúgócsapatának edzője a klub hivatalos honlapján nyilatkozott a Ferencváros elleni párharcról az Európa-liga-sorsolás után.

Ahogy beszámoltunk róla, a keddi sorsoláson a Vojvodinát kapta a Ferencváros az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A párharcot Újvidéken kezdik a felek.

A klub a hivatalos honlapján közölt interjút Miroszlav Tanjga vezetőedzővel, akinek a teljes szakmai stáb gratulált. Hogy miért?

„Egész nap azt mondogattam, hogy a Ferencvárost kapjuk, valahogy bevonzottam őket” – mondta a szakvezető.

„A Ferencváros a három csapat egyike volt, amelyet el akartunk kerülni, rajta kívül a Dinamo Kijevet és a Qarabagot sem szerettem volna, ám a sors így akarta. A Ferencváros rendkívül erős rivális, de ettől függetlenül az a célunk, hogy továbbjussunk ebből a párharcról. Mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön.”

Tanjga kiemelte, hogy a Ferencváros még úgy is nagyon erős csapat, hogy legutóbb nem nyert bajnokságot.

„Mindent elmond róla, hogy leigazolta a legjobbunkat, aki messze nem a legnagyobb név náluk – utalt Bamidele Yusufra, aki éppen Újvidékről érkezett az FTC-hez. – A ferencvárosiak hasonlóak, mint nálunk a Crvena zvezda. Bár voltak távozóik, még mindig kiváló minőséget képviselnek.”

A vajdasági klub kiemeli, hogy a budapesti távolság ideális a szurkolóiknak is, örülhetnek annak, hogy nem kell távoli helyszínre, így Azerbajdzsánba utazniuk.

Az Európa-liga selejtezősorozatában az első mérkőzéseket július 9-én rendezik meg, a visszavágókat pedig július 16-án.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Vojvodina (szerb)–Ferencváros (magyar)
Dinamo Kijev (ukrán)–Universitatea Cluj (román)
Qarabag (azeri)–Vestri (izlandi, II.)
Hajduk Split (horvát)–MSK Zilina (Zsolna, szlovák)
CSZKA Szófia (bolgár)–Derry City (ír)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Aluminij (szlovén)

Legfrissebb hírek

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
58 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
2 órája

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
7 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
10 órája

Litauszki Róbert szerint az év meccse lesz a vasárnapi Fradi–Újpest

Labdarúgó NB I
10 órája

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
11 órája

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
13 órája