Ökölvívás: Kovács István lett az AIBA új főtitkára

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.23. 09:04
null
Kovács István lett az AIBA új főtitkára (Fotó: Földi Imre)
Atlanta bajnoka, az amatőrként és profiként is világ- és Európa-bajnok Kovács István lett a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) új főtitkára. A lausanne-i székhelyű szervezet videokonferencián döntött úgy, hogy a mostanáig a hivatásos WBO (Bokszvilágtanács) európai alelnökeként és az M4 Sport műsorvezetőjeként, továbbá a NOB által életre hívott, a tokiói játékok ökölvívótornáját szervező munkacsoport (Boxing Task Force) tagjaként dolgozó Kokó kerüljön a főtitkári pozícióba.

Kovács elmondta, hogy Tokióig nem, de az olimpia után rengeteg mindent meg kell változtatni a sportágban: mindenki által értelmezhető pontozásra, a versenyek új lebonyolítási rendszerére és az egyes korosztályhatárok pontosítására is szükség van. Az új AIBA-főtitkár elmondta: „Nem a sportvezetőknek, hanem az edzőknek, az ökölvívónak, az egykori nagy bajnokoknak kell összedugniuk a fejüket. Amikor tornából felmentett sportvezetők hoznak döntéseket, az láttuk, hogy hová vezet. Most másik úton indulunk el.”

A Kovács Istvánnal készített interjúnkat ide kattintva olvashatják!

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
8 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
11 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik