Juventus: kifizetnék Forlán 20 millió eurós vételárát - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 12:06
null
Forlán sokat profitálhat a mögötte hagyott idényből, különösen a világbajnokságból (Fotó: Action Images)
Címkék
Olasz sajtóértesülések (Corriere dello Sport) szerint a Juventus labdarúgócsapata kész kifizetni az Atlétco Madrid által kért húszmillió eurós vételárat a 31 éves Diego Forlánért.

A gólerős uruguayi játékos vezéralakja volt a vb-negyedik helyen végző dél-amerikai együttesnek, bár csapata lemaradt a dobogóról, az egyéni elismerés nem maradt el számára, Forlánt választották meg a torna legjobb játékosának.

Az olasz lap úgy tudja: a torinóiak érdeklődésből akkor lehet konkrétum, ha nem sikerült szerződtetniük a több európai klub által hívott bosnyák Edin Dzekót, a német Wolfsburg ugyancsak gólerős csatárát. Ugyanakkor megjegyzik azt is, hogy a szerb Milos Kraszics megszerzése Forlántól független.

A kétszeres spanyol gólkirály és európai aranycipős (2004–2005 és 2008–2009) Forlán sokadvirágzását éli: döntő érdemei voltak klubja, az Alético Madrid Európa-liga-győzelmében, különösen a hajrában szerzett fontos gólokat. A kupasorozatban hat góllal segítette végső győzelemhez csapatát – kettőt a Fulham elleni túlórás döntőben –, feltéve ezzel saját teljesítményére a koronát.

A csalódást jelentő manchesteri évek után – máig kérdőjeles, miért nem volt képes többre a Unitednál – Spanyolországba érve kiteljesedett Forlán: 2004-től a Villarrealt, 2007-től az Atlético fontos, megbízhatóan gólerős láncszeme. A Villarrealnál eltöltött három idény során csak a bajnokságban 25, 10, illetve 19 gólig jutott, de Madridban ennél is többre volt képes, ott 16, 32 legutóbb pedig 18 alkalommal köszönt be az ellenfeleknek. Távozásával nagy űrt hagyna maga után az Aléticóban, még akkor is, ha a spanyolok nem állnak éppen rosszul kiváló, nemzetközi mércével is mérhető csatárokban.

A Juventus óriási csalódásként nemhogy az aranyéremért folyó versenyfutásba nem tudott beleszólni, hanem a dobogóról is jócskán lemaradt a 2009–2010-es szezonban. Leginkább váratlan pontvesztéseivel és meglepő vereségeivel került a címlapokra. A még Európa-liga-indulást érő hetedik helyért is megszenvedett. A torinóiakra a nyári szezonban nagy átalakítás vár, egy új edző, Luigi Delneri irányításával.

A szakember fontos szerepet szán a feltétlen bizalommal leginkább visszaélő karmesternek, Diegónak, míg a torinóiak első számú kiszemeltjéért, Edin Dzekóért 27 millió fontot, továbbá Christian Poulsen vagy Mohamed Sissoko játékjogát ajánlották fel a Wolfsburgnak.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Életem három legjobb futásán vagyok túl

Atlétika
1 perce

Pesics gólja elég volt: nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
13 perce

Gergényi Bence: A legfontosabb ma az volt, hogy küzdjünk az Újpestért

Labdarúgó NB I
18 perce

Frankfurtban ért véget az Union hárommeccses vereségszériája

Német labdarúgás
33 perce

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
33 perce

Kosárlabda: Kaye Benjamin alig várja, hogy az U20-as Eb-n bizonyítson

Utánpótlássport
34 perce

Raya megmentett egy pontot az Arsenalnak az Old Traffordon – így is örülhetnek Liverpoolban

Angol labdarúgás
37 perce

Hosszabbítás a kosaras bronzcsatában, az Atomerőmű lett a harmadik

Kosárlabda
52 perce
Ezek is érdekelhetik