Evander Holyfield múzeumában helyet kap a magyar ökölvívás története

V. J./MTIV. J./MTI
2026.10.09. 12:34
Fotó: Getty Images
A magyar ökölvívás története is helyet kap a négyszeres nehézsúlyú profi világbajnok, Evander Holyfield atlantai múzeumában.

A sportág 63 éves legendája, Evander Holyfield a napokban harmadszor látogatott Magyarországra, és a Sport TV Mai helyzet című műsorában többek között egy sportdiplomáciai szempontból is kiemelkedő bejelentés hangzott el.

Fischer József, a BVSC-Zugló ökölvívó-szakosztályának elnöke ugyanis elárulta, Holyfield felkérte őket, hogy a jövőre Atlantában megnyíló múzeumában a magyar ökölvívás is legyen jelen.

„Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy bemutathatjuk abban a múzeumban a magyar ökölvívást és annak történetét. Szeretnénk kivinni oda a magyar olimpiai érmeket, és megmutatni Amerikának is, hogy Magyarországon az ökölvívásnak nagy hagyományai vannak”– fogalmazott a szakosztályelnök.

Holyfield a felkért illetően hozzátette:

„Azt érzem, hogy Fischer József tulajdonképpen ugyanazt csinálja itt, mint az én edzőim gyerekkoromban, akik megadták nekem a lehetőséget. Én pedig szeretnék ebben a segítségére lenni” – közölte.

Az amerikai klasszis jelen lesz 19.30 órától a New School Promotion budapesti gáláján a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol a magyar válogatott keretének jelentős része szorítóba lép. A közönség láthatja a friss Európa-bajnoki ezüstérmes Hámori Lucát élete második profi mérkőzésén, az U23-as Európa-bajnok Gémes Leventét, valamint a tavaly 16 év után Magyarországnak újra világbajnoki érmet szerző, vb-harmadik Akilov Pylypet is.

Fotó: SzŰcs Attila/BVSC-Zugló

Evander Holyfield és Andrásfi Tibor olimpiai bajnok párbajtőrvívó társaságában adták át pénteken a BVSC-Zugló új padelpályáját, a CUPRA Arénát.

 

„Négy éve indult el a padel szakosztályunk, ez az aréna is jól mutatja, hogy jó úton járunk. Nagy mérföldkő számunkra, hogy elkészült ez az új létesítmény, amely illeszkedik sportkomplexumaink folyamatos fejlesztési tervébe. Amikor elindítottuk a szakosztályt, már akkor is célunk volt, hogy a hozzánk érkezők az év minden napján tudják űzni ezt a nagyszerű sportágat” – mondta az átadóünnepségen Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke, aki hozzátette, az állami támogatás nélküli beruházás körülbelül egymillió euróba került.

 

A sajtóeseményen több híresség és klasszis sportoló is pályára lépett, köztük a bokszlegenda Holyfield.

 

„A padel remek kiegészítő sport az ökölvívás mellett. Nagyok sokat adhat a lábmunkához, a gyorsasághoz és a reakcióidőhöz” – fogalmazott Holyfield.

 

A CUPRA Aréna átadásával a zuglói klubnak már négy-négy külső és belső pályája van, a csarnok Magyarországon egyedülállóan 12 méteres belmagasságú. Szintén különlegessége a légtechnikai, valamint a hűtő-fűtő rendszer, amely a lámpák felett fut el.

Evander Holyfield társaságában adták át a BVSC padelarénáját

 

 

Legfrissebb hírek

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
16 órája

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
2026.11.04. 07:02

Saúl Álvarez visszaszerezte világbajnoki címét a WBC-nél – videó

Ökölvívás
2026.11.01. 14:09

Saul Canelót nem zavarja, hogy bombák között kéne győznie

Ökölvívás
2026.10.26. 19:16

Ökölvívás: Bozai Gyula bronzérmes az U19-es vb-n

Utánpótlássport
2026.10.25. 18:18

Ökölvívás: Toldi Lia ezüstérmes az U15-ös Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.25. 10:34

Ökölvívás: Cellár Ferenc bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.24. 12:08

Ökölvívás: Bozai Gyula már biztosan érmes az U19-es világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.23. 20:50