Patrick Vieira örök hűséget fogadott az Internazionalénak

Vágólapra másolva!
2008.05.02. 12:36
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale játékosa, Patrick Vieira kijelentette: nem szeretne már más csapatban futballozni, s ha befejezi pályafutását, mindenképpen a milánói együttesből szeretne visszavonulni.
Vieira az Interből vonulna vissza
Fotó: Reuters
Vieira az Interből vonulna vissza
Vieira az Interből vonulna vissza
Fotó: Reuters
Vieira az Interből vonulna vissza

Patrick Vieira már nem gondolkozik klubváltáson. Az Arsenal és a Juventus egykori játékosa 2006 óta az Internazionale alkalmazottja, és tervei szerint a Serie A-ban szereplő milánói klubnál fejezi be a pályafutását.

A 31 éves középpályást az idei szezonban sérülések gyötörték, de vasárnap biztosan pályára lép a Milan elleni városi rangadón.

„Minden szempontból jól érzem magam az Internél. Remek erőkből áll a csapat, képes arra, hogy továbbra is uralja a bajnokságot.– nyilatkozta Vieira.

„A Milan ellen óriási csatára számítok, mi a bajnoki címért, ők a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdenek. Az ilyen típusú meccsekért érdemes élni!” tette hozzá a francia középpályás, aki balszerencsével indokolja sorozatos sérüléseit, szerinte semmi gond a fizikai állapotával.

„Az Arsenalnál sohasem voltak hasonló problémáim, és most is csak nevetek a vádakon, miszerint erőnléti okokból válogatnom kell a meccsek között. Mindennap edzek, hogy minden mérkőzésen játszhassak, és minél többet játszom, annál jobban érzem magam” – fejtegette a 105-szörös válogatott játékos.
Legfrissebb hírek

Inter: a Lyon kétéves szerződést kínálna Vieirának

Olasz labdarúgás
2009.07.08. 20:28

A Lyon két évre szerződtetné a milánóiaknál keveset játszó Vieirát

Olasz labdarúgás
2009.07.08. 13:13

Lyon: az elnök megerősítette, hogy szerződtetnék Vieirát

Minden más foci
2009.06.10. 19:11

Inter: Vieira játszani akar, ezért hazatérhet Franciaországba

Olasz labdarúgás
2009.05.18. 17:39

Portsmouth: a francia Patrick Vieira érkezhet az Intertől

Angol labdarúgás
2009.01.19. 18:06

Inter: ha nem kerülik el a sérülések, Vieira lemondja a válogatottságot

Olasz labdarúgás
2009.01.15. 14:24

Inter: Vieira labdás gyakorlatokat végzett pénteken

Olasz labdarúgás
2008.12.13. 20:08

Inter: Mourinhót bosszantja Vieira újabb sérülése

Olasz labdarúgás
2008.10.26. 22:51
Ezek is érdekelhetik