Serie A: a Lazio elnöke pisztolygolyókat tartalmazó borítékot kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.04. 13:48
Halálosan megfenyegették Claudio Lotitót, a Lazio labdarúgócsapatának tulajdonosát és elnökét. A klubvezető kedden az olasz médiának elmondta, hogy vasárnap, az Internazionale elleni bajnoki mérkőzés előtt pisztolygolyókat tartalmazó borítékot kapott.

„Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a biztonságra, a sport szellemének megőrzésére, és arra, hogy senki ne legyen áldozata szóbeli vagy testi erőszaknak – nyilatkozta Lotito. – Ugyanakkor újra olyan magatartással találjuk szembe magunkat, amely sérti a Lazio szurkolóit, és gyűlöletet kelt, de leginkább Róma sportéletét sújtja."

Az 52 éves elnök hozzátette, véleménye szerint senkinek sincs joga ahhoz, hogy megkérdőjelezze a futballklub vezetőinek és játékosainak „lojális sportolói magatartását."

A városi rivális, a listavezető Internazionalét kétpontos hátránnyal követő AS Roma drukkerei és az egyesület vezetői is kifogásolták, hogy vasárnap a Lazio hívei mindvégig a 2–0-ra győztes milánóiaknak szorítottak, saját kedvenceiket pedig kifütyülték a támadásoknál.

„Így abszurdnak tűnik az a megállapítás, hogy a miénk a világ legszebb bajnoksága. Az Inter helyében szégyellném magam egy efféle győzelem után" – jegyezte meg az összecsapás után Rosella Sensi, az AS Roma elnöke.

Legfrissebb hírek

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
16 órája

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Szurkolói miatt büntette a Laziót az UEFA

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 16:32

Csak ikszelt a Lazio, nem tudott feljönni Bajnokok Ligája-indulást érő helyre

Olasz labdarúgás
2025.03.10. 22:54

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53
Ezek is érdekelhetik