Levette az aranylabdás Oleg Blohint – nekrológ Martos Győzőről

KIFÜRKÉSZHETETLEN A SORS: Martos Győző ugyanis úgy került a Ferencvárosba, hogy egyik barátja megkérdezte tőle, ha Orosz Pálon keresztül beajánlja a zöld-fehérekhez, kipróbálná-e magát. A XVII. kerületi sportiskolából került a Rákosligeti AC csapatához, ahol a barát, Szabó László „felfedezte”. Megfelelt a próbajátékon, fradista lett, na persze, nem az „egyben”, hanem a harmadik együttesben. Nem volt meglepetés, hogy az Üllői útra került, erről később így nyilatkozott: „Én már előtte fradista voltam, s ez nem csak amolyan lózung és nagyotmondás, hanem tényleg igaz.” Keresztapjával járt ki a Ferencváros meccseire, amelyeken Varga Zoltán és Albert Flórián varázsolt. Nem volt egyszerű az előrejutás, mert Novák Dezső és Vépi Péter is előtte állt a sorban, ám 1971 nyarán a Paks elleni MNK-mérkőzésen bemutatkozott a nagycsapatban, élvonalbeli bajnokin pedig 1972. május 28-án a Pécs ellen debütált, a balhátvéd Megyesi István helyére állt be csereként. Erről ezt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 75. születésnapján megjelent interjúban: „Jobbhátvéd vagyok, de mindegy volt, melyik poszton, csak kerüljek be a nagycsapatba.” 

Az 1972–1973-as idényben 18 bajnokin lépett pályára, leggyakrabban jobb-bekként, így kialakult a Martos, Bálint László, Vépi, Megyesi hátvédnégyes.

A következő fél évtized volt pályafutása csúcsa, amelyet nemcsak bajnoki elsőség és MNK-sikerek fémjeleztek, 1978-ban az idény legjobb zöld-fehér játékosának járó Toldi Géza-díjat is elnyerte, amelyre roppant büszke volt, mert zömmel csatárok kapták. Ekkor már az öltözőben mindenki nemes egyszerűséggel Gebinnek hívta. Csanádi Ferenc edző volt a névadó, egy alkalommal ugyanis megkérdezte Martos Győzőt, mit dolgoznak a szülei, akik vendéglátóipari egységet béreltek, azaz gebinesek voltak, innen a becenév… A bajnokcsapat edzője, Dalnoki Jenő így értékelte a teljesítményét: „A legegyenletesebbnek Martos játéka bizonyult.” Persze a korábbi szigorú balhátvéd a megdicsért futballistának is elmondta, „...az első sorban nem ülnek nézők”, ami azt jelentette, hogy olyan keményen kellett odalépni a támadónak, hogy a lelátón találja magát… Ha mérges volt tanítványára, pipával a szájában csóválta a fejét: „Sose fogsz játszani az első csapatban!” Persze volt, amikor sajátos humorával így biztatta: „Vigyed az alapvonalig a labdát, aztán mivel beadni úgysem tudod, gurítsd ki, legalább gyorsan visszazárunk…”

A legjobbak közé Baróti Lajos állította be Irán ellen (1977. március 15., Teherán, 2–0-s győzelem), a Népsport így értékelt: „Sikeresen mutatkozott be, magabiztos volt, semlegesítette szélsőjét, nem kockáztatott.” Állandó tagja lett az 1978-as vb-re kijutó csapatnak, általában Török Péterrel, a Vasas védőjével csatázott a 2-es számú mezért. A kapitány rendre azt kérte tőle, fusson fel a támadásokkal, az oldalvonal mellől a rövid sarok felé adja be a labdát, a tizenhatos vonalától a hosszúra. A szovjetek ellen 1977-ben 2–1-re megnyert vb-selejtezőn lefogta az aranylabdás Oleg Blohint, sőt a Népsport szerint „...mesterien eleget tett a vele szemben támasztott követelményeknek, mindenüvé követte Blohint, aki egy pillanatra sem tudta magáról lerázni. Martos megelőző szereléseket is alkalmazott és utána felnyomulásokra is vállalkozott.”

Nem véletlenül nevezték el Blohin-ölőnek. A jobbhátvéd pedig így beszélt arról az összecsapásról: „Élet-halál meccset vívtunk, a politikai okokat nem kell ecsetelnem. Készültem Blohinra, nem engedtem felgyorsulni, Nyilasi is odafigyelt, hogy lezárjuk a területet előle.” 

Mondjuk, nem volt ismeretlen a feladat a Dinamo Kijev csatárának őrzése, mert azt megelőzően az 1975-ös KEK-döntőben is ezt a feladatot kapta. Mégis, az egymás elleni összecsapások közül egy sevillai tornára emlékezett a legszívesebben: „Már a finálé után kettő-egyre győztünk a Dinamo ellen, az egyik gólpasszt én adtam Juhász Pistának.”

Az argentin vb után egy évvel törés állt be a karrierjében: még nem volt harmincéves, amikor a Volán SC-hez igazolt. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a Fradiban Friedmanszky Zoltán edző minden poszton játszatta, amiből elege lett… Olyannyira megújult a közlekedésieknél, hogy a belga Waterscheibe igazolt, ebben korábbi ferencvárosi klubtársa, a már az FC Bruges-ben futballozó Bálint László segített, ő hozta össze Balla György menedzserrel. Az angolok elleni 1981. júniusi vb-selejtezőt (1–3) még Volán-labdarúgóként játszotta le, a szeptemberi, románok ellenit (0–0) már légiósként. A magyar és a belga futball közötti különbséget így határozta meg: „Itthon ahhoz szoktam, a csatár húz még egyet a labdával, kint egyből lőttek. A tréningen is bizonyítani kellett, különben kimaradtál az együttesből.” 

Nos, a Waterscheitől 1984-ben hazatért a Volánba, de egy edzésen eltört a lába. Felépülése közben Grosics Gyula, az egyesület elnöke javasolta, legyen sportvezető, a Volánnál végigjárta a grádicsokat, szakosztályvezetőből ügyvezető lett, majd elnök. A tisztségek betöltésében közgazdászdiplomája segítette, az már kevésbé, hogy a rendszerváltozást követően a klubok mögül kihátráltak a bázisszervek, -vállalatok.

Nyugdíjasként másik kedvenc sportjának, a tenisznek hódolt, vasárnap délelőttönként párosozott a barátokkal, s a Fradi hazai meccseire rendre kijárt. Tavaly még el-eljárt a fradista cimborákkal, ahogyan ő fogalmazott, „Pogány fantasztikus pörköltet főz”, s mellé nosztalgiáztak. Csütörtöktől sajnos már ő is csupán a nosztalgiázás egyik alanya: emlékszel, amikor a Gebin lefogta Blohint?

Igen, Győző, emlékszünk, amíg élünk.