Cesare Prandelli elárulta, hogy a Fiorentina után már nem akar másik csapatot irányítani.
„Tudják, hová ülök majd a Fiorentina kispadja után? Egy park padjára, ahol élvezhetem a napsütést és az életet, amit korábban sosem tettem” – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak Prandelli, akit pedig sokan már a Roma jövő évi edzőjeként vizionálnak.A szakember szerződése 2011-ig szól, de szívesen meghosszabbítaná azt.„Legutóbb azért hosszabbítottam, mert rendkívüli elnökünk van, olyan helyen dolgozom, ahol úgy szeretik a futballt, mint sehol máshol, és valami nagy sikert óhajtunk elérni” – folytatta Prandelli, akinek munkáját sokan Arsene Wengeréhez hasonlították, mert a francia szakemberhez hasonlóan ő is a szisztematikus munkában és a fiatalokban hisz. Ő azonban nem az Arsenal, hanem egy olasz csapat produkcióját szeretné lemásolni.„Türelmesnek kell lennünk. Vegyük csak a Gianluca Viallival és Roberto Mancinivel felálló Sampdoriát. Ott mindent szigorúan megterveztek, a Samp egyre jobb lett, és a sikerek sem maradtak el. Ezt a példát kell nekünk is követnünk."